A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lexy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lexy. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 28., szombat

Silver


Ezüst csík. Ezüst nyíl. Ezüst minden. Egy külön világ. Ez volt ő számomra. Míg másnak a rózsaszín köd jelenti a szerelmet, nekem egy ezüst fonál, mely néha kusza és gubancos. Az egyik csomót pedig fogta az élet és kacagva ollóval bontotta ki. Egyszerűbbnek tűnt, mint várni és harcolni az összegabalyodott érzelmek és világok rendeződésére.
Ott állt előttem. Elszántan, akár egy hős. Igazi Bosszúálló. Mindenkit egyesével mentett ki az összeomló épületből. A betontömb darabjaira hullva adta fel a harcot, akárcsak én. Clint épp egy gyermekért vetődött, testével védte a csöppséget. Háttérben édesanyja kiabálása hallatszott, de a vér olyan erősen dübörgött fülemben, hogy semmi mást nem hallottam, csak az ezüstös lövések éles durranását.
„Nem számítottál rá?” Hangzottak utolsó szavai, ahogy gyors és éles reflexeinek hála megmentette a gyermeket és barátunkat. Wanda üvöltése még kilóméterekkel odébb is visszhangzott és az azt követő robbanás megrázta a talpunk alatt a földet. Saját és fájdalmas sikolyom félretéve szaladtam, ahogy a lábam bírta. Ekkor volt az első alkalom, hogy rettentő lassúnak és lomhának éreztem magam. Mintha Pietro halálával, a világ gyors mókuskereke is megállt volna és csak törékeny, lassított időzóna maradt utána.

Remegve pattantak ki szemeim az álom hatására. Már lassan két éve, hogy elveszítettem az első szerelmem. A szerelmet, ami éltre keltett és lángba borította a bensőmet.
-Jól vagy? – dörmögte a félkómás hang a fülembe.
-Persze. – suttogtam bele a sötétbe. Egyedül az ablakon beszűrődő Holdfény tudta, hogy hazudok. Talán már sosem leszek jól. Mégis megnyugtatott a tudat, hogy a mellettem fekvő férfi tudja ezt és mégsem kérdezget tovább.
-Aludj még. – Nyomott puszit a hajamba, aztán magához húzott fém karjával és erősen mellkasához szorítva simított végig a karomon. – Elmúlik.
- Tudom. – fordultam hátra egy apró csókra és hagytam, hogy álomba ringasson a fémes felületen játszó holdvilág ezüstös csillogása.

Challenge 27. Substance Use - Alcohol, drugs, etc.

 A szemeim előtt színes buborékok táncoltak. Boldog voltam, ahogy megpróbáltam elkapni őket. Futottam utánuk és nevettem. Nevettem, mintha nem volna holnap. A gömbök táncoltak, a fény megcsillant rajtuk és szivárványosan úszkáltak a levegőben. 

Aztán egyszer csak orr buktam valamiben, mire a gömbök eltűntek. Egyesével pukkantak ki, amitől elszomorodtam. Úgy éreztem magam, mint Gamora és Star Lord, mikor Quillnek meg kellett volna ölnie a szerelmét, de Thanos a fegyvert átváltoztatta. Eltűntek! Egyet kikéve. 
Az az egy hatalmas volt, már-már akkora, mint én. Arc rajzolódott ki a szappanos anyagból, ami gonosz vicsorral felém lebegett. Megijedtem és sírni kezdtem. 
Összekuporodva túrtam a hajamba és már keservesen zokogtam a szavakat:
-Hagyj békén! - könyörögtem. 
-Ne hagyj el. A te hibád. - zúgott fülemben az ismerős hang. a gömb pár centire előttem lebegett. 
-Igen, az én hibám! - üvöltöttem. - Tudom, hogy elcsesztem, de hagyj végre békén! Nem tehettem mást! Kipukkadtak... - suttogtam már keservesen. - Kipukkadtak.... 

Egy erős kar ölelte át a vállam. Puha csókokat adott a fejemre, amitől a gömb eloszlott és megláttam a kanapé előtt, halkan szóló tv-t. 
-Lexy, nincs semmi baj. - szorított Sam magához. 
-Kipukkadtak. - néztem a szemébe, könnyekkel áztatott arccal. 
-Nem pukkadt ki semmi. Itt vagyok. - suttogta a hajamba. 
-Az én hibám. Elvesztettem őket. - húztam magamhoz a térdeimet. 
-Lex, csak képzelődtél. Nem tudom milyen anyagot találtál a raktárban, de az egyetemeseknek erős hallucinogén dolgai voltak. 
-Tudom. Direkt vettem be azt a port. - hunytam le a szemem. 
-Miért? - hökkent meg. 
-Azt hittem segít majd, segít elűzni a fájdalmam. Csak azt akartam, hogy ne fájjon ennyire. 
-Ki fogunk találni valamit. - ígérte és felkanalazott a földről. 
-Az én hibám, hogy meghalt. -motyogtam. 
-Nem a te hibád! - húzott a mellkasára. 
-Sammy, én öltem meg a nővérem! 

Challenge 22. A One-shot off a longer fic

 Csak ültem néztem magam előtt, ahogy Sammy öltözik. Egy kis időre sikerült elfeledtesse velem, hogy a testvére és a nővérem az isten tudja hol lehet. Felmentek a lépcsőn. Mi pedig itt maradtunk. Valami mélyen belül azt súgta, hogy jól vannak. Talán nyugodtabbak, mint mi itt lenn és egy kis pihenés vár rájuk, ami nagyon ráférne a két őrző-védőre. 

-Lexy, fekete a szemed. - bújt bele Sam a tiszta pólójába. Észbe kaptam és koncentrálás árán, de sikerült eltüntetnem a démoni énem. 
-Bocsi. - masszíroztam a halántékom. 
-Nem gáz. Mi idézte elő? - ült mellém és megfogta a kezem. 
-Csak Deanre és Ginára gondoltam. Arra, hogy talán jobb lenne, ha sosem jönnének vissza.
-Miről beszélsz? - háborodott fel. - Biztos a démon mondatja ezt veled!!
-Ne érts félre, nem. Csak talán ott nyugtuk lehetne és boldogok lennének. 
-Badarság... - puszilt meg. - Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget. Vissza fognak jönni és itt, a földön, velünk lesznek boldogok. - Csak hümmögtem és próbáltam igazat adni neki. Nem tudhatta, hogy démon nélkül is így gondolnám. Túl sok problémát okoztam már.  

Challenge 21. A Holiday celebration

 


Izgatottan ácsorogtam a repülőgép ablakában. Fury rendes volt és kölcsönadta az egyik céges "járgányt", így teljesen kényelmesen és inkognitóban tudtunk utazni valahová. 
-Még mindig nem mondod meg hova megyünk? - könyörögtem hatalmasokat pislogva a mellettem álló katonára. Bucky csak megeresztett egy féloldalas mosolyt és megcsóválta a fejét. 
-Ha a kíváncsiságtól tényleg öregedni lehetne, te már rég utolértél volna korban. 
Duzzogva fontam karba a két kezem és úgy határoztam, amíg meg nem látom a repülőtér fényeit, nem szólok hozzá. 
Észre vehette, mert egy nevetés után leült és hagyta, hagy főjjek a saját levemben. Közben magamban annyira örültem, hogy minden végre a helyére került és kiélvezhetünk egy kis szabadságot. Az utóbbi pár hónap kemény volt. Felbukkant a hydra egy újabb feje, amitől a Bosszúállók alvás nélkül vegetáltak. Buckynak és Stevenek volt a legnehezebb. Őket személyesen érintette az ügy, így engem is. Végül sikerült legyűrjék őket, így álom jött a szemükre, Fury pedig elküldött mindenkit pihenni. Ha a világvége nem kopogtat az ajtón, akkor végre egy kicsit kikapcsolódhatunk és élvezhetjük a szabadságot. A brigád minden tagja elutazott. Bianca és Raven visszamentek Asgardba Thorral és Lokival, aminek Bucky nem kifejezetten örült, hiszen mégis egy másik világba ment a húga. Steve motoros túrára ment, aminek én viszont örültem, így békén hagyott és nem akart velünk utazni. Lia és Tony valamerre India környékén kötöttek ki, ugyanis Strange meghívta őket egy látogatásra, Peter Parkerrel egyetemben. Wanda és Vízió Angliába mentek, a többiek pedig szintén szétszéledtek. Tudomásom szerint Fury is elutazott, de senki nem tudta hová. Ha őszinte akartam lenni, az én véleményem szerint Clintékhez ment Natashával és Bannerrel. 

Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy James simogatja a térdem. 
-Lex, mindjárt megérkezünk. - nyomott puszit a homlokomra. - Szerintem vedd le a kabátodat. 
Úgy tettem, ahogy mondta és leesett állal figyeltem, ahogy a gép landolni készül Hawaiin. 
-Ez most komoly? - képedtem el. 
-Viccnek tűnik? - bökte meg az oldalam. Mindenféle duma helyett a nyakába ugrottam. 
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek!! - csókolgattam a fejét, mire felnevetett. 
-Jól van mááár, haggyál. -nyalta meg az arcom, hogy végre leszálljak róla. 
-Ne gusztustalankodj! - pirítottam rá. 
-Bezzeg ha máshol nyalogatlak, akkor nem háborogsz... - vonogatta a szemöldökét, amitől olyan zavarba jöttem, hogy elindultam inkább a poggyászokért, de még visszaszóltam, miközben ittam egyet a kólámból.
-Honnan jutott eszedbe, hogy ide jöjjünk? 
-Gondoltam elég romantikus hely, ahhoz, hogy legyártsuk a legifjabb tél katonát. 
A válaszát hallva telibe köptem a gép ülését. Fury nem fog örülni. 

Challenge 20. A never finished fic

 -Cosa stai facendo adesso? - léptem közelebb, hogy ne zavarjam meg olvasás közben. Észre sem vettem, hogy az anyanyelvemen érdeklődtem afelől, mit csinál éppen. Akkor tűnt fel, mikor megérkezett a válasz.

-Sto imparando. - Annyira meglepődtem, hogy olaszul válaszolta, "Tanulok." le kellett üljek mellé.
-Mit tanulsz? - kérdeztem a közös nyelven és lopva a könyvre pillantottam. Semmi bőr, vagy dohos illat. Fényes lapok terültek előtte, tele képekkel.
-Én... - túrt a hajába zavartan. - Gondoltam picit összeszedem magam és belevágok az olasz tanulásba, hogy minden szavadat értsem. - Amint kiejtette a mondatot, az arca két oldalán piros foltok jelentkeztek. Sam Winchester zavarba jött.
-És... hogy haladsz? - köszörültem meg a torkom. - Segíthetek. - néztem a szemébe.
-Nagyjából már nem adnának el az utcákon, de még van mit csiszolni. - vont vállat.
-Dean mit szól hozzá, hogy egy egyetemest próbálsz lenyűgözni? -szúrtam oda neki vigyorogva. 
-Ki mondta, hogy le akarlak nyűgözni? -csodálkozott el. 
-Aham... - vigyorogtam önelégülten. 
-Csak szeretem tágítani az elmémet. 
-Mást is tágíthatnál. - motyogtam, de észre se vettem, hogy túlságosan hangosra sikerült. Az arcán egy csodálkozó, mégis büszke mosoly terült el. Befogtam a füleimet két kézzel, ne is halljam mit fog rá válaszolni és szitkozódni kezdtem az anyanyelvemen. Annyira belemerültem a saját magam önostorozásába, hogy csak akkor kaptam észbe, mikor hosszú ujjai a kézfejemre fonódtak és elhúzta őket, egészen az ölembe. Ott guggolt előttem. 
-Sono dentro. - pislogott rám és mire rájöttem, hogy mit is mondott, már maga után húzva szaladtunk a folyosókon, végig a szobájáig. Igen, ez azt jelentette: Benne vagyok. 


Challenge 19. Domestic Bliss

 Néha fel - fel pillantva az izgalmas történetből, összeakadt a pillantásunk. Egy kedves mosoly húzódott az arcán, amitől azonnal zavarba jöttem még ennyi év után is és inkább visszatértem a mesevilágomba. 

A könyv amit olvastam, egy hercegnőről szólt, akit bezárt a sárkány egy toronyba és őrizte, míg nem meg nem jelent a herceg és levágva a szörnyeteg fejét, megmentette élete szerelmét. Egy klasszikus történet, klasszikus hősökkel. Éppen olyannal, mint az előttem varázskönyve fölé görnyedő, hatalmas testű  Sam Winchester. Egy két lábon járó hős. Az én hősöm. 
A mi mesénk is így kezdődött... a kicsinyke különbség, hogy engem sárkány helyett egy démon tartott fogva - ami részben az én hibám volt, hisz ki az a nem normális barom, aki egyedül indul egy keresztúti démon ellen? - és Sam mentett meg. Nem volt herceg, nem volt szőke és ló helyett is Impalával érkezett, mégis azonnal elnyerte a szívem. 
Ez már évekkel ezelőtt történt. Most pedig itt ülünk a bunkerban, a közös otthonunkban, a bázison, ami olyan betonbiztos volt, akár a kapcsolatunk.
Ahogy az agyam rejtett zugaiban ilyen és ehhez hasonló képek villantak, észre sem vettem, de hangosat felnevettem. Sam rám nézett és csodálkozó tekintettel mellém sétált. 
-Mi olyan vicces, hercegnő? - A becenevem hallatán még jobban rám tört a röhögés, mire ő csak fejcsóválva adott egy csókot, megsimította a fejem és az ajtóból visszafordulva még annyit kérdezett:
-Iszunk egy kávét?


Challenge 18. Involve your pet

 Arra keltem, hogy megérkezett a világvége. Dörgés, csörgés, csattanás, puffanás. Három infarktust kihordtam lábon, úgy rohantam a konyha irányába. Mezítláb, kócosan. A kép ami ott fogadott egy komédiába is bele illett volna. Sam fakanállal a kezében kergette Jokert, a kiskutyámat, aki csak nagy élvezettel, nyál csorgatva szaladt előle. Játéknak fogta fel. Nekidőltem az ajtófélfának és karba tett kézzel néztem őket, míg nem Sam kiszúrt és hajába túrva fújtatott egyet. 

-Elegem van ebből a dögből. -közölte, mire felnevettem és leguggoltam, hogy hozzám szaladhasson a rosszaság. Azonnal felugrált örömében és egy boldogság kör után, ismét Sammy lábánál csóválta a farkát. 
-Imád téged. -vigyorogtam gonoszul. 
-Fogd be. -rázta a fejét és odalépett egy reggeli csókra. Joker ismét ugrálni kezdett féltékenységében. -Nem érdekel, hogy elloptad a reggelimet, de a csajom az én csajom. -szúrta oda szegény kutyának. 
-Azért örülök, hogy Dean ezt nem látja... -képzeltem el sógoromat mit szólna, ha tudná, hogy a kutyám szétszedi a fél bunkert. 
-Örülne neki. Mióta volt az a kutyás ügyünk és ő is átérezhette, amit az ember legjobb barátja, oda van ezekért a szőrmókokért. -guggolt le, hogy felemelhesse a dagi kisállatot, akitől mindössze egy röfögés jött válaszul.

Challenge 17. Breaking Up

 A világ lelassult körülöttem. Mindent egy fekete-fehér filmhez tudtam volna hasonlítani, amiben a hős szerelmes próbálja megóvni a nőt. Mindentől, a világtól, a veszélyektől, saját magától. Leginkább magától. 

Ott ült a padon, a padon, ami az első találkozásunk helyszíne volt, ahol a kapcsolatunk minden jó és rossz percét sikerült megoldanunk. Ahová menekültünk, ha féltünk saját magunktól. Most pedig szintén ott ült, lehorgasztott fejjel és dőltek belőle a kifogások. 
-Nem a te hibád. Az enyém. 
-Nem tehetsz semmiről.
-Szeretlek, de...
-Bele fogsz halni.
-Családot érdemelsz. 
-Gyerekeket. 
-Velem nem lehet. 
-Veszélyes.
-Inkább élj nélkülem, mint velem halj meg. 
-Nem akarlak elveszíteni. 
-Ez az én életem. 
-Nem kell ezt csinálnod. 
-Normális házba költözhetnél. 
-Isten ránk vadászik. 
-Elpusztít mindent és mindenkit, aki közel áll hozzánk. 
-Beledöglenék, ha történne veled valami. 
-Minden az én hibám.
-Én vagyok a probléma. 

Csak hallgattam a süketelést és azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyeim. Nem volt erőm végig hallgatni, valahol a harmadik indoknál kiszakadt a lelkem és a pokol legmélyebb bugyrába szállt, Rowena majd vigyáz rá. 
Közel hajoltam hozzá, mire elnémult. Egy óvatos és remegéssel telt puszit adtam neki borostás arcára és azzal a megfontolt mozdulatokkal, hátat fordítva vissza indultam a bunkerbe. 
Már nem reménykedtem semmiben. Tudtam, hogy vége van. Mégsem akartam könyörögni. Egy Winchester makacs és hajthatatlan, ezt az egyet megtanultam. Beléptem a közös otthonunkba utoljára, rámosolyogtam az épp laptopját böngésző Deanre és elindultam összepakolni. Végleg. 



Challenge 15. Past, Present, Future all in the same fic

 Sosem hittem volna, hogy valaha egy Impala hátsó ülésén fogok ücsörögni Sam Kibaszott Winchesterrel. 


Múlt:
Menekültem, ahogy a lábam bírta. Kergetett az a valami és nem akart elfáradni. Első pillantásra azt hittem, hogy egy kóbor kutya, aztán rá kellett döbbenjek, hogy valami más. Valami nem e világi. Nagyon jól tudtam, hogy léteznek ezek a lények, hiszen vadásztam rájuk, mióta az eszemet tudom, most mégis: rettegtem. Már rettentően fáradt voltam, az utca pedig üres. Senki nem tudott volna segíteni. Épp feladtam volna és lassítottak a lábaim, hiába erőlködtem. Ennyi volt. 
Abban a percben egy fekete járgány jelent meg a látóteremben és én leültem a földre. Kapkodva vettem a levegőt, mikor egy pukkanás után két erős kar fonódott a vállamra és a térdeim alá. Egy pillanat volna magasban voltam. Megemelt és az autóba helyezett. Az illata ismerős volt. Nagyon is ismerős. Tudtam, hogy Ő az. 

Jelen: 
Sam ácsorgott az ajtóban és kezében egy ronggyal kopogott az ajtólapon. 
-Bejöhetek? - megvárta amíg bólintok és az ágy szélére ült. A borogatást a homlokomra helyezte, és óvatosan végig simított az arcomon. -Jobban vagy?
-Egy kicsit. - hunytam le a szemem és csak élveztem az érintését és a frissen mosott ágyneműt. Még én mostam ki pár napja. Hiszen itt lakom. Ugrottak be az emlékek. 
-Rowena ide ér és utána egy jó kis alvás és rendben is leszel. 
-Mi ez az átok? - nyilallt a fejembe egy éles fájdalom. 
-Nem tudjuk, de két napja eltűntél. Mire sikerült megtalálnunk, már mindenkit riasztottunk. Jody szólt, hogy a helyi rendőrök jelentették neki, miszerint egy lány kóborol az utcákon. 
-Nem kóboroltam! Az a valami megtámadott! - idegesedtem fel. 
-Lexy, semmi nem támadott meg. Az egészet képzelted. 

Jövő:
Tudtam, ha Rowena ideér, minden rendben lesz. Mégis zavart a tény, hogy nem voltam képben az elmúlt napokkal. Az utolsó emlékem, hogy itthon voltam és a könyvtárban olvastam valami bűbájos könyvet. Rendezgettem az egyetemesek hagyatékát. 
Féltem a jövőtől, hiszen ha nem emlékszem semmire, nem tudhatom mit tettem. Hol jártam, miket követtem el. 
Rowena rendbe fogja hozni, de az emlékeim eltűnnek. Rettegtem tőle. 
Az biztos, hogy haragudtam Samre, szóval még az az egyetlen biztos pontom is eltűnhet. Mi van, ha olyan dolgokat mondtam, vagy tettem, ami tönkretette a köztünk lévő különleges köteléket?
Majd a jövőben kiderül... 

Hol is tartottam? Sosem hittem volna, hogy valaha egy Impala hátsó ülésén fogok ücsörögni Sam Kibaszott Winchesterrel. 

Challenge 14. 100 Word Drabble

 

Rettentően boldog voltam. Felvettem a cipőmet és szaladtam Buckyt megkeresni. Képtelen voltam megvárni amíg hazaér, rögtön a Bosszúállók bázisához vezettem. Köszöntem Jarvisnak, aki rögtön beengedett. Steve-be botlottam, aki elirányított Bucky ottani szobájához. Izzadt kezemben markoltam a kicsinyke cipőt, miszerint édesanya leszek. Az ajtónál állva kezdtem ideges lenni, vajon örülni fog a hírnek? Szeretne egyáltalán apa lenni?
Még mielőtt meggondolhattam volna magam, kinyitotta az ajtót, én pedig hatalmas mosollyal és rengeteg kétséggel robbantam a szobába. Éppen elkezdtem volna újságolni a jó hírt, mikor meghallottam, hogy morog magában.
-Ez a tetves huzat.
Nem látott, hiszen valamilyen oknál fogva, a terhességtől láthatatlanná váltam.


Challenge 13. Hurt/Comfort

 Bezárkózott a fürdőbe. Egyszerűen teljesen kiborult, bár első pillanatra nem értettem, hogy miért. A több hónapos randi utáni éjszakánk, minden álmomat felül múlta. Csak akkor esett le, hogy mi a probléma, mikor magamra kaptam a köntösömet. A csípőm és a karom tele volt foltokkal. Lila , tisztán kivehető ujjnyomokkal. A fém kar átka, hogy kicsit erősebb a kelleténél. Engem még sem zavart. Bucky viszont nem akart kijönni. 

-Gyere ki, kérlek... - könyörögtem neki. - Semmi bajom, egyszerűen érzékeny a bőröm. 
-Soha nem akartalak volna bántani Lexy. - Jött a szaggatott lélegzetekkel ellátott mondat az ajtón túlról. 
-Nem bántottál. Boldoggá tettél és, ha kijössz akkor talááán, megmutatom mennyire. - Vigyorogtam, mint a vadalma, de nem jött be. 
-Ez sosem fog megtörténni. - jelentette ki kemény hangon. 
-Ne legyél már Edward Cullen! - dobbantottam a lábammal dühösen és eszembe jutott a vámpír nevetséges viselkedése, mikor Bellával elhálták a nászéjszakát. 
-Nem tudom ki az, de nem vagyok olyan, mint Ő. - motyogta. 
-Ő egy... mindegy. Gyere ki, légyszíves. - fújtam ki a levegőt. Mikor pár perc múlva sem jelent meg, erőt vettem magamon és lehunyva a szemem, én mentem át az ajtó szerkezetén. A következő pillanatban már a fürdő csempéjén álltam és a WC-n búslakodó katonával néztem farkas szemet. 

-Nagyon figyelj most rám! - guggoltam elé. - Nincsen semmi bajom. Szeretlek és szeretnék még rengeteg ilyen foltot a testemen, ha te is benne vagy. Viszont, ha ez ennyire zavar téged, akkor megígérem, hogy innentől bármikor erősebb az érintésed a kelleténél, akkor bevetem a szuper erőmet. - Tettem láthatatlanná a tenyerem. Egy darabig csak kétkedve nézett rám, aztán kaptam egy fél oldalas mosolyt. 
-Szeretlek. - csókolt meg. Arról nem kellett tudjon, hogy természetesen nem gondoltam komolyan az erőmmel kapcsolatos ígéretet. 

Challenge 12. Major Character Death

 Mintha álmodtam volna. 


Ülök a kicsinyke szobámban az ágyam közepén és bámulok magam elé. Valami üres, valami hiányzik, valami eltűnt, valamit keresek. Nem találom a helyem. Kimegyek a konyhába, leülök a nappali tv-je elé, hallgatom, ahogy a kályhában recseg, ropog a tűz. Közben kattog az agyam. Úgy érzem magam, mint aki összefutott előző este egy dementorral. Mi fáj ennyire?
Még mindig az álmom hatása alatt lennék? Az éjjel azt álmodtam, hogy az Odaátból imádott Sam Winchesterem meghalt. Ismét. 
Valamiért olyan valóságos volt az egész. Hallom ahogy kiabál, hallom, hogy az utolsó szavait nekem intézi, amit éppen, hogy ki tudok venni, hiszen a mindent elsöprő zokogásom elnyomja. Hallom Deant, ahogy dühösen üvölt és kínjában Chuckhoz imádkozik. Az a szemétláda! Elvette az öccsét. Elvette a szerelmemet. Elvett egy jó embert a világtól, egy hőst. Sam Winchester hivatalosan is meghalt, de ezúttal végleg. Hallom Chuck nevetését, és szánakozó mosolyát látva neki iramodok. Ő megkíméli az életem. Már már színpadias mozdulatokkal állít meg és térdre rogyok előtte. Leguggol és simogatja a hátam. Gyermekem, ne sírj. Itt a vége. Túl sok a dráma. Ennek így kellett lennie. Te megmenekülsz. Nem marad seb utána. Észre sem fogod venni. 

Aztán hallom, ahogy azt suttogja: Olyan lesz, mintha álmodtad volna. 


Challenge 11. SMUT

 A szüleim mindig féltettek. Vallásos családból származom, éppen elég volt nekik, hogy a kicsi lányuk Isten csúf játéka miatt egy megvetett torz mutáns lett. Mikor eljött a 18. születésnapom, az erőm akkor teljesedett ki. Képes voltam megváltoztatni a testem molekularendszerét és láthatatlanná válni, ahogy mások hívták, de ezzel együtt járt az is, hogy tárgyakon nyúltam keresztül. Az általános iskolai ballagásom napján derült ki, hogy nem vagyok átlagos. Épp elbújtam a mosdóban leküzdve egy pánikrohamot, mikor bezártak oda. A mai napig nem tudom hogyan, de akkor sikerült átmennem az ajtón. 


Mindenki szörnyként tekintett rám a családban és titkolták a tehetségemet, egészen addig a napig míg nem jött el hozzánk egy férfi. Kerekesszékben ült és rettentő kedves volt, megértő. Felajánlotta, hogy járjak az ő általa vezetett iskolába. A szüleimnek szégyen és teher voltam, gy megszabadultak tőlem, én pedig kifejezetten örültem neki, hogy olyan emberek között lehettem, akik nem néztek rám megvető pillantásokkal és megértettek. 

Amint levizsgáztam, tanársegédként kezdtem dolgozni az iskolában Jane mellett. Ő volt a mentorom és nagyon jó barátom. Épp a nyári szünet napjait éltük, mikor Logan és a többiek kitalálták, hogy mozduljunk ki. Sok kedvem nem volt hozzá, de nem akartam senkit megbántani, így velük mentem a bárba. A bár elégé a belvárosban volt és érdekes névvel címkézték fel. Valhalla. 

Zajos volt, füstös, de hangulatos. Később kiderült, hogy a Bosszúállók is ott tanyáznak, ha akad egy kis szabadidejük. Az egyik asztalnál éppen ott ült Thor, a villámok istene és valami vörös hajú nővel nevetgélt a söreik fölött. Biztos ő a párja, gondoltam magamban. Aztán még ott volt Steve Rogers, alias Amerika kapitány. Sose hittem volna, hogy az a kocsmába járós fajta. Rajongtam a pasasért. Ő valami félhosszú hajú sráccal dumálgatott a pultnál, akinek csak a hátát láttam. Biztos valami ismerőse. Nyugtáztam magamban. 
Ahogy kiszúrt a csapatuk, rögtön lepacsiztak az X-ekkel és belekezdtek a nagy billiárd versenybe. Furán éreztem ennyi híresség és szuperhős között az egyszerű kis kantáros farmeromban. Kikértem magamnak egy vodkanarancsot és csak bámultam a sarokban lévő TV-t, mikor odavágódott mellém az előbb említett vörös haj nő. 

-Szia, Bianca vagyok. - nyújtott kezet mosolyogva. 
-Lexy. - viszonoztam a mosolyát. Annyira jó kedvű volt, hogy képtelen voltam levenni szemem a hófehér arcáról. 
-Az X-ekkel jöttél? - kezdett bele a csevegésbe, mire bólintottam. 
-Igen. A suliban tanítok. 
-Az mennyire király! - kért magának egy sört. Már értettem mit evett benne a villámok istene. Egyszerűen be nem állt a szája és talpraesett volt 
-Te és Thor? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért, mire elpirulva felmutatta a kezén csillanó gyűrűt. Nem gyémánt volt, inkább valami nem evilági kő. 
-Neked van valakid? - fektette tenyerébe a vállát és nagyokat pislogva várta a választ. 
-Nem, nekem... nincs. - köszörültem meg a torkom. Eléggé cikinek éreztem, hogy még sosem volt. Nem, hogy Istenség, de még egy utcai csöves se. 
-Remek! - tapsikolt. Nem értettem miért örül ennek ennyire, de a reakciója lesokkolt. Hirtelen elkapta a karom és húzni kezdett az egyik box-hoz, ahol Steve Rogers és a különc barátja ült. A hátán is megakadt a szemem, de szemből még szexibbnek tűnt. Az arca semmit nem árult el, de a mosolya meleg volt és kedves. 
-Steve, Bucky, ő itt Lexy. A Xavier suliban tanít. Lexy, ők is Amerika Kapitány és a Fehér Farkas. - kacsintott, azzal ott hagyott a számomra két vadidegen férfival. 

Minden bátorságom összeszedve markolásztam a poharamat idegesen, de megkérdeztem. 
-Leülhetek? 
-Persze! - húzódott odébb a Bucky nevezetű, így kínálva a mellette lévő hellyel. Leültem és vártam a kellemetlen csöndet, ami végül nem érkezett meg. Szépen bevontak a beszélgetésbe. Két igazán okos férfiról beszélgettünk, akik imádtak olvasni, akárcsak én. Épp az egyik verses kötet borítójának témáján vitáztunk, mikor Jane megállt az asztalunk felett. 
-Én megyek haza, Lexy elvigyelek? - vonta össze szemöldökét a furcsa társaság láttán.
-Nem kell, majd én elviszem. - szúrta oda Bucky, mire reagálni sem maradt időm és már döntöttek is a sorsom felett. 

A hazafelé út nevetségesen rövidnek hatott. A motor hátulján lobogtatta szél a tincseimet, amik ki-ki szöktek a bukósisak alól. A bejáratnál Bucky csak egy puszit nyomott az arcomra, de ígéretet tett, miszerint hívni fog holnap. Lemondóan csóváltam meg a fejem és elvonultam aludni. Nem bíztam az ilyesfajta ígéretekben. 

Mégis hívott. És azután is. A végén azon kaptam magam, hogy egy hónapja randizunk. Több csókot váltottunk addig, de sosem haladtunk tovább. Meg akartuk ismeri egymást, mielőtt.... még a gyomrom is görcsberándult, mikor rájöttem, hogy mi lesz ennek a vége. Szerelembe esés, aminek vonzata.... az ágy.
Az egyik randi után Bucky lakásán ücsörögtünk és feljött a téma. Elmondtam neki mindent, mire csak megértően bólogatott. Aztán egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy egy szál melltartóban fekszem a hátamon, ő pedig rajtam, a pólója sehol. Épp szólni szerettem volna, hogy gyorsan haladunk, mikor átváltott lassú és óvatos mozdulatokra. Meg akartam állítani, esküszöm, de a végén annyira jól estek az érintései, hogy nem tettem. Tudta mibe vágja a fejszéjét és aszerint is cselekedett. Elvonta a figyelmem mindenről, csókjai finomkodóak voltak és puhák. Sikerült elérnie, hogy mindenhol őt érezzem. hangját a fülemben, az illatával megtelt az orrom, az íze a számban, az egész testemen mindenhol Ő volt. Oly annyira elvonta a figyelmem, hogy meg sem éreztem, mikor csusszant belém. Mindenhol fájdalomról írtak, de ez elmaradt. Helyébe jól eső bizsergés lépett és hirtelen, mint egy bekapcsológomb kipattantak a szemeim. Az arcán színtiszta élvezet volt, ami tükrözte a saját érzelmeimet. Szemei lehunyva, szája kissé tátva, mire nem bírtam ki és megcsókoltam. Felhívásnak vette keringőre, mert elkezdett gyorsítani. Úgy kapaszkodtam a vállaiba, mint akinek az élete múlik rajta. Aztán egy határozott mozdulattal térdre tornázta magát, anélkül, hogy egy centit is kijjebb került volna, és fém ujjaival a csípőmbe kapaszkodva teljesen átadtuk magunkat egymásnak, egészen a totális kielégülésig. 

Izzadtan bújtunk össze, levegőért kapkodva, mire felnevetett. 
-Mi az? - bújtam zavartam a mellkasába. 
-Meg sem kérdeztem még... leszel a barátnőm? - vigyorgott önelégülten, mire oldalba böktem és csak motyogva a bőrébe suttogtam bele az igeneket. 



Challenge 10. An AU

 Halloween napja mindig izgalommal töltött el. A kedvenc ünnepem volt a sok közül, így meg kellett adni a módját. Már korán reggel nekiestem a ház díszítésének és a sütés - főzésnek. Volt ott minden, denevérek a falakon, csontvázat a plafonon, pókhálók az ajtókon, piros löttyök és tökök az asztalon. Cukormázak, szellemek. Finomnál finomabb muffinokat és ijesztőbbnél ijesztőbb édességeket gyártottam. Könyékig voltam éppen a tökfaragásban, mikor Gina megérkezett. Fel se kellett állnom, már abban a pillanatban az ajtóban állt egy tálca furcsa eredetű, neon zöld süteménnyel. Remélem, hogy süteménnyel. 

-Jó hajnalt! - üdvözöltem, de ő csak zombin a kávéfőző felé lépett és csurig öntötte a lakásomban kinevezett démoncsapdás bögréjét. Kócos hajába túrva ült le mellém és kortyolgatni kezdte. 
-Nem értem miért kell ilyen korán kezdeni. - fújtatott. 
-Mert még rengeteg a teendő és szeretném, ha tökéletes lenne a jelmezünk. 
-Szóval csak a sminktudományomra van szükséged... - nevetett. 
-Persze, meg a kézügyességedre! Öt órától jönnek a többiek is. Addigra MINDENNEK TÖKÉLETESEN KELL KINÉZZEN! 
-Értettem főnök. -ivott bele a kávéjába és nyugodtan kortyolgatva várta, hogy megcsináljak mindent. 

Körülbelül fél kettő lehetett, mikor mindent tökéletesnek ítéltem. Elmentünk felváltva zuhanyozni és a zipzáros szatyrokból előbányásztuk a jelmezeinket. Az enyém, a hajamhoz illő, Harley Quinn jelmez volt, forró nacival, feliratos pólóval és baseball ütővel, mindent, ahogy kell. Gina megcsinálta a sminkemet, majd copfba fogtam a hajam. Nagyon tetszett a végeredmény. 


Gina jelmeze kicsit összetettebb volt, de rettentő jó választásnak bizonyult. A zöld feszülős ruha és a vörös haj. Aquamanből Mera egy igazi badass női karakter volt. 



-Remélem csak véletlen, hogy DC karaktereket választottunk mind a ketten. - csodálkozott nővérem. 
-Tényleg!! Pedig lehettél volna Romannoff is, csak az meg halott. - szúrtam oda szarkasztikusan, mire egy szúrós pillantás volt a válasz. 

A csengő helyett, nyílt az ajtó és többen tódultak be rajta, mint amire számítottam. Misha, Jared, Jensen és nagyjából az egész stáb. Jared nyakába ugrottam és csókot nyomtam a kívánatos ajkaira. Utána vettem csak szemügyre a jelmezét. Haját kissé világosabb színezővel már-már szőkére színezték, köpeny volt a hátán és Ő maga volt a megtestesült Thor. Szexinek találtam. Misha a Halott Menyasszonynak öltözött, míg a többiek között volt zombi, boszorkány, vámpír, 1-1 szuperhős elvétve. Jensen késve érkezett, de Gina szinte rögtön lerohanta és a lecseszést egy helyiséggel odébb is hallani lehetett. Kidugtam a fejem és láttam, hogy nincs jelmezben. Odatrappoltam elé és dühösen kérdőre vontam én is. Nem akartam, hogy elrontsa a bulit. 
-Hogy teheted ezt velem? - biggyesztettem le a szám. 
-Mi a gond? - vonta fel a szemöldökét szemtelen mosoly kíséretében. 
-Hol van a jelmezed? -fújtattam. 
-A kurva életbe! Jelmezbe kellett volna jönni? Nem tudom miről beszélsz. - lóbálta meg a kezében lévő kamu-Coltot. Abban a másodpercben esett le. Ő Dean Winchesternek öltözött. Annyira tetszett az ötlet, hogy konkrétan elnémultam. 
-Mi a baj? - vigyorgott még szélesebben. - Nem lehet itt valahol sört kapni? - indult a piás pult felé, előbb persze csókot nyomott nővérem szájára. 

Álltunk egymás mellett, mint két idióta, úgy pislogtunk utána, mikor Gina csak ennyit mondott:
-Én ezt nem bírom. Ez így túl sok. Megyek és leteperem!. - azzal faképnél hagyott. Mire észbe kaptam, Jared került mögém. Éppen meg akartam dícsérni a jelmeze miatt, ami ELTŰNT. 
-Miért vetkőztél le? 
-Nem tudod mi a WIFI jelszó? Elhagytam a cetlit. - tapogatta a kockás flannel ingjén lévő zsebet. 
-Ezt nem hiszem el... - suttogtam magam elé. 
-Lex... mi a jelszó? Hemzsegnek a szörnyek a partyn, de nekem nincs netem. - vigyorgott. 
-Igaza volt Ginának, nem sokáig marad rajtam sem a jelmezem. 
-Miről beszélsz? -karolta át a derekam és maghoz húzott. 
-Semmiről. Sam Winchester. 

Challenge 8. A long lost OTP

 Talán sosem keltem ki ennyire magamból. Üvöltve, csapkodva és toporzékolva csaptam be magam mögött az ajtót. Hogy lehet ennyire ÁGRRRR!

-MI BAJOD VAN? - kiabált Dean az ajtó túloldalán. 
-KÉRDEZD A BAROM ÖCSÉDET! - söpörtem le a frissen mosott ruhákat az ágyról. 
Hallottam a lépteit, aztán kivehetetlen beszélgetés foszlányokat a konyha irányából. 

Jó óra elteltével a kádban feküdtem és üvöltettem a nyálas zenéimet. Éppen a Rómeó és Júlia szólt, méghozzá Tybalt Dala. Vele énekeltem és kortyolgattam a boromat. 

De e kéz utolér!
Itt a vér lesz a bér!
A vágyott nő ha másra vár
Egy sebzett szív az bosszút áll!
És az enyém
Sebzett, szegény
Összeszorul
De most a fájdalomtól megszabadul!

Annyira beleélem magam, hogy a karjaimmal gesztikuláltam, aminek a végén a földön csattant a borospohár. Egy századmásodperc múlva Sam rám törte az ajtót. 
-Jól vagy? - ácsorgott csapzottan. Lassan ráemeltem a szemem és vállat vonva befogtam az orrom és lemerültem a víz alá. Sértődöttségből csináltam, de ő öngyilkossági kísérletnek vehette, mert nem sokra rá, már a vállán cipelve dobott az ágyunkra. Csurom vizes voltam, Sam lábából pedig itt-ott vér szivárgott. Mezítláb trappolt végig szarvas testével az üvegszilánkokon. 
-Mit művelsz? - suttogta. Még mindig sztrájkoltam és karba font kézzel, anyaszült meztelenül elfordultam. 
Elém guggolt és a két karomat megfogva, kicsit erősebben maga felé fordított. 
-Fejezd be! -mordult rám. 
-Engedj el. - sziszegtem felé. 
-Lexy, kezd elmenni az eszed. 
-Az enyém?? - kerekedtek ki a szemeim. - Te hívtad meg a volt nődet az eljegyzési partynkra! - ütöttem dühből a mellkasát ököllel. 
-Amelia az életem része volt, osztozni akart az örömünkben... 
-Meg az anyja picsáját! Az a nő, nem láttad, hogy nézett rád az este! Normális vagy te egyáltalán? - pattantam volna fel, de valószínűleg megelégelte, hogy foltosra ütöm, így elkapta a két csuklómat és a fejem fölé szorítva, testével nyomott az ágynak. 
-Nem akar tőlem semmit, ne beszélj baromságokat. 
-Nem szeretném meglátni az esküvőn. - hunytam le a szemem kissé higgadtabban. A teste melege elkezdett teljesen más feszültséget generálni a testemben, elfeledtetve a dühömet. - Oda tolja a képét, én pedig távozom. Előre szólok!
-Nem fog eljönni. - nyomott puszit az arcomra,  a számra, majd egyre több kis csókkal közeledett a  vizes mellkasom felé. - De arra gondoltam, hogy esetleg ilyen békülős szexet csaphatnánk, ha már az eljegyzési elmaradt. 
Válasz nélkül húztam át fején a pólóját és mielőtt elmélyültünk volna a dolgokban még hozzáfűztem. 
-Azért mert az a hülye picsa nem lesz ott, remélem egy másik elveszett barátnőd nem kerül elő.... 


Challenge 5. Friends

 


A telefonom után kapva nyomtam meg a zöld gombot:

-Szia.
-Na végre, azt hittem már valami bajod esett!
-Mit érdekel az téged?
-Mivel a barátom vagy, igenis érdekel.
-Nem vagyunk barátok, sosem voltunk azok.
-Ne mondd ezt.
-Dehogynem!
-Ne próbálj meg eltaszítani Lexy, te is tudod, hogy nem teheted meg. Az összes barátod halott. A maradékokat próbáld legalább megtartani.
-Te pedig tudod nagyon jól, hogy sosem barátként tekintettem rád, szóval ne játszd a mártírt.
-Inkább azt mondd meg, hogy sikerült meglógnod a fészekből?
-Ügyesen. Varázslattal.
-Ne vicceld el, igenis komoly dolgokról beszélünk.
-Én is komolyan mondtam, hogy varázslattal.
-Melyik boszorkánnyal szűrted össze a levet?
-Hagyjuk Sammy a bájcsevejt, semmi közöd hozzá, nekem pedig lassan mennem kell.
-Így lerázol....?
-Pont úgy, mint te mindig. Szia.

Meg se vártam amíg elköszön, csak kinyomtam a telefont és hagytam főni a saját levében.Lucifer mindentudó mosollyal karolta át a vállam és annyit suttogott:
-Helyesen cselekedtél. Na, menjünk és mentsük meg a világot.

Challenge 4. Something you don't ship

 "Én vagyok Sam Winchester barátnője!' Sikított a saját hangom a fejemben, Nem ő, ÉN! 


Nem értettem a reakcióimat, hiszen sosem voltam féltékeny. Soha nem történt velem olyan, hogy hatalmába kerített volna a zöld szemű szörny. Bár, tegyük hozzá, hogy sosem voltam ennyire szerelmes. Vagy egyáltalán szerelmes. Szóval zavart. Szinte már gyilkos gondolatokat ültetett a fejembe, hogy Sammy - az ÉN SAMMY-m - Jessicával tanul. Vele lóg és rengeteg időt töltenek együtt. Ha csörög a telefonja, mindig a szőke tincsek virítanak a kijelzőn. Amikor mosolyog, róla beszél. Ne legyek féltékeny?

Az éjszaka közepe lehetett. Nagyjából... mikor zajra riadtam fel, ami a konyha felől jött. Macskákat meghazudtoló halk léptekkel osontam kideríteni a forrását. Térdem fölé érő Mardekáros póló és egy francia bugyi, ennyi volt az öltözékem. Kócos rózsaszín hajamba túrva settenkedtem a hang irányába. Ahogy felkapcsoltam a villanyt, két meglepődött férfi és egy nő állt előttem. Az egyik természetesen Sam volt, ahogy zavarában a hajába túrt. A másik srácot nem ismertem, de ha tippelnem kellett volna, Sammy éppen így írta le a bátyját. A harmadik személyről próbáltam nem tudomást venni, de mégis ő zavart a legjobban. 
-Ez mit keres itt? - böktem flegmán Jessica tündér cuki pizsamába öltöztetett alakja felé. A lány önelégülten mosolygott, de nem szólalt meg. 
-Megmagyarázom. - Habogott Sam. 
-Most melyik a barátnőd és melyiket dugod? - vigyorgott a srác. - Dean vagyok amúgy. - bólintott felénk. 
-Örülök, sógor! - hangsúlyoztam ki. Sam szemei kikerekedtek, míg Jess Dean elé lépett, átkarolva szégyentelenül Sam derekát. 
-Jessica vagyok. - nyújtott kezet a zöldszeműnek. 
-Aki az ördög tudja mi a faszt keres itt... - motyogtam és a hűtőhöz galoppoztam valami tömény ital reményében, de csak sör volt, amit nem szerettem. De ki vagyok én, hogy döntéseket hozzak? Abba sem volt beleszólásom, hogy ez a luvnya a vőlegényem környékén legyeskedjen. 
-Lex... - köhintett Sam. - Jesst kizárták a koleszból, én ajánlottam fel neki, hogy a kanapén aludhat ma éjjel. 
-Igazi úriember vagy Sammy. - flegmáztam. 
-Csak én hívhatom Sammy-nek!- szólt felém Dean. 
-Téged ki és miért engedett be ide egyáltalán? - kérdeztem szarkasztikus fejjel és a kezébe adtam egy sört.
-Vedd feleségül! - súgta Sam-nek egy hatalmas vigyor kíséretében. 
 -Mindenki nyugodjon le. Dean azért jött, mert apánk napok óta nem jelentkezett. Jessicát kizárták, Lexy te pedig itt laksz, hiszem a jegyesem vagy. - magyarázta a fiatal Winchester. 
-Remélem is! - dobtam kukába a sörös dobozt és puszit nyomtam Sammy arcélére, éppen ameddig felértem. - Jó éjszakát! - még utoljára visszafordultam az ajtóból. - Jess, ha gondolod aludhatsz a vendégszobában, most lett megcsináltatva a fűtés, talán nem gyulladsz fel. 

Mekkorát tévedtem!! 


Challenge 3. Family


Lexy sírva borult a nyakamba. Én tartottam magam, de így is legördült egy könnycsepp az arcomon. A lány remegett, majdnem össze esett a karjaim között. 
-Lexy, nyugodj meg. -simogattam a haját.
-Nem megy Dean. Az én hibám. - lökte el magát. - Nem is értem miért nem szúrsz tőrt a szívembe. 
-Ne beszélj butaságokat! Sokkal nagyobb szarból is kimásztunk már. 
-Dean, eladta a lelkét. A kibaszott lelkét! Megint! Azért, hogy én élhessek. Hogy lennék képes így létezni? 
-Mély levegő - fogta le a vállaimat. - Pánikrohamod van. 
Sokadik levegővétel után kicsit sikerült megnyugodnom. Mégis képtelen voltam kiverni Sam arcát a fejemből. A lélektelen, csillogás mentes szemeit. Az arcát, ami nem tükrözött mást, csak az ürességet. 
-Üres. Sammy teljesen üres. - motyogtam. 
-Ne kezdd megint, mindent meg fogunk oldani. Tudod miért? Mindegy mi történik, egy család vagyunk, oké? - nézett mélyen a szemembe. Ott és abban a pillanatban mindent képes voltam elhinni neki. Olyan erőt sugárzott, amire szükségem volt, hogy ne roppanjak össze teljesen. 
-Igazad van. - suttogtam. - Vissza fogjuk hozni. Te, Castiel és én. Sikerülni fog. 
-Bármi áron. - bólintott és visszarángatott a bunkerbe.



2019. november 4., hétfő

Egy srác, a sárga szörny és a kisfiú


Csak állt előttem és szúrós tekintettel várta a válaszom. Annyira nevetséges volt a helyzet, hogy tényleg sikerült majdnem képen röhögnöm szegényt. Érezhette rajtam, mert ökölbe szorított kézzel sóhajtott fel.
-Mi olyan nevetséges? -Nem kellett sokat agyaljak a válaszon.
-Te. - vontam vállat és tovább folytattam a kezemben lévő könyv sorait.
-Lexy az Isten szerelmére! -kapta ki és az asztalra vágta.
-Samuel, ha bármi baja lett a Gyűrűk ura kötetemnek, esküszöm kitekerem a nyakad. - sóhajtottam fel és elfeküdtem a kanapén.
-Semmi baja! - Állította, de egy gyors pillantással meg is győződött róla.
-Mit szeretnél? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.
-Választ. Miért csókoltad meg? - szűrte fogai között a kérdést.
Lassú mozdulatokkal megigazítottam fejem alatt a díszpárnát. Egy két óvatos simítás és csak azután néztem fel rá.
-Nem csókoltam meg. Ő csókolt meg engem.
-Miért?
-Azért Sammy, mert kíváncsi volt. Azt mondta érdekli miért csókolózunk állandóan és mit jelent. Elmagyaráztam neki, hogy szeretjük egymást és ezért.
-Utána? - sürgetett.
-Utána... - nézegettem a körmeimet időhúzás gyanánt. - Azt mondta ő is szeret és a számra nyomta az övét.
-Tudtam, hogy akar valamit tőled! - vágott közbe.
-Még nem fejeztem be. - felültem törökülésbe és úgy magyaráztam tovább, akár egy ovisnak a dadus néni. - Szeret, mintha az anyukája lennék. Nem tudta, hogy az ilyen szeretet és a szerelem között nagy különbség van. Csak ki akarta fejezni az érzéseit. És mielőtt hőbörögni kezdenél és teljesen besárgulna a fejed a féltékenységtől: elmagyaráztam neki. Sőt, azt is, hogy ezt csak Sam Winchesternek szabad. Senki másnak.
Ült egy darabig, aztán felvette a könyvet az asztalról és az ölembe téve hajolt elém pár centire. Vártam, hogy megcsókol, de csak elsuttogott egy mondatot és elillant, akár egy szellem. Csak reménykedtem benne, hogy nem az a bosszúálló fajta.
-Nefilim, nem nefilim, akár Jack, akár nem... legközelebb ilyenért megölöm.