A pult mögött álló férfi, még csak egy pillantásra sem méltatta az érkezőt, s ez csak még inkább feltüzelte a benne tomboló veszett dühöt.
-Mit csináltál vele? - tenyerével az asztal márványlapjára csapott, minek hatására a porcelánkészlet, mellyel éppen akkor a tulajdonos nagy gonddal foglalatoskodott összekoccanva csilingelt néhány másodpercig.
-Önnek is jó napot Mr.Nolan! Azt reméltem, tudja már mi az illendő módja annak, hogy látogatást tegyen valakinél! - Gold rezzenéstelen arccal pillantott fel. Szeme körüli ráncok sejtelmes keretbe fogták tekintetét, majd újra szólásra nyitotta a száját. - De ezúttal elnézem önnek, hisz mit is várhatnék valakitől, aki egy tanyán élte le az életét, távol a civilizációtól!
A következő másodperc tört része alatt villámgyorsasággal folytak össze az események. David tajtékzó haraggal telt szívének parancsszó ellenére sem volt választása, s nekirontott a boltvezetőnek, aki egy könnyed legyintéssel repítette át a férfit a bolt legtávolabbi sarkába,majd sétabotját magához véve, lassú léptekkel közeledett a helyiség azon része felé, ahol lassacskán kezdett elülni a zaj és a porfelhő.
David feltápászkodott, de lábai megremegtek. Nem mozdult, csak meredten bámulta a démont, aki levegőben lógó kérdés egyértelmű magyarázatát várta tőle, annak ellenére, hogy mindennel pontosan tisztában volt.
-Tudom, hogy te kötöttél alkut vele Gold! Tedd semmissé! Add vissza az emlékeit és..
-És nem ölsz meg? - vonta fel a szemöldökét a tulajdonos, majd aprót sóhajtott. Szája gunyoros mosolyra húzódott. -Gyenge fenyegetés volna valakitől, akit egy hercegnő tanított meg harcolni. Ugyanakkor ma vagyok annyira kegyes hangulatban, hogy rávilágítok neked az igazságra. Nem az emlékei vannak nálam. -bólintott egyet, s azzal sarkon fordulva a raktár felé bicegett, kétségek, kérdések és romok között hagyva a hívatlan vendéget.
-Mi? - értetlenkedett David, aki hamar beérte a férfit. - Amikor haza értem azt hitte rám, hogy betörő vagyok és megfenyegetett, ha nem tűnök el hívja a rendőrséget! - gesztikulált hevesen - Mi ez, ha nem a te egyik aljas varázslatod, amiért fizetett?
- A varázslat kétség kívül az enyém kedvesem, ugyanakkor az ára nem az volt, amit feltételezel Mr. Nolan. - szúrós pillantást vetett Davidre - Nem mintha bármivel is tartoznék neked, de elmondom, hogy egy szívesség volt az ár, melyet majd később hajtok be. A hozzád fűződő emlékei, a képlékeny mágiával járó utóhatások miatt veszhettek oda, amelyekkel az érintett tisztában volt!
-Azt várod, hogy higgyem el, belement egy üzletbe amiben fogalma sem volt mit veszít el? - David bár hirtelen tette fel a kérdést, de önmagát is meglepte azzal, mennyire nem állt készen arra, hogy hallja a választ.
-Pontosan. - egyetlen szó gellert kapott golyóként cikázott a félhomályba borult helyiség falai között.
-Mit kért tőled?
Gold a tölgyfa íróasztalhoz lépett és kihúzta az egyik fiókot. Nem kellett sokáig keresnie, hamar megtalálta az üveggömböt, melyben fuxiaszín füst kavargott.
David arca falfehérré vált.
-Az átka! - nyögte ki remegő hangon. - Add vissza neki és én megfizetem az árát! - szavai sokkalta inkább hangzottak parancsnak, mint kijelentésnek. Gold pedig meglepett képet vágott.
-Megleptél sheriff! Nem gondoltam, hogy képes volnál valaki boldogságát a saját önző érdekeidért feláldozni.- ajkai közül gunyoros nevetés szakadt fel, a vele szemben álló elhatározásai pedig alapjaiban inogtak meg.
Gondolataiban formát öltöttek a képek az átok börtönébe zárt lányról, akit sosem volt képes kiszabadítani. És most elvenné tőle a szabadságot csupán azért, hogy része lehessen az életének? Mi volna az, ha nem önzés? Siennának nyilván nyomós oka volt arra, hogy felkeresse azt a szörnyű embert, és a sok szenvedés árán nem számított mennyit kockáztat érte. Neki pedig ezt kellene tiszteletben tartania.
A kérdés az, képes lesz-e rá?
-Most már előjöhetsz kedvesem! - szólalt meg Gold a bolt egyik mellékhelyisége felé pillantva. Rhodia, arcán undorodó fintorral lépett elő.
-Szóval nem tudja. - jelentette ki a lány a bejáratra sandítva, mely felett a csengő még járatta a halk dallamot a levegőben. David elment és csak ennyit hagyott maga után az üzletben. -Nem tudja, hogy a Sienna emlékei nem a te alkud részei voltak, hanem az enyém.
-Ahogy mondod, fogalma sincs róla!
-Meddig kell még elárulnom őket Zörgő? - rimánkodott a lány. Keserűség itatta át a szavait.
-Amíg tartozol nekem a kalóz életéért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése