Az igazi probléma

A velem szemben ülő komoly pillantással jelezte, hogy beszéde van velem. Odébb húztam a korsómat és hagytam, hogy maga elé helyezze színes bögréjét, amit nagy gonddal beállított, majd hátradőlve a boxban, karba fonta a kezeit és szúrós, már-már felnőttes pillantással vizslatott. 

-Mit szeretnél Henry? -kezdeményeztem a beszélgetést az aprócska gyermekkel. 

-Tudod Rho, nem az a lényeg, hogy én mit szeretnék. A fontos, hogy megérts valamit. Az igazi problámát.

-Mire gondolsz? -vontam fel a szemöldököm kérdőn. Nagyot sóhajtott, de egy csepp félelem nélkül a képembe mondta véleményét.

-Életeket teszel tönkre. - Majdnem félrenyeltem az erős kijelentésen, de folytatta. - Azzal, hogy itt vagy Emma meséje nem fog boldog befejezéssel véget érni és az egész város, az egész mesevilág életét veszélybesodrod. Hook szeret téged, de meg kell akadályozzuk, hogy saját magának is elismerje. Ne legyél önző, kérlek.

Csak pislogtam és nem tudtam mit szóljak az egészre. Egy kiskölök kioszt engem, a szerelmi életem, a viselkedésem kritizálja és a legrosszabb az egészben, hogy igaza van.

-Nem fogok tönkretenni Hook befejezését, ne félj. - Horkantam fel inkább szarkasztikusan, mint kedvesen. 

-Akkor azt javaslom húzd el a csíkot, amíg csak lehet. Mielőtt a Kapitány rájön az érzéseire és Anyu itt hagy minket.

Hangja annyira kétségbeesett volt. Nem volt szívem vitába szállni egy kisfiúval, így némán bólintottam és kifizetve a két italt, hazafelé vettem az irányt. Mivel el nem mehettem, ugyanis ragaszkodtam az emlékeimhez, a Jolly Roger pedig nem jöhetett szóba, egyedül egy hely maradt, ami még vigasztalást nyujthatott számomra. 

-Jefferson! Nyisd ki, kérlek. -Ütöttem az ajtó kemény falapját ökölbe szorított kézzel. 

-Rho, mit szeretnél? -Húzta fel az orrát sértődötten. Igen csúnyán hagTam itt legutóbb, hisz a fejéhez vágtam: nekem ez sosem volt az otthonom, lehetünk bármilyen átok alatt. 

-Sajnálom... -Hajtottam le a fejem. -Haza jöhetek?

Vártam egy elutasító morgásra, de ehelyett a bejárat szélesre tárva várt, amint felemeltem a pillantásom az arcára. 

-Hiányoztál. -Kacsintott a legjobb barátom. -De ma te mosogatsz! -Nevetett fel. Igen, ő volt másik felem és ez soha nem fog változni.

Barát a bajban

-Megyek és megölöm! – Közölte teljes higgadtsággal, majd zsebre dugott kézzel elindult a bejárathoz. 

-Jeff! Állj meg azonnal. Ne menj sehova. – Nyúltam utána, mire megtorpant. 

-Beverem a pofáját annak a mocskos kalóznak. – Puffogott, mire elhúztam a számat. 

-Én is kalóz vagyok, ha nem tűnt volna fel. 

-Én pedig a legjobb barátod és nem fogom hagyni, hogy az a szemét kikészítsen idegileg! 

Ez volt Jefferson. Mindenki másnak csak az őrült kalapos, nekem viszont a legkedvesebb, legmelegebb szívű ember a földön. Még másik világba visszanyúlva gyökerezett a barátságunk, itt is mellettem állt, legyen szó bármiről. 

-Szeretlek, ugye tudod? – Öleltem át. 

-Ha ez tényleg így van, ahogy mondod, akkor elfelejted Hookot, semmibe veszed Nealt és keresel magadnak valami értelmes figurát! Mit szólnál esetleg Archie-hoz? Tuti nem lenne szemét… 

-Jeff, ne bosszants! – Nevettem fel a képtelen ötleten és levágódtam a kanapéra. 

-Jajj Rho… - ült le mellém, fejemet pedig az ölébe tette. – Hogy segítsek? 

-Csak maradj így. – Hunytam le a szemem. – És legalább te ne hagyj el. 

-Kismadár, nem terveztem. 

Másnap reggel erős fejfájással és zsibbadó végtagokkal ébredtem. A csengő éles hangja szét akarta szakítani a dobhártyámat. 

-Nyisd ki! – Nyöszörögtem. – Jefferson… - Nem jött válasz, ezért nehezen kikászálódtam és elvonszoltam magam az ajtóhoz. Többszöri próbálkozás után sikerült csak kinyitnom a reteszt. 

-Rhodia, hallgass végig…. – kezdte a jól ismert hang, abban a pillanatban, hogy kinyitottam résnyire. A másodperc tört része alatt vágtam rá a hatalmas faajtót. 

-Takarodj innen! 

-Engedj be! Legalább, hagy magyarázzam meg… 

-Kapitány, senki nem kíváncsi a szerencsétlen magyarázkodásodra. Tegnap elég világosan közölted: én vagyok a múltad sötét foltja. Húzd el innen a beled és élj csodálatos hősökhöz méltó életet. 

-Szeretlek. – Halkította le a hangját, de ez nem érdekelt. 

-Sajnos nem elég hangoztatni és nem tenni érte. Sőt, mondok jobbat Hook! – Acéloztam meg a szívem. – Én téged már nem. Megvetlek és ezzel lezártnak tekintem a témát kettőnk között.