Weasley Wizard Wheezes

 Abszolút nem emlékszem, kit beszéltünk Lylához, vagy beszéltünk-e valakit egyáltalán so jön Loraine.

Akármit mondasz is, neki sem annyira könnyű megbocsátani. Még akkor sem, ha rád mereszti a bociszemeit és megvillantja mellé azt a mosolyt, amitől a Roxfortos diáklányok fele elolvad. A második felét általában az ikerpár másik tagja zsebeli be. Néha azt gondolják, bármit tesznek,  elintézhetik ennyivel, hogy ’Ne haragudj’. Aztán csak kapod az értetlen tekinteteket arra, ha figyelmen kívül hagyod őket.

–         Azt hallottam – nevetett bele Loraine a tökleves poharába a reggelinél – hogy Flittwick professzor az egyik éjjel megbűvölt néhány tűzijátékot és eleresztette a kastélyban. – vigyorgott és hanyagul a tanári asztal felé bökött – Hogy annak a rózsaszín varangynak egész éjjel fenn kelljen lennie. Legalább Fred és George jó ötletet adtak.

–         Nemhiszem, hogy valóban igaz lenne. – vontam vállat. Loraine  felvont szemöldökkel meredt rám. Épp belekezdett volna a ’Most komolyan megint ott járunk, hogy meg akarsz hazudtolni, mert Lockhart vagyok?’ monológba, egy kézmozdulattal leintettem –Mármint, a prof az állásával játszik és rendben van, hogy borsot akarnak törni Umbridge orra alá, de ennél a gyerekes csínynél mindenképp több eszük van. – húztam el a szám.

–         Tényleg nem tudsz nevetni, mióta leléptek. –mondta, s hangjában mintha sajnálat egy sajátos árnyalata csengett volna.  Nem tudom tudatosan vagy akaratlanul, de elengedte Neville kezét, mely eddig az asztalon pihent. Nyilván azt akarta, hogy ettől jobban érezzem magam.  Empatikus akart lenni, de csak az ellenkező hatást érte el.

–         Ne csináld ezt! – fintorogtam – Most addig kerülni fogod Nevillet, míg az az idióta vissza nem jön?  – itt a Neville egy pillanatra felém fordult, de figyelmen kívül hagytam. – Nem fognak visszajönni.  Beindult a biznisz. – vetettem oda gunyorosan. Megkeseredett a számban a narancslé, de legyűrtem egy kortyot, míg barátnőm szemrehányó pillantását álltam. – Ne értsd félre, nem  ez a baj. – meredtem egy vizeskancsóra az asztal közepén. – Örülök, hogy  azt csinálják amit szeretnek és összejött a dolog az Abszol úton, de .. – szapora szárnysuhogás szakította félbe magyarázatomat. Megjött a reggeli posta. Egy szürke gyöngybagoly  elém pottyantott egy vörös borítékot, melyen a viaszpecsét három W betűt ábrázolt.

–         Kitől kaptál rivallót? –kérdezte Neville. Én csak fogtam magam és felálltam.  Hanyagul elé dobtam a borítékot, de ő csak rápillantott a címzésre és úgy hátrált el a papírdarabtól, mintha legalábbis egy halálos vírust rejtene. Még a székéről is majdnem leesett. Bár ez lehetett annak is betudható, hogy a  boríték a levegőbe emelkedett és füstölni kezdett.  Fred Weasley szemrehányó szavai a Nagyterem ajtajában állva értek utol. Nem szólt akkorát, mint mikor Mrs.Weasley Ronnak címzett egy ilyet, de a szavai ott visszhangoztak a teremben. Dühös–elkeseredetten.

 

 

LAYLA TELLER! NEM IGNORÁLHATSZ ENGEM ÖRÖKKÉ!

 

Na igen. Ha azt hiszed, Fred mosolyának minden megbocsátható, tévedésben élsz. Megbocsátottam már, hogy kísérleti patkányt és potenciális anyagbeszerzőt csinált belőlem. Megbocsátottam, hogy elment. De azt nem, hogy eszébe sem jutott felkészíteni arra, milyen lesz nélküle a Roxfort.