Kitüntetés! Még hogy kitüntetést kap az az arrogáns alak! - Morogtam és becsapva édesapám irodájának ajtaját levágódtam a fotelbe. Nyűgös voltam, fáradt és rohadtul nem volt kedvem a helyszínen lenni, de nem volt választásom. A Kupor név kötelezett.
-Miért csapkodsz kislányom? - akasztotta fel kabátját és a kalapját a sarokban magányosan álló kopott fogasra.
-Minek kellek én ehhez az egész baromsághoz? - dőltem előre a térdemre támaszkodva. - Nem egy auror vagy valami nagy hős. Csak egy egyszerű sportoló. Mégis minek tüntetjük ki az ilyen nagyképű... - magyaráztam volna tovább, ha nem szakított volna félbe.
-Honnan veszed, hogy nagyképű? - vonta fel apám a szemöldökét. - Beszéltél már vele?
-Még nem, de... - kezdtem a magyarázkodást.
-Akkor pedig ne ítélkezz! - zárta le a témát. - Annyit kérek, hogy mosolyogj kedvesen, rázz vele kezet és mehetsz haza aludni.
-Jó. - vontam meg a vállam.
A műsor előtt még be akartam köszönni Mr. Weasleynek, hiszen nagyon ritkán találkoztunk. Éppen a Minisztérium folyosóján rohantam, mikor beleütköztem egy masszív alakba. Úgy pattantam le róla, akár egy pinpong labda az ütés pillanatában az ütőről. Szerettem a mugli játékokat.
A karomat masszírozva próbáltam összeszedni magam a márvánnyal díszített padlóról. Már gyűltek a káromkodások a fejemben, amit mind egyszerre akartam rázúdítani a férfira, mikor leguggolt mellém és erős akcentussal felém nyújtotta hatalmas tenyerét.
-Bocsánat. Remélem nem sérültél meg.
A hangjától kirázott a hideg és elvitte a cica a nyelvem. Teljesen lebénultam mikor a szemébe néztem. Csak megráztam a fejem és hagytam, hogy felsegítsen.
-Figyelmetlen voltam. - vakarta meg a tarkóját.
Csak bámultam rá és képtelen voltam megszólalni. Bólintottam egyet és ott hagytam a folyosón. Éreztem a tekintetét, ahogy végig követett, míg oda nem értem a célomhoz és kopogás nélkül húzódtam fedezékbe jó barátom irodájának menedékében. Zavarba hozott a pillantása.
A kötelező megjelenést igénylő program már egyáltalán nem bosszantott. Teljesen máshol jártak a gondolataim. Egészen addig, míg meg nem érkezett az ünnepelt. A torkom összeszorult és igyekeztem elkerülni a pillantását. A tenyerem izzadt, az arcom érezhetően kipirult. Mikor elém ért és kezet kellett nyújtsak neki, akkor néztem rá. Ő is elcsodálkozott, de valami mosolyhoz hasonlót produkált amitől melegség járta át a testem.
-Gratulálok Viktor Krumnak, aki elnyerte az év sportolója címet és büszkesége az egész varázslótársadalomnak! - zárta le apám a műsort, de mi még akkor is csak egymást fixíroztuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése