Ron, Harry és Hermione jókedvűen nevetgéltek leckeírás közben. Harry az egyik fotelben, Ron a kanapén terpeszkedett, míg Hermione a földön ülve támaszkodott Ron lábának. A fiú áhítattal telt szemekkel hallgatta a lány által kifejetett vázlatot. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem érdekli a tananyag, szimplán szereti hallgatni a lány hangját. Még a vak is láthatta, több volt köztük puszta barátságnál.
Carter többször megpróbálta elszakítani róluk a tekintetét és a másnap beadandó gyógynövénytan dolgozatára koncentrálni. Nem sikerült, állandóan azon kapta magát, hogy bámulja a hármast. Idegesen kényszerítette a szemeit, hogy a papírt fixírozza.
Dühösen csapta az asztalra a pennáit. Ez nem fog menni. Képtelen volt figyelmen kívül hagyni őket. Feladta hát és elmerült a fejében zajló képekben. Elsős kora óta szerelmes volt a fiúba, ő viszont levegőnek nézte Carter azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy múló hóbort, de teltek az évek és az érzés csak erősödött. Negyedikben minden éjjel arról álmodott, hogy elhívja a bálba. Természetesen soha nem történt meg.
A lány felidegesedve pattant fel a helyéről a sarokban és hatalmas elhatározással indult meg a trió felé.
Már csak két méter választotta el őket, mikor inába szállt a bátorsága és gyors léptekkel a hálókörletek felé rohant.
Így történt, hogy Ron Weasley aznap nem szerzett tudomást élete szerelme érzéseiről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése