James Potter magabiztosan lépett a pályára, seprűjét lezseren a vállára vetve. Felnézett a lelátókra és egy önelégült mosoly kíséretében meghajolt.
A mellettem ülő lányok mind a szívükhöz kaptak és ájulás közeli állapotba kerültek minden alkalommal,ha egy Tekergő rájuk emelte pillantását. Szemforgatva konstatáltam, hogy Potter még mindig villogtatja hófehér fogait, pedig elindult a játék. Izgalmas órán voltunk túl, több apró sérüléssel, mikor megiramodott a Griffendél fogója. Ilyenkor csodáltam. Eltűnt a körülötte lévő külvilág, nem létezett más csak az apró labda és ő. Gyönyörű manővereket mutatott, amikre sokszor nem is emlékezett. Ezen a meccsen valami mégis más volt, éreztem a levegőben.
Nem maradt időm végiggondolni mi lehet az, ugyanis a körülöttem lévő diákok szétszéledtek, sikongtak, én pedig ott álltam egyedül, szemtől szemben egy század másodpercig a híres Potterrel. Csak ennyi időm maradt, mivel a következő pillanatban a padok közé zuhantam, bordáim között két összegabalyodott karral és egy seprű nyelével.
-Életben vagy Luna? - nyöszörögte a fogó fájdalmas hangon.
-Ha eltört a karom kicsinállak Potter! - szisszentem fel.
-Hát élsz! - segített fel óvatosan, aztán amint meggyőződött, hogy leültem, a magasba emelte a győzelmet jelentő cikeszt.
Amíg figyeltem az örömét, több kérdés is átfutott az agyamon:
1. Hogy sikerült megfogja azt az átkozott gömböt?
2. Miért volt velem ilyen figyelmes?
3. Honnan tudja James Potter a nevemet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése