Balgatag Borisz mellszobra mellett haladtam el, mikor az utamba került. Pontosabban szólva belém botlott. Ha a szó szoros értelmében akarom leírni a helyzetet, úgy tűnt elbotlott valamiben és az a biztos pont, ami megakadályozta az esését, nem a szobor volt, vagy a korlát a fal mellett. Hanem a táska a vállamon.
– Bocsi – motyogta lihegve, mikor rosszalló pillantásomtól övezve megigazítottam magamon az uniformist – Bocsi, csak Friccs. Rajtakapott, hogy a tesómmal egy lovagi páncélba zártuk a macskáját. – zihálta, s próbálta elfojtani a nevetését. majd felém fordult. Vörös tincsei rakoncátlanul a szemébe lógtak. Sötét tekintete teniszlabdaként járt közöttem és egy pont között látszólag mögöttem. Felegyenesedett és megigazította meglazult nyakkendőjét.
– Tényleg? – kérdeztem nyersen, még mindig igazgatva magamon a ruhát. Már csak a nyakkendőt éreztem ferdének a galléromnál. De meghúztam a pulóvert is. Akkor hallottam meg az apró neszt, ami biztosított róla, hogy nem tévedtem.
– Igen – bólogatott hevesen. – Az a ványadt szőrcsomó folyamatosan követett.
– Aha –bólintottam, majd megfordulva a folyosó azon pontjára mutattam, ahonnan érkeztem. Azon belül is pontosan oda, ahol Borzadó Baldavér festménye alatt ült az állat, aki elméletben épp egy lovagi páncélba szorult. – Az a macska?
– Gyorsan kiszedte az öreg – vont vállat a srác és szemmel láthatóan a logikai baki sem zavarta, hogy elég gyorsan irányt is változtatott a dolog. – Most mennem kell. Még egyszer bocsi. – szabadkozott és elindult volna, de utána szóltam.
– Előbb vedd le a hátamról, amit odaragasztottál. – a fiú szemei elkerekedtek.
– Honnan..
– Éreztem, most is hallom a pergamen zörgését és ezen felül csak egy Weasley lehetsz, aki mindenből viccet csinál szóval. Szedd le. Most! – vetettem oda parancsolóan. Nem tétlenkedett. Gyorsan lekapta a hátamról a papírt, de gondosan összetekerte, hogy ne láthassam, mit írtak rá.
– Te mardekáros vagy – jelentette ki a nyilvánvaló tényt – sosem mutatkoztam be, honnan tudod, ki vagyok?
– A hírneved megelőzött. – megeresztettem egy félmosolyt és elindultam a folyosón. – Ha engem akarsz ugratni, korábban kell felkelned. – kacsintottam rá és bár nem láttam, hallottam, mikor elnevette magát. Valami olyan mondat kíséretében, hogy ne aggódj,meg fogom próbálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése