Lumos

Sikítottam, mikor feltűnt. Pedig hangos pukkanás jelezte jöttét. Nem a látványa ijesztett meg. Ami azt illeti, Sipor vonásaihoz már a kelleténél is jobban hozzászoktam. A félelmet hirtelen jött érkezése keltette bennem. Valamint az, hogy Nélküle jött vissza.

- Hol van Regulus? - kérdeztem a reszkető manót, aki hangosan zihálva lélegzett.

- Gazdám megparancsolta Sipornak, hogy hagyja őt a barlangban! - a manó hangja remegett a félelemtől, s szilánkosra tört tekintete, melyet rám függesztett, a jeges rémület  szoros pántjába fogta a szívemet. - Regulus gazdám azt mondta, Sipornak nem szabad semmit mondania arról, ami történt.  Nem szabad szólnia arról, mit csináltak. De gazdám megparancsolta Sipornak, hogy  adja át ezt a levelet Scarlett Riddlenek, ha vele bármi történne. És Sipor jó házi manó. Sipor teljesíti a parancsot. - a manó malacorra mellett kövér könnycsepp  csordult le, mikor reszketeg kezében átnyújtott egy pergamendarabot. Szavai ott visszhangoztak a szoba hámló tapétájú falai között, mint gellert kapott átkok, melyek megfelelő célpontot.

- Mi az, ha vele bármi történne Sipor? - suttogtam magam elé, pedig hallottam. Hallottam, hogy a manó ugyanazzal a pukkanással eltűnt, mint amivel érkezett, még azelőtt, hogy feltettem volna a kérdést.

 A levél nem volt borítékolva, s sorait meglehetősen sietősen írhatták, mert Regulusra csöppet sem jellemző  macskakaparásszerű betűk táncoltak a papíron a megszokott gyöngybetűk helyett. A sorok előtt nem volt megszólítás, a szolgának adott parancs azonban félreérthetetlen bizonyosság volt arra, hogy mindenképp nekem szól túl rövid  tartalma.

 

Ha ezt olvasod, én már nem élek. Akármily sötét helyre megyek is azonban, tudd, hogy odaadó szerelmed gondolata végig velem volt, s ahol egy Lumos nem volt elég, a Te fényed kísért el engem.

 

Örökké a Tiéd; Regulus 

 

Ha a levél folytatódott volna is, egész biztosan nem lettem volna képes arra, hogy elolvassam. Könnyeim ködfelhője ugyanis, melyen keresztül elém tárult a külvilág, megakadályozott ebben. S ahogy a szívemben a jeges rémület átadta helyét a veszteség keserűségének, kétségbeesetten igyekeztem felidézni utolsó csókjának emlékét az ajkamon, mintha ezt örökre megőrizhetném.