A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MARVEL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MARVEL. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 28., szombat

Silver


Ezüst csík. Ezüst nyíl. Ezüst minden. Egy külön világ. Ez volt ő számomra. Míg másnak a rózsaszín köd jelenti a szerelmet, nekem egy ezüst fonál, mely néha kusza és gubancos. Az egyik csomót pedig fogta az élet és kacagva ollóval bontotta ki. Egyszerűbbnek tűnt, mint várni és harcolni az összegabalyodott érzelmek és világok rendeződésére.
Ott állt előttem. Elszántan, akár egy hős. Igazi Bosszúálló. Mindenkit egyesével mentett ki az összeomló épületből. A betontömb darabjaira hullva adta fel a harcot, akárcsak én. Clint épp egy gyermekért vetődött, testével védte a csöppséget. Háttérben édesanyja kiabálása hallatszott, de a vér olyan erősen dübörgött fülemben, hogy semmi mást nem hallottam, csak az ezüstös lövések éles durranását.
„Nem számítottál rá?” Hangzottak utolsó szavai, ahogy gyors és éles reflexeinek hála megmentette a gyermeket és barátunkat. Wanda üvöltése még kilóméterekkel odébb is visszhangzott és az azt követő robbanás megrázta a talpunk alatt a földet. Saját és fájdalmas sikolyom félretéve szaladtam, ahogy a lábam bírta. Ekkor volt az első alkalom, hogy rettentő lassúnak és lomhának éreztem magam. Mintha Pietro halálával, a világ gyors mókuskereke is megállt volna és csak törékeny, lassított időzóna maradt utána.

Remegve pattantak ki szemeim az álom hatására. Már lassan két éve, hogy elveszítettem az első szerelmem. A szerelmet, ami éltre keltett és lángba borította a bensőmet.
-Jól vagy? – dörmögte a félkómás hang a fülembe.
-Persze. – suttogtam bele a sötétbe. Egyedül az ablakon beszűrődő Holdfény tudta, hogy hazudok. Talán már sosem leszek jól. Mégis megnyugtatott a tudat, hogy a mellettem fekvő férfi tudja ezt és mégsem kérdezget tovább.
-Aludj még. – Nyomott puszit a hajamba, aztán magához húzott fém karjával és erősen mellkasához szorítva simított végig a karomon. – Elmúlik.
- Tudom. – fordultam hátra egy apró csókra és hagytam, hogy álomba ringasson a fémes felületen játszó holdvilág ezüstös csillogása.

Challenge 21. A Holiday celebration

 


Izgatottan ácsorogtam a repülőgép ablakában. Fury rendes volt és kölcsönadta az egyik céges "járgányt", így teljesen kényelmesen és inkognitóban tudtunk utazni valahová. 
-Még mindig nem mondod meg hova megyünk? - könyörögtem hatalmasokat pislogva a mellettem álló katonára. Bucky csak megeresztett egy féloldalas mosolyt és megcsóválta a fejét. 
-Ha a kíváncsiságtól tényleg öregedni lehetne, te már rég utolértél volna korban. 
Duzzogva fontam karba a két kezem és úgy határoztam, amíg meg nem látom a repülőtér fényeit, nem szólok hozzá. 
Észre vehette, mert egy nevetés után leült és hagyta, hagy főjjek a saját levemben. Közben magamban annyira örültem, hogy minden végre a helyére került és kiélvezhetünk egy kis szabadságot. Az utóbbi pár hónap kemény volt. Felbukkant a hydra egy újabb feje, amitől a Bosszúállók alvás nélkül vegetáltak. Buckynak és Stevenek volt a legnehezebb. Őket személyesen érintette az ügy, így engem is. Végül sikerült legyűrjék őket, így álom jött a szemükre, Fury pedig elküldött mindenkit pihenni. Ha a világvége nem kopogtat az ajtón, akkor végre egy kicsit kikapcsolódhatunk és élvezhetjük a szabadságot. A brigád minden tagja elutazott. Bianca és Raven visszamentek Asgardba Thorral és Lokival, aminek Bucky nem kifejezetten örült, hiszen mégis egy másik világba ment a húga. Steve motoros túrára ment, aminek én viszont örültem, így békén hagyott és nem akart velünk utazni. Lia és Tony valamerre India környékén kötöttek ki, ugyanis Strange meghívta őket egy látogatásra, Peter Parkerrel egyetemben. Wanda és Vízió Angliába mentek, a többiek pedig szintén szétszéledtek. Tudomásom szerint Fury is elutazott, de senki nem tudta hová. Ha őszinte akartam lenni, az én véleményem szerint Clintékhez ment Natashával és Bannerrel. 

Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy James simogatja a térdem. 
-Lex, mindjárt megérkezünk. - nyomott puszit a homlokomra. - Szerintem vedd le a kabátodat. 
Úgy tettem, ahogy mondta és leesett állal figyeltem, ahogy a gép landolni készül Hawaiin. 
-Ez most komoly? - képedtem el. 
-Viccnek tűnik? - bökte meg az oldalam. Mindenféle duma helyett a nyakába ugrottam. 
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek!! - csókolgattam a fejét, mire felnevetett. 
-Jól van mááár, haggyál. -nyalta meg az arcom, hogy végre leszálljak róla. 
-Ne gusztustalankodj! - pirítottam rá. 
-Bezzeg ha máshol nyalogatlak, akkor nem háborogsz... - vonogatta a szemöldökét, amitől olyan zavarba jöttem, hogy elindultam inkább a poggyászokért, de még visszaszóltam, miközben ittam egyet a kólámból.
-Honnan jutott eszedbe, hogy ide jöjjünk? 
-Gondoltam elég romantikus hely, ahhoz, hogy legyártsuk a legifjabb tél katonát. 
A válaszát hallva telibe köptem a gép ülését. Fury nem fog örülni. 

Challenge 16. A piece from your life as fanfiction

 Táskámat a vállamra véve zártam be az autót. Még egyszer utoljára ellenőriztem, hogy mindent elraktam e, de büszkén konstatáltam, hogy kivételesen sikerült. Előszedtem a telefonomat, hogy megcsörgessem nővérem, tudatni akartam, hogy itt vagyok, engedjen már be! 

Két csengés és már ki is nyomta. Egy pillanat múlva megjelent a bejárati ajtóban a vörös hajzuhatag, ami kivételesen ki volt engedve. Majd orra bukva papucsában, zörgő kulcscsomóval rohant elém. 
-Bocsi! Nem számítottam rá, hogy mégis eljössz. 
-Azt mondtad ki kell szedni a szemöldököd! Hetek óta tologatjuk... - néztem az arcára, de az említett szőrzet, tökéletesen karban volt tartva. - Mi a fasz?!
-Már megoldottam. Figyelj... - nyitotta ki résnyire a kaput. Furcsa volt a viselkedése. - Van egy kis gond. 
-Ne mondd, hogy most hazaküldesz! Lett volna más programom is, de direkt lemondtam miattad! - háborogtam. 
-Nem, nem, nem! - csitított. - a probléma, hogy vendégeim vannak. De nem akarom, hogy kiakadj. - rágcsálta a száját idegesen.
-Miért, talán Tony Stark ücsörög a kibaszott kanapédon? - nevettem fel a saját szar poénomon és odébb tessékeltem, hogy be tudjak menni. Már rég lehagytam, míg ő a zárral babrált. 
-Ő konkrétan nem... - motyogta. 

Szokás szerint ledobtam a cipőmet az előszobában, de már ott hallani lehetett a férfi hangokat. Nem zavartattam magam, hiszen itt is itthon voltam, így nagy svunggal beléptem a nappaliba. Azzal a mozdulattal pedig vissza is szaladtam és becsuktam az ajtót. Gina már a hátam mögött ácsorgott bocsánt kérő arccal. 
-MI A FASZ? - kapkodtam a levegőt, leküzdve az első rámtörő pánikrohamot. 
-Gyere. - csóválta meg a fejét és belökdösött. 

Az ülőalkalmatosságon ott ücsörgött ugyanis Bucky Fuckin' Barnes, a Tél katonája, a Fehér Farkas! Mellette Thor, a Villámok Istene és Bruce Banner, a legerősebb Bosszúálló. Jót nevettem volna a saját poénomon magamban, de túlságosan meg voltam szeppenve. 
-Te hoztad a kaját? -nézett fel Thor és végig mért. 
-Én csak egy csipeszt hoztam. - vontam meg a vállam és áldottam az eget, hogy visszatért a hangom. 
-Nagy kár... -dörmögte az istenség. 
-DE! Felhívhatom a főnökömet, mivel nagyon szeret, esetleg rendelhetek magunknak valamit és még ki is hozza, ha szépen megkérem. 
Mindenki szeme felcsillant, Gina pedig büszke volt, amiért visszajött a hangom. Tárcsáztam Zolit és leadtam a rendeléseket. Amíg vártunk, én is helyet foglaltam a fémkarú katona mellett. Teljesen nyugodt voltam, hiszen tudtam, hogy csak álmodom. 
Ezt a többiek is láthatták rajtam, ugyanis Bucky egy óvatlan pillanatban megcsípte a karom. 

Fájt. 

Challenge 14. 100 Word Drabble

 

Rettentően boldog voltam. Felvettem a cipőmet és szaladtam Buckyt megkeresni. Képtelen voltam megvárni amíg hazaér, rögtön a Bosszúállók bázisához vezettem. Köszöntem Jarvisnak, aki rögtön beengedett. Steve-be botlottam, aki elirányított Bucky ottani szobájához. Izzadt kezemben markoltam a kicsinyke cipőt, miszerint édesanya leszek. Az ajtónál állva kezdtem ideges lenni, vajon örülni fog a hírnek? Szeretne egyáltalán apa lenni?
Még mielőtt meggondolhattam volna magam, kinyitotta az ajtót, én pedig hatalmas mosollyal és rengeteg kétséggel robbantam a szobába. Éppen elkezdtem volna újságolni a jó hírt, mikor meghallottam, hogy morog magában.
-Ez a tetves huzat.
Nem látott, hiszen valamilyen oknál fogva, a terhességtől láthatatlanná váltam.


Challenge 13. Hurt/Comfort

 Bezárkózott a fürdőbe. Egyszerűen teljesen kiborult, bár első pillanatra nem értettem, hogy miért. A több hónapos randi utáni éjszakánk, minden álmomat felül múlta. Csak akkor esett le, hogy mi a probléma, mikor magamra kaptam a köntösömet. A csípőm és a karom tele volt foltokkal. Lila , tisztán kivehető ujjnyomokkal. A fém kar átka, hogy kicsit erősebb a kelleténél. Engem még sem zavart. Bucky viszont nem akart kijönni. 

-Gyere ki, kérlek... - könyörögtem neki. - Semmi bajom, egyszerűen érzékeny a bőröm. 
-Soha nem akartalak volna bántani Lexy. - Jött a szaggatott lélegzetekkel ellátott mondat az ajtón túlról. 
-Nem bántottál. Boldoggá tettél és, ha kijössz akkor talááán, megmutatom mennyire. - Vigyorogtam, mint a vadalma, de nem jött be. 
-Ez sosem fog megtörténni. - jelentette ki kemény hangon. 
-Ne legyél már Edward Cullen! - dobbantottam a lábammal dühösen és eszembe jutott a vámpír nevetséges viselkedése, mikor Bellával elhálták a nászéjszakát. 
-Nem tudom ki az, de nem vagyok olyan, mint Ő. - motyogta. 
-Ő egy... mindegy. Gyere ki, légyszíves. - fújtam ki a levegőt. Mikor pár perc múlva sem jelent meg, erőt vettem magamon és lehunyva a szemem, én mentem át az ajtó szerkezetén. A következő pillanatban már a fürdő csempéjén álltam és a WC-n búslakodó katonával néztem farkas szemet. 

-Nagyon figyelj most rám! - guggoltam elé. - Nincsen semmi bajom. Szeretlek és szeretnék még rengeteg ilyen foltot a testemen, ha te is benne vagy. Viszont, ha ez ennyire zavar téged, akkor megígérem, hogy innentől bármikor erősebb az érintésed a kelleténél, akkor bevetem a szuper erőmet. - Tettem láthatatlanná a tenyerem. Egy darabig csak kétkedve nézett rám, aztán kaptam egy fél oldalas mosolyt. 
-Szeretlek. - csókolt meg. Arról nem kellett tudjon, hogy természetesen nem gondoltam komolyan az erőmmel kapcsolatos ígéretet. 

Challenge 11. SMUT

 A szüleim mindig féltettek. Vallásos családból származom, éppen elég volt nekik, hogy a kicsi lányuk Isten csúf játéka miatt egy megvetett torz mutáns lett. Mikor eljött a 18. születésnapom, az erőm akkor teljesedett ki. Képes voltam megváltoztatni a testem molekularendszerét és láthatatlanná válni, ahogy mások hívták, de ezzel együtt járt az is, hogy tárgyakon nyúltam keresztül. Az általános iskolai ballagásom napján derült ki, hogy nem vagyok átlagos. Épp elbújtam a mosdóban leküzdve egy pánikrohamot, mikor bezártak oda. A mai napig nem tudom hogyan, de akkor sikerült átmennem az ajtón. 


Mindenki szörnyként tekintett rám a családban és titkolták a tehetségemet, egészen addig a napig míg nem jött el hozzánk egy férfi. Kerekesszékben ült és rettentő kedves volt, megértő. Felajánlotta, hogy járjak az ő általa vezetett iskolába. A szüleimnek szégyen és teher voltam, gy megszabadultak tőlem, én pedig kifejezetten örültem neki, hogy olyan emberek között lehettem, akik nem néztek rám megvető pillantásokkal és megértettek. 

Amint levizsgáztam, tanársegédként kezdtem dolgozni az iskolában Jane mellett. Ő volt a mentorom és nagyon jó barátom. Épp a nyári szünet napjait éltük, mikor Logan és a többiek kitalálták, hogy mozduljunk ki. Sok kedvem nem volt hozzá, de nem akartam senkit megbántani, így velük mentem a bárba. A bár elégé a belvárosban volt és érdekes névvel címkézték fel. Valhalla. 

Zajos volt, füstös, de hangulatos. Később kiderült, hogy a Bosszúállók is ott tanyáznak, ha akad egy kis szabadidejük. Az egyik asztalnál éppen ott ült Thor, a villámok istene és valami vörös hajú nővel nevetgélt a söreik fölött. Biztos ő a párja, gondoltam magamban. Aztán még ott volt Steve Rogers, alias Amerika kapitány. Sose hittem volna, hogy az a kocsmába járós fajta. Rajongtam a pasasért. Ő valami félhosszú hajú sráccal dumálgatott a pultnál, akinek csak a hátát láttam. Biztos valami ismerőse. Nyugtáztam magamban. 
Ahogy kiszúrt a csapatuk, rögtön lepacsiztak az X-ekkel és belekezdtek a nagy billiárd versenybe. Furán éreztem ennyi híresség és szuperhős között az egyszerű kis kantáros farmeromban. Kikértem magamnak egy vodkanarancsot és csak bámultam a sarokban lévő TV-t, mikor odavágódott mellém az előbb említett vörös haj nő. 

-Szia, Bianca vagyok. - nyújtott kezet mosolyogva. 
-Lexy. - viszonoztam a mosolyát. Annyira jó kedvű volt, hogy képtelen voltam levenni szemem a hófehér arcáról. 
-Az X-ekkel jöttél? - kezdett bele a csevegésbe, mire bólintottam. 
-Igen. A suliban tanítok. 
-Az mennyire király! - kért magának egy sört. Már értettem mit evett benne a villámok istene. Egyszerűen be nem állt a szája és talpraesett volt 
-Te és Thor? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért, mire elpirulva felmutatta a kezén csillanó gyűrűt. Nem gyémánt volt, inkább valami nem evilági kő. 
-Neked van valakid? - fektette tenyerébe a vállát és nagyokat pislogva várta a választ. 
-Nem, nekem... nincs. - köszörültem meg a torkom. Eléggé cikinek éreztem, hogy még sosem volt. Nem, hogy Istenség, de még egy utcai csöves se. 
-Remek! - tapsikolt. Nem értettem miért örül ennek ennyire, de a reakciója lesokkolt. Hirtelen elkapta a karom és húzni kezdett az egyik box-hoz, ahol Steve Rogers és a különc barátja ült. A hátán is megakadt a szemem, de szemből még szexibbnek tűnt. Az arca semmit nem árult el, de a mosolya meleg volt és kedves. 
-Steve, Bucky, ő itt Lexy. A Xavier suliban tanít. Lexy, ők is Amerika Kapitány és a Fehér Farkas. - kacsintott, azzal ott hagyott a számomra két vadidegen férfival. 

Minden bátorságom összeszedve markolásztam a poharamat idegesen, de megkérdeztem. 
-Leülhetek? 
-Persze! - húzódott odébb a Bucky nevezetű, így kínálva a mellette lévő hellyel. Leültem és vártam a kellemetlen csöndet, ami végül nem érkezett meg. Szépen bevontak a beszélgetésbe. Két igazán okos férfiról beszélgettünk, akik imádtak olvasni, akárcsak én. Épp az egyik verses kötet borítójának témáján vitáztunk, mikor Jane megállt az asztalunk felett. 
-Én megyek haza, Lexy elvigyelek? - vonta össze szemöldökét a furcsa társaság láttán.
-Nem kell, majd én elviszem. - szúrta oda Bucky, mire reagálni sem maradt időm és már döntöttek is a sorsom felett. 

A hazafelé út nevetségesen rövidnek hatott. A motor hátulján lobogtatta szél a tincseimet, amik ki-ki szöktek a bukósisak alól. A bejáratnál Bucky csak egy puszit nyomott az arcomra, de ígéretet tett, miszerint hívni fog holnap. Lemondóan csóváltam meg a fejem és elvonultam aludni. Nem bíztam az ilyesfajta ígéretekben. 

Mégis hívott. És azután is. A végén azon kaptam magam, hogy egy hónapja randizunk. Több csókot váltottunk addig, de sosem haladtunk tovább. Meg akartuk ismeri egymást, mielőtt.... még a gyomrom is görcsberándult, mikor rájöttem, hogy mi lesz ennek a vége. Szerelembe esés, aminek vonzata.... az ágy.
Az egyik randi után Bucky lakásán ücsörögtünk és feljött a téma. Elmondtam neki mindent, mire csak megértően bólogatott. Aztán egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy egy szál melltartóban fekszem a hátamon, ő pedig rajtam, a pólója sehol. Épp szólni szerettem volna, hogy gyorsan haladunk, mikor átváltott lassú és óvatos mozdulatokra. Meg akartam állítani, esküszöm, de a végén annyira jól estek az érintései, hogy nem tettem. Tudta mibe vágja a fejszéjét és aszerint is cselekedett. Elvonta a figyelmem mindenről, csókjai finomkodóak voltak és puhák. Sikerült elérnie, hogy mindenhol őt érezzem. hangját a fülemben, az illatával megtelt az orrom, az íze a számban, az egész testemen mindenhol Ő volt. Oly annyira elvonta a figyelmem, hogy meg sem éreztem, mikor csusszant belém. Mindenhol fájdalomról írtak, de ez elmaradt. Helyébe jól eső bizsergés lépett és hirtelen, mint egy bekapcsológomb kipattantak a szemeim. Az arcán színtiszta élvezet volt, ami tükrözte a saját érzelmeimet. Szemei lehunyva, szája kissé tátva, mire nem bírtam ki és megcsókoltam. Felhívásnak vette keringőre, mert elkezdett gyorsítani. Úgy kapaszkodtam a vállaiba, mint akinek az élete múlik rajta. Aztán egy határozott mozdulattal térdre tornázta magát, anélkül, hogy egy centit is kijjebb került volna, és fém ujjaival a csípőmbe kapaszkodva teljesen átadtuk magunkat egymásnak, egészen a totális kielégülésig. 

Izzadtan bújtunk össze, levegőért kapkodva, mire felnevetett. 
-Mi az? - bújtam zavartam a mellkasába. 
-Meg sem kérdeztem még... leszel a barátnőm? - vigyorgott önelégülten, mire oldalba böktem és csak motyogva a bőrébe suttogtam bele az igeneket. 



Challenge 9. An argument

 Mondj egy érvet, hogy miért ne utáljalak. 

Mondj egy érvet, hogy miért kellene megbocsássak. 
Mondj egy érvet, hogy miért ne menjek világgá. 

Ott voltam tőled pár méterre. Nem többre. A mosolyod felvillant, ennyi. Mint mindig elviccelted a dolgokat, de kivételesen te sem számítottál  a következményekre. A csibészes ajkak, felfelé kunkorodtak, majd csodálkozva kikerekedett szemekkel hátráltál pár centit. Pont annyit, amennyire egy golyó hátrataszít a becsapódás erejével. 

Mondj egy érvet, hogy miért nem vagy golyó álló. 
Mondj egy érvet, hogy miért kellett hősködnöd.
Mondj egy érvet, hogy miért voltál olyan gyors.

Megtántorodtál, miközben testeddel védted a védtelent. Az egész jelenet lassított felvételben játszódott a szemem előtt. Megjelentél, majd a földre hullottál. Holtan. Abban a pillanatban nem csak a te mellkasodon lyuggasztottak fájdalmas sebeket a golyók. Az enyémen és Wandáén is. Akkor döbbentem rá, hogy vége van. Nincs visszaút. Soha többé nem hallom a fellengzős hangod, a beszólásaidat. Nem látom a mosolyod, nem érzem a csókjaidat és az illatod. Többé nem csaplak nyakon, ha elfelejted a határokat. Többé nem bújok az öledbe sírva, tudván vigaszt nyújtasz. Örökké elveszítettelek. 

