Honeydukes

 

–        Ha még egyszer az orrom alá nyomod, esküszöm, hogy megetetem veled az egészet! – kiabálta Maya, miközben igyekezett kivédeni Fred Weasley arra tett kísérleteit, hogy  lelocsolja őt egy bűzpatronnal, amit Zonkónál vett.

–        Csak szeretnéd! – tódította a fiú és tovább próbálkozott.

–        Leállítsuk őket? – kérdezte George, aki mellettem sétált a falu macskaköves főutcáján. Hangjában tőle szokatlan árnyalattal csengett a költői válasz, hogy talán kellene.  Vagyis nekem nem volt szokatlan. Végső soron, a testvére mellett én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy milyen érzéseket táplál Maya iránt lassan egy éve.

–        Szerintem hiba volna közéjük állni. – finoman megfogtam George vállát és a komikus páros felé irányítottam. A lány épp egy hóbuckában csépelte a testvérét. George elhúzta a száját.

–        Jogos. – vont vállat csalódott sóhajjal – Mézesfalás? – vetette fel az ötletet én pedig kapva kaptam rajta. Ki akartam már próbálni a cukorpennát, amiről a csajok áradoztak.

 

Az ember azt hinné, annyi Roxfortos diák között nem tűnik fel a tulajdonosoknak egy agyonázott párocska, akikből elég érdekes illategyveleg árad, de Maya és Fred olyan gyorsan lettek kipenderítve az üzletből, hogy azt sem volt idejük kimondani, hogy bűvös bizsere.

–        Így jár az, aki vele kezd. – nevettem el magam és tekintetemmel a másik ikert kerestem, aki időközben az édességekkel teli polcok között lavírozott.  Nem eredtem a nyomába csak azután, hogy feltankoltam a saját készleteimet és a lányét is, aki valószínűleg épp azon tevékenykedik, hogy beleírhassa az önéletrajzába, hogy ’Negyedikes koromban belefojtottam egy srácot a hóba.’

–        Csokibéka vagy cukorpenna? – fordult felém. Mindkét kezében egy – egy darab colt az említettekből. Félig felvont szemöldökkel húzódott vigyorra a szám.

–        Attól függ, mit akarsz mondani. – vontam vállat és a csokibékára böktem – Sajnálom, hogy Fred ekkora gyökér, vagy – most a cukorpennához fordultam. – Emlékeztem az egyik kedvencedre és kárpótlás azért cserébe, hogy velem foglalkozz a kastélyba vezető úton visszafelé. –nevettem.  George csak mosolygott és visszatette a csokibékát a polcra.

 

–        Bűzlesz Fred! – fogtam be az orrom, mikor felfelé kaptattunk a domboldalon. A fiú felháborodva fordult felém és a hátunk mögött alaposan lemaradt párocska felé bökött.

–        Mayának sincs épp rózsaillata, a tesómat mégsem zavarja! – fonta karba a kezét túljátszva a sértődött szerepet.

–        A különbség leginkább annyi, hogy én nem vagyok beléd zúgva.- jelentettem ki nevetve.

–        Igaz. – bólintott a fiú és újra hátra fordult – Szerinted mikor esik le neki, hogy George belesett? – kérdezte minden vicc nélkül.Én is megfordultam.

–        Nehéz megmondani. – néztem ahogy Maya egy rossz helyre lép és mikor elcsúszik magával rántja Georgeot is, aki megpróbálta elkapni, mielőtt leszánkázott volna a domb aljára.  Látszólag nem lett semmi bajuk. A fehér pamacsban fetrengve nevettek, mikor mi folytattuk utunkat – Az egyiknek szemellenzője van a másik pedig csak akkor nem tudja használni a száját, mikor kellene.

–        A számat én is használhatom! – karolt belém Fred és pimasz vigyorral vonogatni kezdte a szemöldökét.

–        Van nálam trágyagránát, és beváltom Maya ígéretét, ha ezt újra kimondod.