Csillagok

Mióta Lia a Stark toronyban élt, hiába vették körül emberek, ő szívesebben viselte a magányt.  Két embert engedett csupán közel magához. Ravent, akit szomorú a korábbinál többször szólított Asgardba a kötelesség és magát az épület tulajdonosát, a két lábon járó arc reactor, Tony Starkot.
Néha megesett, hogy az utóbbi csatlakozott hozzá a csapattal elköltött közös vacsora után és az épület tetőteraszára mentek, s csak feszültség levezetése céljából formákat kerestek a csillagok között a tintafekete égbolton. – mentségére legyen mondva, ha egy másik világban járt, ha nem, erre a szárnyas lány aligha lett volna rávehető. Na nem mintha Tonytól kevésbé meglepő lenne az, hogy elszánta rá magát.- Hosszú ideig, csak némán bámulták az eget.
–Oké, találtam egyet!- jelentette ki a férfi és az ég egy részére mutatott.- Látod ott azt a köríves alakot? Az egy fánk – jóízűen cuppantott egyet és megnyalta a szája szélét, ahogy elképzelte  az édesség ízét. Lia nevetett,
–Hogy lehetsz még mindig éhes? Most ettünk?
Tony vállat vont.
–Néha tehetségem van hozzá.
A hátuk mögött valaki megköszörülte a torkát. A két alak gyorsan felült, s hátranézve Steve bocsáénatkérő arcával találták szembe magukat.
–Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak barátom, de amit látsz az nem egy fánk, hanem egy villanógránát. Ha jobban megnézed ott a biztosítógyűrű is és a váz. –mondta a kapitány az ujjával követve a magyarázatot. – És a kar is ami épp eldobta.
Lia ismét felnevetett.
–Mintha valaki még mindig a délutáni edzésre gondolna, mikoris egy villanógránát miatt fuccsolt be a gyakorlati terve.-jegyezte meg.
–Hé..-védekezett a szőke férfi. – Ez mégis mit jelentsen?
–Semmit, semmit –felelte a lány –csak vicces, hogy mindketten azt látjátok  a csillagokban, amire éppen gondoltok.
–Találtam még egyet. – bökött az égre Tony. – Egy üveg pezsgő –mutatott egy csoport csillag felé.
–Látod miről beszélek? – fordult a lány Steve felé, Tonyra mutatva.
–Jól van okostojás – nevette el magát a kapitány – Te mit látsz bennük?
–Lássuk csak –kezdte a lány  és elszántan kémlelni kezdte az apró pislákoló fénypontokat. Olyan sok volt belőlük, hogy bármilyen formát látni lehetett  bennük, amit csak akart az ember. Azon múlott az egész, hogyan néz rájuk.  De csak azért, hogy Steve vitorlájából kifogja a szelet, Lia valami igazán fényeset és igazán tisztán láthatót keresett. Valamit, amiről nem mondhatja, hogy ő nem látja.
Ebben a pillanatban egy hullócsillag szelte át az egész égboltot.
–Egy ragyogó fénycsíkot látok keresztülhasítani az égen – kiáltott fel gyerekesen.
–Ó én is látom!- szállt be gyermekdeden Tony is a játékba.- Te is látod kapitány?
–Igen látom – motyogta sértődötten és sarkon fordult, de mielőtt  belépett volna az épületbe hozzátette – Nagyon viccesek vagytok.

Tony és Lia egymásra bámultak és kitört belőlük a kacagás. Talán majd legközelebb ezt a pillanatot látják viszont a csillagokban.