Bible

 

Mikor megláttam a szekrényt, elkerekedett a szemem.
Előttem sorakoztak hosszú polcokon egy újjászületett lélek - már ha fogalmazhatok így esetünkben - megélt évei, szenvedései és megpróbáltatásai, megsárgult, öreg papírok betűinek csapdájába zárva.
Kinyújtottam a kezem a kötetek felé. Meg kellett érintsem őket ahhoz, hogy elhiggyem, tényleg valóságosak. Pedig mindenkinél jobban tudtam, hogy azok.
Mégis annyira megdöbbentett az a rendíthetetlen kitartás, az a szenvedélyes odaadás, melyet az ifjabb Salvatore fivér az emlékeinek szentelt, hogy szinte képtelen voltam felfogni. Talán pont azért, mert én világéletemben felejteni vágytam mindent.
A naplók egyikének vagy másikának gerince már foszladozott.  Némelyiken meglátszott az idő vasfogának kegyetlensége, s némelyiket érintetlen csókkal hagyta magára az elmúlt másfél évszázad.

Az első világháború évein szaladtak végig az ujjaim, mikor a gondosan lejegyzett múlt memoárjai között, egy egész más köteten akadt meg a szemem. A kezembe vettem.
- Nem hinném, hogy közöd volna hozzá! - szólt az érkező, akinek jelenléte egészen addig fel sem tűnt, míg már a pillanat töredéke múlva ott nem állt újra az ajtóban, immáron kezében azzal a könyvvel, melyet nemrég még a tenyeremben tartottam.
- Ami azt illeti, bármelyik könyvesboltban megvehetem. - szúrtam be gyors mondatomat, mielőtt Damon folytatta saját kis monológját anélkül, hogy felfogta volna.
- Nem mintha nem csábítana a gondolat, hogy a hőn gyűlölt öcsém legféltettebb titkait is kifürkészhesd, de azt hiszem, meg van erre...  - itt esett le neki szavaim mögöttes tartalma, s rápillantott a sötétbarna borító aranyozott betűire, majd elfintorodott. Nem fejezte be a "megvan erre  magad ősi módszere az igézéssel" szöveget. Már nem az járt a fejében és már, nekem sem. - A biblia? - horkant fel felháborodva, majd olyan hanyag mozdulattal hajította felém a tárgyat, mintha csak egy darab szemét  volna. - Ezt akár ítéletnapig is olvasgathatod. Már tuti vagy milliomodszorra teszed. - bökte oda fölényes gúnnyal a hangjában. Már akkor értettem, miért mondta Klaus és Elijah is azt, hogy az idősebbik Salvatore képtelen tisztelettel tekinteni egy ősire.
- Még csak a kezembe sem vettem. - vontam vállat és hallottam, ahogy lépteinek zaja elhal a folyosón. Az érdeklődés, melyet elveszített, újra ott csillogott ravasz tekintetében, mikor újra ott állt az ajtóban és azt hiszem, ennek valahol meg kellett volna rémítenie. Arra sarkallnia, hogy csendben maradjak, de folytattam. - Amikor születtem, még más volt a világ. Az emberek hite nem feltétlenül ért el ilyen magasságokat. Az Isten, mint  oltalmazó, mint mindenható, abban az időben ilyen formájában nem létezett. Egy kicsit mindig is érdekelt. Tudni akartam, azok, akik valóban hisznek abban, hogy létezik egy nagyobb hatalom, hogyan látják azt. 
- Csak nem azt akarod mondani, hogy egy időben hívővé akartál válni? - kérdezte, s hangsúlyában a gúny elegyedett a sértettséggel, mintha bűn volna, ha igent mondanék. Közelebb lépett és lassan körbe sétált a szobában, s bár tudtam, minden tekintetben erősebb vagyok nála, s egy pillanatomba telne csupán megölni, mégis én éreztem úgy, préda vagyok, aki körül egy vadász kering a megfelelő alkalmat várva a támadásra. - Hogy hiszel az Isten mindent lát, és mindig ott van mindenütt dumában? Hogy meghallgatja az imáinkat? - megállt velem szemben. Tekintetem elszakítottam a bibliáról, és belevesztem a mély kék végtelenségbe.
-Nem. - feleltem egyszerűen, s a következő pillanatban a könyv már a talált helyén pihent, s nem mondta volna meg senki, hogy felzavarták talán évszázados álmát. - Valamikor, régen akartam. De rájöttem, ha volna is valami felsőbb hatalom, valami erő, ami valaha teremtett, sosem hozott volna létre olyan szörnyet, mint amilyenek mi vagyunk. - rövid időre elnémultam - A sztorit mindenki ismeri a hét napról, az angyalokról, a paradicsomról  és az emberekről, akik elcseszték. - keserűen felkuncogtam - De azt szeretik elfelejteni, hogy valaha a Sátán is angyal volt, ha elhisszük ezt az évezredes mesét. Elfelejtik, hogy az első szörnyeteg is valami jóból született. S bár hangoztatják, hogy ahol rossz van, akad jó is, mi nem angyalokból születtünk Damon. Mi megteremtettük a saját belső poklunkat és vezeklünk is érte.
A férfi felvonta a szemöldökét.
-Ha létezik is Isten, biztos vagyok benne, hogy a mi imáinkra sosem válaszol. - Damon ajka félmosolyra húzódott.
-Szóval akkor azt sem gondolod, hogy a Nagy Tesó most lát minket? - kérdezte pimaszul, s mellém lépve végigsimított meztelen karomon. Hideg ujjai az ujjatlan felsőm  pántja alá kalandoztak.- Akkor biztos nem bánja, ha néha olyan dolgokat teszünk, ami bűnnek számítana a szemében igaz?
-Ne feszítsd túl a húrt Salvatore. - suttogtam közelebb hajolva hozzá. Ajkaink szinte összeértek, mikor egyetlen pofonnal a szoba másik végébe repítettem. - Én nem egy játékszer vagyok Damon. Tiszteletet várok! - szinte parancsoltam neki, de nem igéztem meg. 
Ő feltápászkodott, de rám villantott még egy mosolyt, mielőtt eltűnt volna a házban. 
De az utolsó pillantásában, mintha kimondatlan válasz rejlett volna egy kijelentésemre.
Nem vagy játékszer. Még nem.