Teacher

 

Mentségére legyen szólva, tényleg próbálták visszafogni a nevetést. Az impala utastere mégis harsány hahotázással telt meg, mikor beszálltam.

–         Kussolj és vezess!

–         Nem nézel ki túl jól! – jelentette ki Sam az anyósülésről hátra fordulva, mikor Dean elindult.
Levettem a lencse nélküli szemüveget és dühösen az ülésre hajítottam magam mellé.  Kigomboltam a gyümölcsléfoltos kardigánt és épp kezdtem volna lehámozni magamról, mikor Dean  megszólalt.

–         Az ülésre nem! – jelentette ki egyszerűen, s olyan ’ha megteszed halott vagy’ pillantást küldött felém, melyben még mindig ott bujkált a nevetés.

–         A fejedre is húzhatom! – vetettem oda, mire inkább úgy döntött, inkább az útra koncentrál.

–         Már vége van! – szólt nyugtatólag Sam.  Felvontam a fél szemöldököm.

–         Szerencséd! A te idióta ügyed miatt hányt le egy kis görcs.. – a gondolatra magam is öklendezni kezdtem. Nem akartam lenézni a cipőmre. Nem voltam kíváncsi a maradandó nyomra.

–         Ezek csak gyerekek! – vont vállat az idősebbik Winchester.

–         TÉNYLEG? Akkor majd legközelebb én leszek a tornatanár és te mész az elemisekkel játszani! Ezt most tisztázzuk!

–         Ő és a kicsik? – röhögte el magát Sam – Azt hiszem hamarabb fagyna be a pokol.

–         Akkor akár takarítónőnek, vagy gondnoknak is felcsapok, ha te jobban szeretnél ilyen kis szerencsétleneket pesztrálni. Vagy akár el is magyarázhatod nekik, miért más Barbie és Ken.. – elfintorodtam.

–         Ugye nem? – meredt rám a visszapillantóból Dean elképedve. De látta az arcomon a választ. Nem volt szükség rá, hogy kimondjam.
Akkor robbant be igazából a jókedv a kocsiba.  Ketten nevettek. Én nem.
De jön még kutyára dér.