A tavaszi napéjegyenlőség ünnepe mindig nagy bált vont maga után. Ebben az évben sem volt másképp, mégis a mai egy picit más volt. Gyönyörű fekete ruhám mellé egy apró, sötét hajú, kékszemű fiúcska is társult. Fél álomban mutogatott az asztalok felé.
-Éhes vagy kincsem? - helyet foglaltam vele az ölemben és mindenféle finomsággal láttam el a fiamat. Éppen, hogy felálltam volna sírni kezdett.
-Mi a baj? - puszilgattam a fejét.
-Nem lehet, hogy szomjas? - szaladt oda Thor a semmiből. Imádta nagybátyát, de jelen esetben neki sem sikerült megnyugtatnia.
-Tyr, ne sírj... - rázogattam a fenekét, de semmire nem reagált.
Egyszer csak a abbahagyta, mint akit elvágtak. Megjelent a jól ismert huncut kis mosoly az arcán és felcsillantak a szemei. Abba a pontba néztem, amerre ő. Természetesen Loki sietett felénk csitítva utódját.
-Mi a baj kicsikém? - lépett mellénk és mire egyet pislogtam, már át is vette. A pici belecsimpaszkodott és apja nyakába bújt.
-Áruló! - csikiztem meg az oldalát, mire felkacagott.
-Hiányoztam? - vigyorgott a Csínytevés istene.
-Szerintem megyek és iszok valamit... - indultam volna, rásózva az édes terhet, de visszarántott a derekamnál fogva és egy csókot nyomott a számra.
-Lassan apám keresni fog, ott kell lenned mikor Tyrt beavatják. - Az egész beavatás ceremónia olyan volt, akár a midgardiaknak a keresztelő.
-Semmiért ki nem hagynám. - pusziltam meg mind a kettőjüket és ellógtam egy italra, ahogy terveztem. Imádtam a családomat, de néha kellett egy kis szünet a fene nagy harmónia közepette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése