Füstölő fülekkel rohantam végig a vonaton, egészen az egyik Mardekár kabinig. A folyosón álldogáló diákok lefagytak, de egyik sem mert az utamba állni. Fúriaként téptem fel az ajtót, benn pedig három csodálkozó szempár fogadott.
-Kifelé! - mordultam a felesleges nézőközönségre. Egyetlen ellenvetés nélkül távoztak. - Mit mondtál Remusnak? - ugrottam azonnal a torkának.
-Neked is szép napot, kedvesem. - mosolygott higgadtan a szőkeség.
-Ne szórakozz velem Lucius! - böktem bordái közé a pálcámat.
-Mire gondolsz pontosan? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét.
-Remus konkrétan levegőnek néz, pedig állítólag a pasim. Egy fekete madárka azt csiripelte, hogy veled beszélgetett, szeretném megadni a lehetőséget, hogy tisztázd magad mielőtt elátkozom a képed.
Minden válasz nélkül a pálcát tartó kezemre fonta ujjait, míg a fejét felszegve, meg nem szakítva a szemkontaktust, a másikkal állam alá nyúlt és felállt. Fölém magasodva, hosszú tincsei a vállamra hullottak. Pár centi választotta el az arcunkat.
-Csak az igazat. Se többet, se kevesebbet. - lehelte.
-Mégis mi volna az? -suttogtam.
-Hogy hiába vagy vele, minden porcikád engem akar. - erősen tartotta a tarkómat. - Csak engem akarsz.
Hideg pillantását a számon járatta.
-Ez hazugság. - hunytam be a szemem, várva valamire. Valamire, ami nem következett be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése