Nem volt más a Szükség Szobájában, csak egy hatalmas franciaágy a közepén, rajta pedig két igencsak izzadt, meztelen fiatal, beletekeredve a vörös selyem ágyneműbe.
A vörös hajú fiú arcán pajkos mosoly suhant át, mire a lány zavarában a párnába fúrta arcát, elrejtve minden zavarát.
-Ugye tudod,hogy ha megcsiklandozlak, nem tudsz elbújni? - suttogta a fülébe egészen közelről. Mielőtt reagálhatott volna, két erős kar átölelte, épp úgy, hogy az ujjai szabadon kínozhassák az oldalát.
Véget nem érő sikongatások és nevetések verődtek vissza a falakról, örök emléket állítva ennek a karácsonyi délutánnak.
A fiú a kezére támaszkodva vallott örök szerelmet, míg a talpig piruló lány egy csókkal pecsételte meg.
-Mit csinálsz itt megint? - kérdezte a kísértetiesen hasonló hang.
-Annyira hiányzik. -suttogta, majd a mellé kuporodó George vállára hajtotta a fejét.
-Nekem is. - karolta át. - Nincs Fredhez hasonló.
Némán bámulták a tükröt, abban a tudatban, hogy mind a ketten ugyanazt az embert látják benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése