Arra keltem, hogy megérkezett a világvége. Dörgés, csörgés, csattanás, puffanás. Három infarktust kihordtam lábon, úgy rohantam a konyha irányába. Mezítláb, kócosan. A kép ami ott fogadott egy komédiába is bele illett volna. Sam fakanállal a kezében kergette Jokert, a kiskutyámat, aki csak nagy élvezettel, nyál csorgatva szaladt előle. Játéknak fogta fel. Nekidőltem az ajtófélfának és karba tett kézzel néztem őket, míg nem Sam kiszúrt és hajába túrva fújtatott egyet.
-Elegem van ebből a dögből. -közölte, mire felnevettem és leguggoltam, hogy hozzám szaladhasson a rosszaság. Azonnal felugrált örömében és egy boldogság kör után, ismét Sammy lábánál csóválta a farkát.
-Imád téged. -vigyorogtam gonoszul.
-Fogd be. -rázta a fejét és odalépett egy reggeli csókra. Joker ismét ugrálni kezdett féltékenységében. -Nem érdekel, hogy elloptad a reggelimet, de a csajom az én csajom. -szúrta oda szegény kutyának.
-Azért örülök, hogy Dean ezt nem látja... -képzeltem el sógoromat mit szólna, ha tudná, hogy a kutyám szétszedi a fél bunkert.
-Örülne neki. Mióta volt az a kutyás ügyünk és ő is átérezhette, amit az ember legjobb barátja, oda van ezekért a szőrmókokért. -guggolt le, hogy felemelhesse a dagi kisállatot, akitől mindössze egy röfögés jött válaszul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése