Főleg azt bánom, hogy idő közben megkedveltelek

Ezer és egy év után, ismételten itt. : ) Vissza kell rázódni... 

Az élet egy részeg ribanc, aki mindig ész nélkül, olyanoknak teszi szét a lábát, akiknek nem kellene. Aztán másnap, kótyagos fejjel kap észbe, hogy „már megint megbasztak” és csodálkozik, hogy semmibe veszik. A mai nap folyamán én voltam az egyik, aki kihasználta és dagadó mellkassal iszogatott tovább egy bárpultnál. A sokadik rövid után mégis rá kellett ébredjek, engem vertek át és én húztam a rövidebbet. 

Boldogságtól kicsattanva pattantam a bárszékbe és kértem, kértem a köröket. Minden ismeretlen ismerős a vendégem volt. Táncoltam velük, vagy éppen figyeltem, ahogy homályos tekintetekkel egymás félig-meddig érthető poénjain kacarásznak. Könyökölve élveztem az önfeledt örömöt. Egy pillanatig. Addig a pillanatig, ami pár pohár után máskor öngyilkos hajlamokat ébresztett volna bennem. Most viszont szimplán negatív gondolatok tömkelegével árasztotta el a felhőtlen perceimet. 

Teljesen biztos voltam benne, hogy nyertem. Megnyertem a játszmát, egy fogadást és sikerült bizonyítanom. Nem csak Biancának, de saját magamnak is. Elég jó vagyok. Eléggé határozott, hogy egy maga fajta kőszívű embert megpuhítsak. Nem szólt másról az egész, mint az EGO legyezgetéséről és egy csekély mennyiségű pénzösszegről. 

Egy elérhetetlen hím meghódítása. Boldogan benne voltam az ilyesmiben. Több hónapba tellett, míg a közelébe férkőztem. Először furcsán nézett rám, végül beadta a derekát és sikerült elrángatnom szórakozni. Látni kellett volna! Mint akinek a fogát húzzák, úgy ácsorgott az izzadt, hullámzó tömeg kellős közepén. Arcán undor játszott, pohár víz a kezében és rágódott. Nem akart megbántani, amin teljesen meglepődtem, így egy rossz szó nélkül bírta ki éjfélig. 

Másnap szó nélkül sétált el mellettem, míg két napos hanyagolás után újból a társaságát kerestem. Kevésbé forgalmas helyen, a tengerparton ücsörögve iszogattunk. Itt már ő maga is bele-bele kortyolt a borba. Megrökönyödve vettem tudomásul, hogy kifejezetten jó társaság. Humora is volt, intelligens és meglehetősen kedves. 

Addig-addig találkozgattunk, míg a végén kijelenthettem: összejöttünk. Felvállalva mások előtt, kézen fogva sétálós és romantikus csókokat váltós pár lettünk. A fogadás viszont nem ért véget. Ahhoz, hogy megnyerjem az összeget, ágyba kellett bújjak vele. 

Most pedig itt ücsörgök, lassan hulla részegen és homlokkal támasztom a kopott lakkozású fabútort. Mit tettem? Behunyom a szemem. Mintha a hátam mögül megszólalna a lelkiismeretem. 

- Jól vagy? – Nem kelek fel, hiszen csak a képzeletem játszadozik. Mégsem hagy békén. Hideg tenyér simul a hátamra, mire óvatosan megemelem a fejem. 

Ott ácsorog, haja laza copfba kötve. Pólója ugyanaz, mint amit pár órája én rángattam le róla és tapostam meg a szobája padlóján. Szemében kérdések cikáznak és félelem csillog. Megtörtem. Megcsóválom a fejem és oldalra billentve nézem tovább. Hogy tehettem ezt vele? 

- Megbántad? – nyel nagyot. Ádámcsutkája megugrik, orrlyukai kitágulnak. Int a pultosnak, hogy kér még kettőt, az előttem lévő italból, majd mellém ül. Könnyeim visszanyeldesve igyekszem összeszedni magam és érthető mondatot formálni. 

- Főleg azt bánom, hogy idő közben megkedveltelek – csordul ki az első csepp, végig az állam hegyéig, míg el nem tűnik a farmerom kékes anyagján, sötét foltot hagyva. Tekintete zavart, nem érti mit beszélek. Mardos a bűntudat és ekkor jövök rá, hogy ebben a szituációban, én magam vagyok az élet. 

- Nem teljesen értelek Raven – vonja össze szemöldökét. Csóválom a fejem, tagadok. Nem így terveztem! 

- Sajnálom – zokogom a tenyerembe. Nem merek a szemébe nézni. Halkan kuncog fel, amivel egy pillanatig torkomon akad a sírás. Csodálkozva nézek fel Loki arcába, ő pedig a tőle megszokott, fülig érő vigyorral kortyolgat a poharából. 

- Ugye nem is olyan egyszerű nyerni? 

- Te tudtad? – suttogom megütközve. Nem zavartatja magát. Végig simít az arcomon és a fülembe súgja, kizárva a zenegépből dübörgő retro nótát és a kocsma minden egyéb zaját. 

- Szerinted kinek az ötlete volt ez az egész? Thor, Bianca, majd te. Azt hitted ezen te nyersz egyedül? Túl szép lett volna. Nem igaz? 

- Mindent megjátszottál? – hunyom le a szemem. 

- Nem. Csak nem volt más ötletem, hogy is férkőzhetnék a közeledbe. Szerencsémre igazam volt. Te is szereted a csínyeket és a kihívásokat – nyom apró csókot a számra, majd a kezembe kulcsolva húz maga után az ajtó felé. Esküszöm, én már semmit nem értek.