2019. május 5., vasárnap

Sebek


A távolból hallottam a hangját, majd aggodalomtól fájdalmas képpel hajolt felém. Szőke tincsei össze vissza álltak, nekem tetszett. Igaz jobb állapotban nem lehetett, hisz épp túl éltünk egy hatalmas robbanást és legalább ötven embert lekaszaboltunk, akik az életünkre próbáltak törni. Arcán véres karcolások, egy rakás por és izzadtság. Olyan volt, akár egy sebzett angyal. Magamban felnevettem az idióta hasonlaton, de inkább az zavart, hogy kettő Steve Rogers guggolt mellettem. 

-Raven! Jól vagy? – tette ölébe a fejem óvatosan, mire nagyjából képbe kerültem. 
-Megmaradok. – köszörültem a torkom. Az utolsó emlékem, hogy egy két méteres benga állat nekem ütközött és a földre terítve kettőt behúzott. Legalább húsz kilós volt egyetlen ökle és igen kemény. El sem mertem képzelni, hogy az arcom mennyi színben pompázhat. 
-Ne mozogj, szerintem eltört pár bordád. Hatalmasat repültél. – nyúlt a hátam alá és tenyerével megtámasztva a gerincemnél megtámasztott és ölbe véve megemelt. Semmit nem éreztem, ő pedig úgy fogott, mintha csak egy tollakból álló párna lennék. A tollak stimmeltek, a súlyom nem igazán… 
-Tudok járni. – böktem mellkason. Még féloldalasan lehajolt a pajzsáért és féloldalas mosollyal válaszolt. 
-Nem kockáztatok. – nézett rám kék szemeivel. Lehetséges, hogy agyrázkódást kaptam, az is lehet, hogy a több hónapnyi szexuális feszültség, ami belőle áradt, de gondolkodás nélkül a szájára tapasztottam a sajátom. Fogjuk inkább az agyrázkódásra. Beleszisszentem a csókba, de nem csak azért, mert a szám egy része felrepedt a sorozatos pofonok alatt, inkább azzal magyaráznám, hogy még a hátamra simuló szárnyaim hegye is beleremegett. Az első csókunk. Több hónapba telt, rengeteg kínos pillantásba és érintésbe, mire meg mertem lépni. A halálközeli élmény igenis jó indoknak tűnt. 

Bruce laborjában ültem kivizsgáláson. Lábam lóbálva vártam az eredményeket, míg Banner doki egy újabb adag sebfertőtlenítővel tisztogatta az alkaromon húzódó vágást. Gézzel körbetekert és rögzítette, mikor Lia rontott be az ajtón. Köszönés nélkül majdnem a nyakamba vetette magát, de egy szál trikó volt rajta és láthatta a meglepődést az arcomon, így előttem fél méterre megtorpant. Így is elég rossz állapotban voltam, nem hiányzott volna, hogy kómába küldjön egy ölelés kedvéért. 
-Bocsi – harapott a szájába. – Jól vagy? Hallottam mi történt. Steve rögtön Tonyhoz jött és megkérte, hogy egy darabig pihenhess. 
-Hurrá – forgattam meg a szemem. – A Kapitány máris kispadra küldött, mert kicsit lehorzsoltam a térdem… 
-És eltörted négy bordád, nyolc mély vágásod van, két ficamod és rengeteg zúzódásod. Ja és ne felejtsük el, hogy enyhe agyrázkódást kaptál. Amúgy igazad van, semmi bajod. – Szúrta oda Bruce egy jó nagy adag szarkazmussal a papírjából fel sem pillantva. 
-Erről beszélek! – ütöttem össze két tenyerem, de belesajdult a csuklóm. Oké, kicsit túloztam. –Meddig lettem eltiltva? – néztem a vörös lányra. 
-Kht hodfmlb…. – motyogta lehajtott fejjel. 
-Lia ne szórakozz! Meddig? – durrant el az agyam. 
-Két hónapra. – Sóhajtotta bűnbánó arccal. 

Leugrottam az ágyról és neki indultam. Ezt nem teheti! A Kapitány szobája felé galoppoltam, a lány pedig a sarkamban. Forrtam a dühtöl, hisz épp összejöttünk Rogerssel – vagy valami olyasmi -, mire fogta magát és kizárt az egyetlen dologból ami éltetett. Mielőtt bekopogtattam az ajtaján még megigazítottam a ruhám. Elég meggyötört volt, de mégis zavarban éreztem magam. Elkezdett kattogni az agyam, hogy mit is kellene mondjak. Mi van, ha a csók egy… 

Nem agyalhattam tovább, mert egy másik, igen hangos hang kúszott a fejembe. Ezer közül megismertem volna. Steve gondolatai már-már üvöltöttek. Magával veszekedett. „Idióta! Megcsaltad! Hogy tehetted ezt? De hisz már nem él! De akkor is undorító vagy! Mit művelsz? Mit szeretnél? Szívtelen vagy! Az emléke… Peggy. Hiányzol! Mit adhatsz te Ravennek? Nem teheted ezt vele. Tönkre tenné, ha tudná, hogy sosem ő lesz egyetlen szerelmed. Szerelmed? Szerelmes vagy Rogers? Mit akarsz? Sosem leszel képes mást szeretni! De szeretem! Neeem, csak azt hiszed!” 

Leblokkolva állt meg az öklöm az ajtótól pár centiméterre. Akkor tudatosult bennem, hogy egy szellem fog tönkretenni, hisz ha sikerül is, örökké az árnyékában kell éljek. Nincs felhőtlen boldogság és sosem lesz. 
Egy könnycsepp tűnt el piszkos felsőm poros szálai között, ami a szememből hullott alá. Az elsőt követte a többi és megállíthatatlanul felszakadt a gát. Indulni készültem, de az ajtó kinyílt. 


Láttam a szemében. Tudta, hogy tudom. Megtörtséget és mély fájdalmat sugárzott, de nem akartam hallani az ócska mentegetőzést. Mielőtt szólásra nyithatta volna a száját, lábaim megiramodtak és egy Forma1-es autót megszégyenítő módon vittek a lifthez. Még a becsukódó ajtón keresztül is éreztem a pillantását, ami lyukat égetett a szívembe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése