13. The Marauders

AU!

Csak pörgettem és pörgettem az internetet, mikor elkezdtek folyni a könnyeim. Kissé fáradt voltam már, égtek a szemgolyóim, de nem voltam képes lefeküdni aludni. Fanfiction-ök hada, fanartok, csodás rajzok, versek, meme-k és egyéb elképzelhetetlen alkotások tömkelegén rágtam már át magam a tumblr-nek nevezett platformon. 

Volt ott minden amit az emberek nem szégyelltek... szóval tényleg MINDEN. Napok óta alig aludtam pár órát, mert muszáj volt kiderítenem és minden lehetséges dolognak utána néztem Vele kapcsolatban. 

Napokkal ezelőtt történt, hogy munka után hazaérve bekapcsoltam a TV-t és éppen egy Harry Potter rész ment, a harmadik, amiben ott volt Remus Lupin. Egy vérfarkas, aki tanárnak áll. Egy volt Tekergő. Egy embert, aki megragadta a tekintetem és azóta képtelen vagyok másra koncentrálni. A történet lebilincselt, de valamiért máshogy emlékeztem a történésekre.... 

Dühös voltam, szomorú és aggódtam. Nem tudom honnan kerültek elő ezek az érzések, de minél többet láttam az arcát, annál inkább kapott el valami furcsa és megmagyarázhatatlan érzés. Hiány és még valami... 

~-~o~-~ 

-Tényleg nincs gyógymód? - kérdezte tőle szokatlan komolysággal Sirius a gyógyítót. 

-Amíg nem jövünk rá mi okozhatja, addig sajnálattal kell közölnöm, hogy ez az állapot fenn fog maradni. - válaszolta a nő. 

-Tenniük kell valamit! - kelt ki magából Alina és már-már toporzékolva követelte vissza barátnőjét. 

-Mindent megteszünk Miss Winchester, de ha ő nem akar kiszakadni ebből az állapotból, nem sok esélyt látunk a javulásra.

-Azt akarja mondani, hogy az egész életét így fogja leélni? Egy varázstalan, mugli világban, amit saját magának teremtett és a barátai csak kitalált mesefigurák lesznek?? - dörrent fel James hangja. 

-Azt mondja Nekem, hogy nem mehetek a közelébe, mert összezavarnám és ez végzetes lehet? - suttogta maga elé Remus, ahogy az elválasztó üvegen keresztül figyelte szerelmét, miközben az véreres szemekkel a telefonját bűvöli. 

-Én nagyon sajnálom. - közölte a nő és elvonult magunkra hagyva a gondolatainkkal.

-Feladjuk? - sírta el magát Alina.

-Soha. - ölelte át Sirius.

-Ennyi maradt a Tekergőkből? - horkantott fel James. 

-Ennyi maradt az életemből? - dörzsölte meg Remus a szemeit és a zsebébe süllyesztette karikagyűrűvel ellátott kezét. 

12. Hogwarts Express

Füstölő fülekkel rohantam végig a vonaton, egészen az egyik Mardekár kabinig. A folyosón álldogáló diákok lefagytak, de egyik sem mert az utamba állni. Fúriaként téptem fel az ajtót, benn pedig három csodálkozó szempár fogadott. 

-Kifelé! - mordultam a felesleges nézőközönségre. Egyetlen ellenvetés nélkül távoztak. - Mit mondtál Remusnak? - ugrottam azonnal a torkának.

-Neked is szép napot, kedvesem. - mosolygott higgadtan a szőkeség. 

-Ne szórakozz velem Lucius! - böktem bordái közé a pálcámat. 

-Mire gondolsz pontosan? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét. 

-Remus konkrétan levegőnek néz, pedig állítólag a pasim. Egy fekete madárka azt csiripelte, hogy veled beszélgetett, szeretném megadni a lehetőséget, hogy tisztázd magad mielőtt elátkozom a képed. 

