Köz és érdek

Messze volt a ház. A lakott területek pedig még messzebb. Közel s távol semmit nem hallottam, csak az avarban neszező vadakat. És azt a hatalmas fekete korcsot, ami kilométeres köröket írt le körülöttem  egy ideje.   Könnyű szerrel támadhatna, ha akarna. Én pedig megölhetném. De nem teszem.
 Az állat mordult egyet, mikor két másik csatlakozott hozzá. A Cullen házban is mozgolódás támadt.
–Még nem döntöttem.-jelentettem ki szárazon, miközben lepillantottam az ágról, amin feküdtem. Ő hanyagul egy  fatörzsnek dőlt és vigyorgott. A szemében is a mosoly árnyéka bújkált. Hívogatott.
–Gyere, ne kéresd magad. Ennyivel tartozol nekem. Carlisle a barátom, a kislány pedig  tényleg nem az, aminek tűnik.
–Nélkülem is elég nagy a létszám. Ahogy hallom a szőke kis vegával is elég jól elszórakozol.  Én inkább haza megyek.- lábaim hangtalanul puffantak a mohos földön, s épp mielőtt indultam volna, ujjai bilincsként fonódtak  karomra.- Engedj el Garret.-nem mozdult.
–Szükségük van rád, mint tanúra.-mondta szigorúan. A hangjából eltűnt minden vidámság.- Ha a Volturi  tényleg ide jön..
–Akkor háború lesz. –fejeztem be helyette a mondatot.-Nekem azt mondtam óvakodjak az olaszoktól. Megtettem.  Nem is értem miért  követtelek idáig.  Eleget harcoltam már életemben. Te pedig azt ígérted nem kell többé szenvednem..
–Hogy nem kell többé egyedül szenvedned, mert én nem hagylak magadra. Most mégis te akarsz hátat fordítani nekem.- szavait keserű keretbe fogta a csalódottság.
–Nem neked fordítok hátat.- vontam vállat. – De Cullenékhez nincs semmi közöm.
–Nekem sem volt semmi közöm hozzád, mikor megmentettelek.- mondandója megrekedt a köztünk beálló csendben és egy pillanatra darabora hullott a külvilág. Előttem újra lejátszódtak a képek a  háborúból, miután felrobbantották az orvosi sátrat ahol segédkeztem és az ellenséges csapatok elhurcoltak.  Próbáltam kitörölni az emlékeimből a részleteket, próbáltam elfelejteni miket tettek velem, hogy mikre kényszerítettek és azt is, hogy a felmentősereg későn érkezett.
 De mint ahogy ezeket sem, azt sem fogom tudni soha elfelejteni, hogy aznap, mikor a szívem megszűnt dobogni újjászülettem, mert egy vámpír úgy gondolta, méltó vagyok még egy esélyre.
Amikor megfordultam, hogy a szemébe nézzek, már tudta, hogy győzött.
–Tudod, mennyire gyűlöllek ezért.-húztam el a számat, mikor mellettem termett és megcsókolt, de azt a szemtelen mosolyt az arcán még akkor is képes voltam mindennél jobban szeretni.
–Sosem tudtál hazudni.-nevetett mikor megiramodott.-Nem tudnál nélkülem élni.
Nem válaszoltam. Nem akartam, hogy tudja, ebben is igaza van. Nem tudnék nélküle létezni.