Mondj egy érvet, hogy miért kellett meghalnod.
Mondj egy érvet, hogy miért ne menjek utánad.
Mondj egy érvet, hogy miért... 



Challenge 7. The bad thing that no one talks about

 


Fekszem és nézem a plafont. Mióta Odin ítélete szerint Asgard mélyén, a börtönök börtönében kell megrohadjak, nem hallottam a külvilágról. Nem találkoztam anyámon és 1-2 őrön kívül senkivel. Thor egyszer sem jött meglátogatni, Odinnak hírét sem lehetett hallani. Társaságnak mindössze néhány könyv maradt csupán és a gondolataim. A gondolatok, melyek nem hagytak nyugodni. Kívülről higgadtnak és kimértnek tűnhettem, de belül tomboltam. Nem a helyzetem miatt, hanem egyetlen dologért. Egy bizonyos személy miatt. 
Mikor elfogtak, hiába tálaltam ki Odinnak, hogy a becsvágyon túl más is vezérelt New York megtámadásában. Thanos megfenyegetett. Erről persze senki nem beszél, hiszen egyszerűbb volt rám kenni az egészet és fő gonoszként beállítani, majd elkaparni a föld alá, mint macskák az ürüléket.
Thanos már hónapokkal a támadás előtt megkeresett, hiszen elvette tőlem a legfontosabb dolgot: Alexát. A legjobb barátomat, az egyetlent aki minden baklövésemről tudott. A nőt, aki a mindenem volt, a társam, a szerelmem. 
A szemétláda elvitte őt, a lányai életét tönkretenni nem volt neki elég, Lexáé is kellett. Látott benne valamit, valami pluszt, ami valószínűleg engem is megfogott benne. 
Olyan volt, mint maga a megtestesült napsugárba burkolt bérgyilkos. Édes, de halálos.
Az elmém kezdett megbomlani. Semmi nem érdekelt, csak tudni akartam, hogy jól van. 
Hiszen... ha nem is beszélnek róla, akkoris az én hibám volt az egész. 

Challenge 2. A rare pair




-Utállak te bunkó!
-Én is szeretlek Sophie.
-Hagyj békén nem érted?
-Sosem elég belőlem, tudom én!
-Komolyan mondtam Pietro! Engedj el, mert nem állok jót magamért!
-Nem akartalak megbántani. Csak vicceltem.
-Ez a baj veled. Mindenből viccet csinálsz!
-Nem igaz. Tudok komoly is lenni.
-Még sosem láttam.
-Ne gonoszkodj. Az is halálosan komoly, hogy mennyire szeretlek.
-Nem érek most rá erre. Menj, boldogítsd a testvéredet amíg lehiggadok.
-Nincs itthon. Visioval randi estjük van. Mi is csinálhatnánk valami hasonlót.
-Ne ölelgess már.
-De muszáj!
-Egy francokat!
-Randi est készen áll. Itt a virág, itt a vacsi és még a pólómat is leveszem, ha úgy alakul a helyzet.
-Ez gyors volt...
-Mint mindig.
-Szedd össze ezt a sok marhaságot.
-Én csak romantikus vagyok.
-Nem, te szimplán hülye vagy.
-Ez most egy nyíl volt a szívem közepébe édesem.
-Addig örülj, amíg nem a homlokod közepét találom el.
-Tudtam, hogy szeretsz!
-Ne csókolgass!
-Pedig a kedvenc elfoglaltságom a világon!
-Pietro, utoljára szólok.
-Egyetlen érzéki csókot kérek és már távozom is.
-Nem.
-Olyan meleg van itt...
-Vedd vissza a ruhádat!
-Nem tetszik a látvány?
-Te orvosi eset vagy.
-Leszel a doktornénim?
-Nem lehet rád haragudni.


Clint Barton az ajtón túlról hallgatta végig a beszélgetést. Elképzelni sem tudta milyen események közepébe csöppent nevelt fia és annak barátnője között, de inkább nem is akarta. Náluk furább párost nem hordott a föld hátán, pedig a fogadott lánya, Wanda konkrétan egy robottal járt.

Challenge 1. - Shameless fluff

Ideges voltam a háború miatt. Tudtam, hogy nagy dolog közeleg és féltettem Buckyt. Mégis, amint T'Challa megjelent a házunk előtt, mind a ketten tudtuk, hogy mennie kell. A barátaiért, a világért és legfőképpen értünk. El szerettem volna kísérni, mikor újra találkozunk Steve-l, de a király lebeszélt róla. Így éppen a kertből hordtam be a fát, amit a "tél katonája" nem rég összehasogatott. Ekkor jelentek meg az ismerős arcok pár méterre. 

-Lexy! - tárta ki a karját Steve Rogers. Már épp megöleltem volna a Kapitányt, mikor egy apró teremtmény, felfoghatatlan gyorsasággal lökött félre és száguldott keresztapja karjaiba. Igen, Grace már csak ilyen. 
-Hiányoztál! - ölelte át a szőke katonát apró kezeivel. 
-Te is nekem kishercegnő. - puszilta homlokon. 
-Drágám, engedd el Steve bácsit. Olyan öreg, a végén eltöröd valamelyik csontját. - szidta nevetve lányát Buckyt, mire vállba löktem. Természetes az ép karjánál, érezzen is valamit. 
-Örülök, hogy jól vagytok. - ugrott mellém Nat. 
-Ti mikor jöttetek össze? - Botorkált elém Bruce Banner. Évek óta nem láttuk egymást. A hirtelen sokktól a nyakába ugrottam. 
-Életben vagy! -fogdostam legjobb barátom vállait. 
-Szültél egy gyereket! - kontrázott, mire mind a ketten felnevettünk. - Nem vicces. Az apja egy sorozatgyilkos... - súgta, amit mindenki hallott természetesen. 
-Én is örülök neked, Bruce. - nevetett fel Buck. 
-Hol van Howard? -Pislogott Steve a lányom hajzuhataga közül, aki úgy határozott, hogy szimbiózisban fog élni Amerika kapitányával. 
-Ki az a Howard? - tárta szét Bruce a két karját. 
-A fiam. - Vigyorgott Bucky. 
-Fiad.... a fiatok.... két gyereket szültél. Neki! - mutogatott a doktor totál sokkos állapotban. 
-Ahogy mondod. 
-És elneveztétek... 
-Tony apjáról, Steve jó barátjáról, Howard Starkról. Pontosan. -Mosolyodtam el. 
-Most, hogy mindenki mindenről tud, elkezdhetnénk a megbeszélést. - Köhintett T'Challa halkan és egy puszit nyomott a félig alvó lányom feje búbjára. 
-Mehetünk Buck? -nyújtotta át Steve a leányzót. 
-Egy pillanat. 

Mikor mindenki elindult a palota felé, a farkasom még egyszer szorosan átölelt minket, egy csókot nyomott az ajkaimra és hatalmas mosollyal az arcán közölte:
- Ne aggódj, vigyázz rájuk. Ez még nem a világ vége! 


2020. április 28., kedd

Feledésbe merülve


Ülök a laptomom előtt és könnyfátyolon keresztül bámulom a kijelzőt. A kurzor csak lüktet, akár fülemben a vér, amit az idegesség okoz. A stressz, ami annak köszönhető, hogy félek egyetlen e-mailbe összefoglalni az érzéseimet, mégis belekezdek...

Szia Steve!
Nem felejtettél el valamit? Valakit? Igen, a nagy győzelem hevében megfeledkeztél rólam. Rólunk. Értem én, hogy megláttad a lehetőséget. Azt is értem, hogy tisztelegni akartál Tonynak és egyszer az életben hallgatni rá, miszerint élned kell az életed. Én csak azt nem értem, miért nem velem? 
Eszedbe jutottam egyáltalán? Egyetlen percre is gondoltál arra, hogy mi van velem? Hogy fogom kezelni a helyzetet, mikor Bucky elém áll szomorú szemekkel és színtelen hangon, feszülten közli, hogy a szerelmem visszament az időben és soha többé nem jött vissza? 
Bocsánat, ideért, de későn. Öregen, fáradtan, egy életet leélve. Nélkülem. 
Járt más is a fejedben, mint Peggy Carter? Az "igaz szerelmed"? Miért nem volt benned annyi gerinc Kapitány, hogy elém állj és közöld a terved?! Miért nem tudtál a szemembe nézve őszinte lenni? 
Biztos fájt volna, de talán megértem. Most is megértem. Látod? Pedig fáj. 
Azért remélem megérte. Boldog voltál és elégedett. Egy másik időben, egy másik nővel. Mosolyogva gondolsz vissza az elmúlt évekre. Néha eléd ugrott a nevem? Egy álmatlan éjszakán, mikor kémlelve bámultad a csillagokat? Gondoltál rá, hogy még meg sem születettem, de te már akkor megpecsételted a sorsomat? 
Egyre dühösebb a levelem. Nem rád haragszom, esküszöm. Magamra. Amiért nem vagyok képes tovább lépni. Amért még mindig várok, hátha belépsz az ajtón. Kedves mosollyal, kócos szőke tincseiddel, izgatotan, mert láttál valami számodra új dolgot az utcán. 
Még mindig nem haragszom. Megértelek. Csak tudatni akartam, hogy már értem mitől fél minden hős. Nincs borzasztóbb annál, ha feledésbe merülsz... 

Egy zsepiért nyúlva lépek ki a levélből. Muszáj volt kiírjam magamból, pedig tudtam. Üres a címzett rublika. Nincs cím, ahová küldhetném. Nincs már Steve Rogers. Nincs már Amerika Kapitány. 
Csak szemezek a listában azzal a pirossal jelzett, sosem eltűnő 'piszkozattal', ami éppen olyan, mint az életem. Semmi értelme. 


2020. április 27., hétfő

Minden, amit mondanak

-Örülök, hogy látlak, Raven.
-Én is Loki.

-Mi újság?
-Muszáj lefussuk a kötelező köröket?
-Igazad van, bocsánat. 
-Még mindig színészkedsz?
-Persze, a helyi színház elnökségi tagja lettem.
-Gratulálok.
-És te?
-Én elhelyezkedtem egy rendezői irodánál. 
-Csodálatos! 

-Hogy telnek napjaid?
-Köszönöm kérdésed, minden szuper. 
-Még mndig Rogerssel jársz?
-Nem, már a jegyese vagyok. 
-Akkor igaz a pletyka, hogy terhes vagy?
-Semmi közöd hozzá. 
-Szóval minden, amit mondanak igaz. Felcsinált az a barom. 
-Még egyszer mondom, semmi közöd hozzá.
-Látod Raven, mellettem kellett volna maradj. Nem cseszted volna el az életed. Én szóltam előre.
-Nincs máshol dolgod?
-Te is tudod, hoy igazam van.
-Nem, egyáltalán nincs! Szeretem Steve-t, szeretem a kisbabánkat és az életemet, amihez már semmi közöd. 
-Hazudj csak, de engem nem versz át. 
-Viszlát Loki. 



2020. április 26., vasárnap

Harmónia


A tavaszi napéjegyenlőség ünnepe mindig nagy bált vont maga után. Ebben az évben sem volt másképp, mégis a mai egy picit más volt. Gyönyörű fekete ruhám mellé egy apró, sötét hajú, kékszemű fiúcska is társult. Fél álomban mutogatott az asztalok felé. 
-Éhes vagy kincsem? - helyet foglaltam vele az ölemben és mindenféle finomsággal láttam el a fiamat. Éppen, hogy felálltam volna sírni kezdett. 
-Mi a baj? - puszilgattam a fejét. 
-Nem lehet, hogy szomjas? - szaladt oda Thor a semmiből. Imádta nagybátyát, de jelen esetben neki sem sikerült megnyugtatnia. 
-Tyr, ne sírj... - rázogattam a fenekét, de semmire nem reagált. 
Egyszer csak a abbahagyta, mint akit elvágtak. Megjelent a jól ismert huncut kis mosoly az arcán és felcsillantak a szemei. Abba a pontba néztem, amerre ő. Természetesen Loki sietett felénk csitítva utódját. 
-Mi a baj kicsikém? - lépett mellénk és mire egyet pislogtam, már át is vette. A pici belecsimpaszkodott és apja nyakába bújt. 
-Áruló! - csikiztem meg az oldalát, mire felkacagott. 
-Hiányoztam? - vigyorgott a Csínytevés istene. 
-Szerintem megyek és iszok valamit... - indultam volna, rásózva az édes terhet, de visszarántott a derekamnál fogva és egy csókot nyomott a számra. 
-Lassan apám keresni fog, ott kell lenned mikor Tyrt beavatják. - Az egész beavatás ceremónia olyan volt, akár a midgardiaknak a keresztelő. 
-Semmiért ki nem hagynám. - pusziltam meg mind a kettőjüket és ellógtam egy italra, ahogy terveztem. Imádtam a családomat, de néha kellett egy kis szünet a fene nagy harmónia közepette.

2020. április 25., szombat

Csillagok


Büszkén ültem le a reggeliző asztalhoz. Alig vártam, hogy Steve lássa az új szerzeményem, amit kifejezetten a szerelmünk zálogának jeléül varrattam a csuklómra. Natasha rögtön kiszúrta és össze is kötötte a jelentést. 
-Nagyon szép lett! - nézte a még frissen fóliázott tetoválást, amik apró csillagok voltak. 
Steve ekkor lépett be egy szál melegító nadrágban és trikóban, fáradt arccal a kávéja mellé és puszit nyomott az arcomra. Sosem szeretett a többiek előtt "fondüzni", ahogy ő hívta. Büszkén húztam fel a pulcsimat és direkt úgy helyeztem a karom, hogy kiszúrja. 
-Már megint tetováltatni voltál? - ásította, de semmi más reakciót nem váltott ki belőle. 
-Nézd meg jobban! - kértem, mire erős kezébe vette a csuklóm és fordigatni kezdte. 
-Ezek csillagok. - állapította meg. 
Még mielőtt rávezethettem volna, hogy Amerika Kapitányt jelképezi a bőrömön kirajzolódó művészeti alkotás, Loki toppant be köntösében és kávét töltve elrontotta az egészet. 
-Hát persze, hogy azok Rogers. Hiszen a kis barátnőd még mindig nincs túl rajtam és az egész Asgardot és az űrt jelképezi. Az igazi otthonát, ami annyira hiányzik neki... Sajnálom Raven, elmondtam, hogy késő. Már szakítottunk... - vigyorgott gúnyos mosollyal, mire bokán rúgtam. Egy apró szisszenés után abba hagyta és várta, a Kapitány reakcióját. Még mindig csak kávégőzős aggyal bámulta a rajzot, így megkönyörültem rajta és elmondtam.
-A csillagok téged jelentek Steve. - motyogtam magam elé, mire szikrázó szemekkel nézett rám, akár a világ legaranyosabb kiskutyája. 
-Már értem az utalást! - Olyan aranyos volt, még el is pirult, én pedig tetőzve a dolgot szájon csókoltam. Nem hiába volt ő az én saját, személyes csillagom. 

2020. április 22., szerda

Nyitott ajtó



Az asgardi palota kellős közepén állva üvöltöztünk egymással. Nem érdekelt ki hallja, vagy milyen csúnyán néznek ránk az emberek, csak dőltek belőlünk a meggondolatlan szitkozódások. 
-Minek jöttél egyáltalán? - hajolt az arcomba. 
-Miért könyörgtél érte, hogy itt legyek? - kontráztam. 
-Senki nem kérte. Menj vissza a nyugodt kis világodba, a poros koszfészekbe ahonnan jöttél! 
-Rohadj meg Loki. Te hoztál magaddal. 
-Ha nem tetszik haza lehet menni. Tudod merre van a Bifröst. Ahogy a te világodban mondják: Nyitva van az ajtó!
-Ne fáradj, odatalálok. Szólok Heimdallnak, hogy juttasson haza. Legalább soha többé nem kell látnom az önelégült pofádat! - indultam meg, végig a hídon. Dacos léptekkel rontottam rá az őrzőre, aki meg sem lepődött. Hogy is tette volna, hiszen mindenről tudott, mindig mindent látott. 
-Kérlek, gondold meg mégegyszer. - Dörmögte mély hangján. 
-Nincs mit átgondolni. A jégszívű istenke nem kér belőlem, én pedig senkinek nem fogok könyörögni! 

-Te nem. - szólalt meg mögöttem csalódottan. - De én talán mégis. 
-Mit akarsz? -fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt. Utánam jött!
-Sajnálom. -Amint bocsánatot kért, felé fordultam. -Bunkó voltam. Elég forrófejű tudok lenni, ha olyan valakiről van szó, akitől el áll a lélegzetem. 
-Elég volt a nyalizásból. - forgattam meg a szemem. Végig néztem rajta és elindultam vissza a palotához. Nagyokat pislogva szedte a lábait mellettem. 
-Mégis maradsz? 
-Mi mást tehetnék? A végén még valaki kitekeri a csinos kis nyakad, ha nem figyelek rád. 

2020. március 31., kedd

Like your father



- Csatlakozhatok? - ült le a kád mellé, hiányos öltözékkel, törülközővel a vállán. Előre tudta, hogy képtelen leszek neki nemet mondani. Bólintottam, mire megszabadult a felesleges ruhadaraboktól. Nem volt időm legeltetni a szemem, mert egy pillanat alatt becsusszant velem szembe a forró vízbe. Picit felszisszent a hőfoktól, de így jár az, aki nincs felkészülve fagyos barátnője, már-már nem létező vérkeringésére. Csukott szemmel hátra dőlt és lejjebb csúszva, térdeimnél fogva magára húzta a lábaimat, éppen a szíve fölé. 
- Végre itthon. - szinte látni lehetett a víz fodrozódásán, ahogy ellazulnak az izmai. 
- Miújság az űrben? - simogattam a vádliját. 
- Asgardban minden rendben, a világok is elég nyugodtak, de Apám még mindig makacs. - Húzta el a száját, amitől fel ment bennem a pumpa. Odin nem volt képes megérteni, hogy Thor nem szeretné a koronát. Ő szimplán harcolni akar.
- Loki miatt?
- Nem csak erről van szó. Már abba is belement, hogy Asgardban, a saját hagyományaink szerint nőül vegyelek és mellettem uralkodhass. Annyit kér, foglaljuk el a trónt, együtt. 
- Erre majd visszatérünk. - zártam le gyorsan a témát, mielőtt elkap a pánikroham. Képtelen voltam magam királynőként elképzelni. - Most pihenjünk és felejtsük el a kötelességeket. 
- Igazad van. - Nyomott puszit a bokámra. - A te napod hogy telt? 
- Semmi isteni hatalmi harc, nulla űrutazás... szóval elég nyugisan. - Vigyorogtam. - Vásároltam, beugrottam Ravenhez és Stevehez. Főztem és feltankoltam a söröshűtőt. 
- Én is akarok ilyen napot. - biggyesztette le a száját. - És imádlak a sörökért. - hajolt előre egy csókot adni, amikor jött az ötlet és egy csomó habot összegyűjtve a tenyeremben, az arcára kentem. Szakállának hála szépen fenntapadt, így még tudtam pakolni hozzá. Csodálkozva tűrte, végül kirobbanó nevetéssel adtam tudtára, hogy befejeztem a remekművet. A zuhanyrózsa után nyúltam és felé fordítottam a fényes felét.
- Úgy nézel ki, mint az apád! - kacarásztam, amin ő jót mosolygott. A következő pillanatban egy halom hab került a fejem tetejére, a két hatalmas tenyerét pedig a forró víztől kipirult arcomra simította. - Ez mi akar lenni? - suttogtam, míg homlokát az enyémnek döntötte. Szája éppenhogy súrolta az enyémet. 
- A koronád. Ha én vagyok Odin, te leszel a királyném. - lehelte az ajkaimra. 
Másnap reggel is azon töprengtem, hogy ez vajon leánykérésnek minősül e, egy asgardi herceg szájából. 



2020. március 30., hétfő

Am I just a memory?

Esküszöm, csak a reggeli kávémat szerettem volna nyugodtan meginni. Természetesen nem sikerült. A konyhába érve Nick Fury ücsörgött a Budapesti kis lakásom teraszán. Lemondó sóhajt hallatva nyitottam ki az üveg ajtót és összébb húztam a köntösöm. 
- Mit keresel itt Nick? 
- Szeretnélek megkérni, hogy segíts be nekünk. - Emelte rám a tekintetét. 
- Mikor eljöttem, megegyeztünk. - fontam karba a kezem. - Nincs több SHIELD ügylet.
- Nem is a SHIELD itt a lényeg, hanem a világ. 
- Már megint ezzel a hülye dumával jössz! - csattantam fel. 

~

Mégis, mire észbekaptam, a Torony folyosóin húztam végig telepakolt bőröndöm kerekeit. Natasha már várt és fülig érő mosoly kíséretében ölelgetett meg. Nem kérdezett semmit, csak általános dolgokról csacsogtunk, aztán az ideiglenes szobám ajtaja előtt leparkoltunk és megjelent Clint. 
- BUDAPEST! - ugrott a nyakamba. - Nem hiszem el, hogy újra látlak! - nyomott egy puszit a fejem búbjára. 
- Én is örülök nektek srácok, de boldogabb lettem volna, ha csak simán összefutunk. 
- Csomagolj ki és bemutatlak az új embereknek. - Tolt be a szobába Nat ellentmondást nem tűrően. 

~

Mindenki örömmel üdvözölt. Tony kisfiús mosollyal kacsintott, Bruce kedvesen kezet nyújtott, Clint úgy csinált, mintha nem találkoztunk volna még. Megismertem Liát, Wandát, Pietrot, Samet és Víziót. Aztán a hallból hangos, mély, öblös nevetés szűrődőtt az emeletre. Mire rákérdeztem volna, két újabb, számomra ismeretlen alak jelent meg az ajtóban. Az egyik hatalmas, szőke és fenyegető volt, a míg a másik maga a titok. Sötét haja a vállát verdeste, fekete öltönynadrágot és egy sötét inget viselt. Az egész embert egy szóval tudtam volna leírni és az az 'arisztokrata'.
- Új lány. Thor vagyok, Odin fia. - csókolt kezet a szőkeség. A másik fancsali képpel elém lépett és biccentett egyet. 
- Loki vagyok. 
- Raven. - biccentettem vissza. - De nem vagyok új lány, ÚJ fiúk. - hangsúlyoztam. 
- Nagyszájú vagy, tetszik. - Vigyorgott a Loki nevű. 
- Örülök. - zártam le és zavaromban inkább Clintnek intéztem a következő kérdésemet: - Barton, hol van a Kapitány? - alig ejtettem ki a mondatot, Steve ismerős, kedves arca suhant felém, míg az ölelésébe nem zárt. 
- Raven, annyira... hiányoztál. - sóhajtott, mintha vége lenne a világnak. 
- Te is nekem Kapi. - paskoltam meg az arcát és beálltam a kávézók sorába.

~

Asgardra kellett utazzunk, Thor és az idegesítően jóképű öccse, Loki világába. Odin kérése volt a külön "Midgardi" segítség. A furkinézetű űrlények seggberúgása után, kaptunk néhány napot, hogy kiélvezzük a gyönyörű hely adta lehetőségeket. Odin saját estélyt rendezett, hogy megünnepelje a győzelmet. Gyönyörű ruhába bújva suhantam végig a hatalmas termen, egészen a Loki mellett kijelölt helyemig. Az asztalnál megismertem Thor menyasszonyát, a barátait. 
- Tök unalmas. - Ásított a jeges herceg. 
- Akkor esetleg felkérhetnél táncolni. - Szúrtam oda neki. Szemei felcsillantak és kérés nélkül a kezem után nyúlt, majd a táncolók közé húzott. Hűvös tenyere a derekam aljára siklott, úgy tartott közel a mellkasához. 
- Így gondoltad? - vonta fel a szemöldökét. 
- Nagyjából. 
- Annyira pimasz vagy. - nyúlt az állam alá és mindenféle előrejelzés nélkül nyomott csókot a számra. Akár Thor villámai, minden porcikámat átjárta a furcsa érzés. Valami szerelemhez hasonló, régről ismert érzelem. 
- Menjünk vissza az asztalhoz. - nyomtam neki még egy apró puszit. 
Loki nem zavartatta magát. Érezhette, amit én, ugyanis el nem engedte a kezem. Az este vége felé, maga Odin lépett hozzánk. Mindentudó pillantással mért végig. 
- Áldásom rátok. Remek párosítás. - bólogatott. 
- Atyám... - köszörülte meg torkát Loki. 
- Várjatok.... Raven, látok valamit. - nyúlt a király az arcomhoz. - Te... egy lyuk vagy. 
- Apám, ilyet nem illik mondani egy hölgynek. - kerekedtek ki Loki szemei. 
- Csendet! Raven, neked lyukas a memóriád. Valaki teljes törléssel éveket elvett az elmédből. 
- Ez nem lehetséges. Mindenre emlékszem az életemből. Kiskoromtól a gimnáziumig, utána a SHIELD kiképzett és hét évet lehúztam Fury mellett. 
- Hetet? Nekünk Stark azt mondta tíz éve vagy a szervezetnél. - Lepődött meg a mellettem álló. 
- Az... lehetetlen. 
- Ennél jobban nem mászhatok bele, de érdekes, hogy semmi nyomát nem látom emlékeknek. - Csóválta Odin a fejét. - Mintha sosem léteztek volna. 

~

- NICK!! - nem törődve semmivel, üvöltve érkeztem meg a toronyba. Felelősségre kellett vonjam Furyt.
- Ne kiabálj, az edzőteremben van Clinttel. - Fogta be Stark a fülét. A megadott irányba szaladtam, Loki pedig a nyomomban. 
- FURY! Mi történt az agyammal? Hová tűnt több évnyi emlékem?  - kaptam el mentorom torkát és a legközelebbi boxzsáknak nyomtam. 
- Raven, engedj el. - dörrent a hangja. Méregettem egy darabig, de elvettem a kezem. 
- Hallgatlak. 
- Ki mondta el?
- Mindenki tud róla? - sziszegtem felé szarkasztikusan. 
- Azt kell mondanom, hogy igen. A kiképzésed után két évvel összeállt a Bosszúállók csapata. Ugyanolyan tag lettél, mint Romannoff vagy Barton. Erős csapat volt... 
- A lényegre! 
- A bevetésen elfogtak, mert túl sokat tudtál az egyik kutatásról. Mivel nem beszéltél, a Hydra teljes memória törlés mellett döntött. Ez nem sikerült, mert a csapat odaért és levágtak a gépről. 
- Miért nem tudtam én erről? - fogtam meg egyik kezemmel a másikat, de így sem csillapodott a remegés. 
- Sajnálatos módon mindent megpróbáltunk, hogy visszahozzuk az elveszett éveidet. Sikertelenül. Éppen elég nehéz volt nekünk feldolgozni a veszteséget, nem akartunk teljes érzelmi kútba dönteni téged is. 
- Ezt hogy érted? Semmi bajom! -tártam szét a karom, majdnem leütve Lokit, aki végig csak hallgatta a történetet. 
- Nick... - dörrent közbe Clint hangja. - Joga van tudni. 
Nagy sóhaj keretében végül Fury elmondta a teljes igazságot. Csak a szája mozgását láttam, a világ elnémult körülöttem és az igazság jeges tőrként fúródott a szívembe, ahogy kimondta:
- ... ez idő alatt már egy éve boldog házasságban éltél Steve Rogers Kapitánnyal. 

~

Mindenhol kerestem, végül az egyik erkélyen bukkantam rá. Steve szomorúan kémlelte a csillagokat, én pedig óvatos léptekkel közelítettem. 
- Szia. - hajtotta le a fejét, amint hozzáértem a hátához. 
- Sajnálom. - suttogtam az éjszakába. 
- Nem a te hibád Raven. - azonnal tudta mire értem. - Ha jobban vigyázok rád, esélye sem lett volna a Hydrának. 
- Ne ostorozd magad... - kértem. 
- Csak annyit szeretnék, hogy boldog legyél. Velem vagy nélkülem. Loki jó hatással van rád. Mosolyogsz. - húnyta le a szemét. 
- El sem tudom képzelni milyen lehet ez neked. 
- Örülök, mert nem érzed a fájdalmat - ölelte át a vállam. - Amúgy se szállhatnék szembe egy istenséggel. - nevetett keserűen. 
- Steve... azt kívánom, bárcsak emékeznék. Bárcsak még mindig szeretnélek. - csordult ki az első könnycseppem. Leírhatatlanul szomorú voltam egy olyan veszteség végett, amire nem is emlékeztem. 
- Én is ezt kívánom Raven, - forgatta meg az ujján lévő gyűrűt. - Minden egyes nap. 


2020. március 27., péntek

Shapeshifter

Idegesen szedtem a lábaimat és már-már rohanva mentem utána. Ő csak felhúzott orral lépdelt. 
- Várj már meg! - dobbantottam. Egy kicsit lassított és hátrafordulva ment tovább. 
- Mi a baj Raven? Elszoktál a tempómtól? - Vonogatta a szemöldökét ördögi vigyorral a képén. 
Csak megforgattam a szemem, mire folytatta.
- A Földön mindenki ilyen lassú, mint te? Ennyire hozzászoktál a pondró élethez?
- Loki, hagyd abba a szemétkedést. - Fújtattam. Egyre jobban kezdett idegesíteni, hogy a Földön töltött időszakkal volt elfoglalva. Tudtam, hogy nem tetszik neki. Sem az, hogy a Bosszúállók maguk közé fogadtak, sem pedig az ott töltött idő hossza. Az pedig pláne, hogy még kapcsolatom is volt ez idő alatt. 
- Igazad van drágám. Legközelebb én lépek le hónapokra és jövök vissza hősszerelmesként! A nyakadba borulok majd, aztán elveszlek nőül! - tárta szét karjait színpadiasan. 
- Nem én kértem, hogy a Földre száműzzenek!! - fakadtam ki teli torokból. - Az egészről te tehetsz!
- Igen édesem, minden az én hibám. - bólogatott. - Elüldöztelek. Miután megkértem a kezed, külön kérvényt nyújtottam be Odinnak, hogy tűntessen el. Ez teljesen logikus madárkám. 
- Ki volt az, aki a trónfosztásos terveit szövögette? Ki volt az, akinek nem volt elég, hogy valaki szereti? - szorult el a torkom dühömben és csalódottságomban, majd lehúnytam a szemem. 
- Gondolom így már jobb, igaz? - Ismerős hang csendült fel. Összeszorítottam az állkapcsom. Nem akartam látni, se hallani a hangját. 
- Ne csináld... - sziszegtem. 
- Ugyan már Raven! Érzem az erőt. Már értem miért kellettem neked, igen jó a seggem ebben a feszülős cuccban. - Felnéztem és épp hátra forgolódva nézegette a felvett alak hátsóját. 
- Változz vissza! - Dörrentem rá. 
- Drága Raven, nem lehet. Ez a sármos arc... - vigyorgott a képembe a megszokott Lokis, gonoszkodós mosollyal, ami jelenleg Steve Rogers arcán díszelgett. 
- Fejezd be... - kérleltem. 
- Hiányzik igaz? - Döntötte oldalra a fejét. 
- Éppen annyira, mint pár hónapja te hiányoztál. - Vallottam be őszintén, mire visszaváltotta az alakját és döbbent képpel komolyan a szemembe nézett. 
- Raven, akarod még az esküvőt? 


2019. november 4., hétfő

Szembesülés




- Rájöttem a szavai között bújó válaszra.
- Azt hittem már régen túltetted magad rajta! Elment. Vége. Ne ragozzuk túl.
- Nem tudtam útjára bocsátani, míg rá nem jöttem, hogy egyvalamiben mindvégig igaza volt. Sokat tanultam tőle, bármennyire is fáj, hogy elment. Igazából boldognak kellene lennem.
- Nos, szerfelett szeretem a kicsavart gondolkodásmódodat, de ez már nekem is kezd értelmetlenné válni.
- Nem meglepő, mert átsiklottál a mondandója fölött, ahogy én is tettem.
- Mondanám, hogy rakjuk el magunkat másnapra, de valószínűleg csak tovább idegesítenél az éjszaka folyamán a tévképzeteiddel, tehát bökd ki gyorsan.
- Te is törődtél vele, ne játszd itt az érzéketlent.
- Mondjuk úgy, nem volt más választásom. Kiböknéd végre, vagy harapófogóval húzzam ki belőled a szavakat?
- Azért ment el, mert nem akart többet a gyomok között kutakodni. Adott rá gyógyírt, de én kenceficekánt kezeltem és kidobtam, mint minden felesleges holmit.
- Ugye abban te is egyetértesz, hogy ennek az égvilágon semmi értelme sincs.
- Ne már, gyerünk, gondolkozz!
- Azt teszem azóta, mióta megszülettél. Mégsem értelek.
- A hazugságok sorozatától elgazosodtam. Érett voltam, mégsem éltem vele. Féltem, hogy a fennmaradt gyümölcseimet is leszakítják. Abba pedig belepusztultam volna.
- Ezek szerint a taktikázásod többet ártott, mint használt.
- Rengeteget – hagytam annyiban a mondandómat és elléptem a tükörképem fájdalmas grimaszától. Nem értettem, mire fel ez az arc, mikor legbelül elégedett voltam a tanultaktól. NEKI sikerült felnyitnia leragadt szememet.

Past

-Remélem hamar megdöglik! - üvöltöttem felé, teljesen kikelve magamból. Sokkolva ült le a székre és már-már suttogva kérdezte.
-Hogy mondhatsz ilyet?
-Elegem van. Soha nem leszel boldog, ha a múltban élsz és egy szellemet kergetsz. Itt volt a lehetőség, de te míg mindig a plátói, első szerelmed siratod.
-Ezt soh nem fogod megérteni. Elvették az életem! - emelte meg a hangját és ideges tekintettel bámult rám, mintha attól könnyebb lenne.
-Véletlenül sem tudom milyen az... Igaz, Rogers? - szegeztm neki a kérdést, egy horkantás kíséretében. Tudta ő is, hogy az egy évvel ezelőtti időszakra célzok, mikor Odin kitaszított Agardból és el kellett hagyjam Lokit és az otthonomat.
-Hagyjuk a vitát Raven! - terelte a témát. - Mind a ketten rengeteget veszítettünk, talán épp ezért vagyunk jó páros.
-Azt mondod nyomorultak gyülekezete? - vontam fel a szemöldököm.
-Nem így értettem. - fújtatott.
Megcsóváltam a fejem lemondóan és csak az asztal sarkát mustráltam. Kattogtak a fogaskerekek. Tudtam mi a helyes lépés, de képtelen voltam kimondani, hogy vége. Mindennek vége köztünk. El se kellett volna kezdődjön. Mind a ketten egy másik embert szerettünk a szívünk mélyén. Épp ez a fájdalom kovácsolt össze, de abban a pillanatban tudtam, hogy szét is szakított.
Mielőtt szóra nyithattam volna a szám, mielőtt feldobhattam volna a labdát, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit szeretne. Mielőtt még döntöttünk volna... Lenézett az asztalon lévő telefonjára, amely az üveg pohár mellett rezgett, megtörve a csendet. Összevont szemöldökkel olvasta el az üzenetet.
-Ez a te hibád. - Állt fel hatalmas robaj közepette és odadobta a telefonját. Semmi más nem szerpelt az üzenetben, csak annyi, hogy Peggy Carter halott.