Minden válasz nélkül a pálcát tartó kezemre fonta ujjait, míg a fejét felszegve, meg nem szakítva a szemkontaktust, a másikkal állam alá nyúlt és felállt. Fölém magasodva, hosszú tincsei a vállamra hullottak. Pár centi választotta el az arcunkat. 

-Csak az igazat. Se többet, se kevesebbet. - lehelte. 

-Mégis mi volna az? -suttogtam. 

-Hogy hiába vagy vele, minden porcikád engem akar. - erősen tartotta a tarkómat. - Csak engem akarsz. 

Hideg pillantását a számon járatta.

-Ez hazugság. - hunytam be a szemem, várva valamire. Valamire, ami nem következett be.

28. Azkaban

Hangos dörömbölésre ébredtem. Első dolgom volt, hogy a mellettem, már alig langyos takarón végig simítsak, Remus már nem volt ott. Félig alva járva magamra kaptam a köntösömet és mezítláb indultam ajtót nyitni. Elkéstem, mivel Lina már ott állt a nappali közepén, remegve, halálra vált arccal, vörösre sírt szemekkel. 

-Mi történt? - ébredtem fel a pillanat tört része alatt. 

A vőlegényem lehajtott fejjel ült a kanapén, egyedül a vállai mozgásából látszott, hogy potyognak a könnyei megállíthatatlanul. Ujjaimmal a haját simogatva igyekeztem nyugtatni. 

-Mi a fészkes fene van? - kérdeztem kétségbeesetten. 

Barátnőm szája szólásra nyílt, majd becsukódott. Nem jött ki hang a torkán. 

-Lina, esküszöm... - kezdtem fenyegetni. 

-Lily és James meghaltak. - válaszolt helyette Remus. Megtört volt, sápadt akár egy szellem. 

A hír hallatán minden erő elhagyta a lábaimat, én is a kanapén landoltam. Gombóc nőtt a torkomban, de leküzdve megkérdeztem. 

-Mi történt?

-Tudjuk ki. - jelentette ki Remus színtelen hangon. 

Lina összeszedte magát. 

-Egyedül Harry élte túl. - sóhajtott az ujjait tördelve. 

-Hol van? - kerestem kezében keresztfiát, de éreztem, hogy a rossz híreknek még nincs vége. 

-Mindenki szerint... Sirius, mint az őrzőjük elárulta őket. Tudom, hogy sosem tenné! Ezért nem vállalta végül! - zokogta kiabálva. - Átadta másnak, de a .... a Minisztérium szerint ő tette. Elvitték... Harry pedig nem maradhat nálam, mert a férjem bűnösnek ítéltetett! 

-Lina... - fogtam meg a kezét. - Hova vitték Siriust?

-Harryt Petunia fogja felnevelni. - motyogta üveges tekintettel. 

-Hol van Sirius? - simítottam végig könnyes arcán. Többet kellett tudjak, mint néhány kósza infó. 

-Az Azkabanba vitték. - válaszolt Remus. 

-Elveszik a lelkét Arlett! A kicseszett lelkét!

1. Platform 9 3/4

Szomorú mosollyal az arcomon húztam magam után a hatalmas bőröndöt. Nem akartam hazamenni, mégis ott álltam a 9 és 3/4. vágány bejárata előtt, visszacsöppenve a muglik világába. Feszülten néztem körül, hátha megpillantok egy ismerős arcot, de csalódnom kellett. Sehol senki. 

Nagy levegőt véve indultam neki a hazafelé útnak, minden léptemet az eszembe vésve. Vége lett az utolsó előtti évnek a Roxfortban, ami fájdalmasabban érintett, mint valaha bele mertem volna gondolni. Egyetlen egy maradt és vége. Képtelenség!

-Köszönés nélkül távozol? - hallottam meg a kellemes tónusú hangot. Lehunytam a szemem és elengedtem egy mosolyt. Meleg tenyere a derekamra simult, mire megfordultam és egy apró csókot nyomtam pici sebhellyel torzított ajkaira.

-Eltűntél. - suttogtam, aztán körülnézve megláttam a többieket. James táncikált, Sirius Lina kezét szorongatva, másik kézzel a homlokán játszotta a drámai Rómeót, Peter pedig mosolyogva figyelte a párosukat. 

-Olyan kis cukik vagytok! - játszotta James a színpadias meghatottságot. 

-Fejezzétek be! - pirítottam rájuk nevetve és végig simítottam Remus arcán. 

-Belevágunk az utolsó nyárba? - vonogatta Sirius a szemöldökét. 

-Lilyt megvárom! - kötötte James az ebet a karóhoz. 

-Gondoltuk Ágas! - ütötte össze Remus a két tenyerét. 

-Mindenki hazamegy, lepakol és várom a nappalinkban a brigádot, kandallón keresztül. Anyám vár titeket. -váltott James komolyabb hangnemre. Egyetértően bólogattunk. 

-Felesleges hazamenned. - kacsintott Remus, így kézen fogva hagytuk el a platformot.

23. Butterbeer

Lábam lóbálva kémleltem körbe. A megbeszéltek szerint már több, mint fél órája itt kellett volna lennie Remusnak, de nem érkezett meg. Nála pontosabb embert soha nem ismertem, szóval furcsa volt. Mégis lepörgött az agyamban, hogy esetleg megijedt. Eddig mindig barátként találkoztunk, de a mai lenne az első hivatalos randink. Mi van, ha nem akart eljönni és felültetett? Mi van, ha nem is érdeklem? Mi van, ha ő egyszerűen barátként tekint rám, csak nem akart megbántani? Mi van, ha eszébe sem jutott a mai nap… 

Minden kérdést feltettem magamnak, amit csak az ember lánya elképzelhet, de hiába volt kinn már sötét, Ő nem érkezett meg. Már épp indulni akartam vissza a többiekhez, mikor egy kéz nehezedett a vállamra. A gyomrom görcsbe rándult, mégis mosolyogva fordultam felé. 

Abban a pillanatban elkerekedtek a szemeim és lehervadt a mosolyom. Ugyanis az előttem álló ember, nem Remus volt és kedvesnek sem nevezhető. Sokkal inkább egy szőke, gőgös és beképzelt alak. 

-Lucius… - nyeltem nagyot. Évek óta bombázott már az ajánlataival, ott kezdett ki velem és akkor, mikor nem szégyellte. 

-Két vajsört kérnék. – szólt oda a csaposnak. – Én is örülök, hogy látlak Arlett. Miért búslakodsz? – ült le mellém a székre. 

-Nem búslakodom és ha úgy is lenne, semmi közöd hozzá. – morogtam barátságtalanul és beleittam az idő közben elénk kerülő korsó egyikébe. 

-Hol van az utánfutó Lupin? – vonta fel szemöldökét. 

-Semmi közöd hozzá. – vágtam rá barátságtalanul. 

-Ezek szerint felültetett. – vonta le a következtetést. –Sajnálom. – közölte, minta a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy ő rajtam sajnálkozik. Ránéztem és épp ki szerettem volna osztani, de hideg szemeibe nézve furcsa érzés futott végig a gerincemen. Malfoy komolyan gondolta. Tényleg aggódott értem. 

-Kössz. – leheltem bele az italomba. 

-Ha nem zavarlak leszek én a társaságod, ne ücsörögj egyedül. –ajánlotta fel vállat vonva. 

Egy darabig vizsgáltam az arcának rezdüléseit, majd aprót bólintva egyeztem bele az ajánlatba, saját magam is meglepve. Furcsa társaság voltunk mi ketten, de abban a percben nem érdekelt, mert fájt a szívem minden szeglete, sajgott a lelkem és zsibbadt az agyam. Csalódott voltam, szomorú és elkeseredett. Lucius Malfoy viszont kifejezetten kedves és magához képest viccelődő hangulatban. Be kellett vallanom: élveztem a társaságát. 

Eközben Remus Lupin mit sem sejtve, fájdalmak és csalódás közepette, meleg vajsör és első randi helyett, magán kívül vonyított a Holdra.