Hosszú, tölgyfából faragott ebédlőasztalnál gyülekeztek az emberek. Mindenki várta a vacsorát, amit Molly szolgált fel. Ebből nem engedett. Artemisz félszegen ácsorgott, mikor a házigazda, Sirius Black kihúzott egy széket és hellyel kínálta. Kedves mosollyal az arcán foglalta el a neki kínált helyet. Ideje sem volt végig pásztázni az ott ülő társaságot, mikor ugyanis egy arc úszott a látómezejébe.
-Örülök, hogy itt vagy Artei! -becézgette a vörös hajú srác.
-Artemis a nevem, William. - forgatta szemeit a lány.
-Az olyan hosszú. - sóhajtott fel.
-Ne fáraszd szegény kislányt Bill! - pirított oda neki édesanyja. -Merlinre, néha rosszabb vagy, mint Fred és George.
-Bocsánat... - hajtotta le a fejét, amit Artemis kifejezetten édesnek és viccesnek talált egyszerre. Nem tudta türtőztetni magát, így hangosan felnevetett. Mindenki rákapta a pillantását, Sirius még egy kacsintást is megejtett, Bill pedig roppant büszkén vigyorgott, hisz ő váltotta ki ezt a pozitív reakciót a lányból.
-Ne bámuljatok! - csóválta fejét még mindig mosolyogva.
-De olyan szép vagy, mikor mosolyogsz! - pislogott rá Bill.
Hirtelen megállt mindenki kezében a kanál. Sirius gyorsan mentette a helyzetet.
-Igaza van Artemis. Itt a Főnix Rendjében sokat számít a jó kedv!
A Weasley fiú hálásan biccentett a Black család örökösének és inkább enni kezdett, úgy gondolva teli szájjal kevesebb az esélye, hogy leégeti magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése