Egy teljes napon át kerülte a társaságomat. Furcsa volt, mégis üdítő. A levegőben ott lebegett a fenyegető érzés, amit ebédnél, vagy a többi étkezésnél árasztott magából. Távoli asztalnál ülve is éreztem, hogy éget a pillantása, mégsem lépett semmit. Már-már megnyugodtam, hogy több száz éves büntetésem a végére ér. Mekkorát tévedtem!
Lefekvéshez készülődve még egy utolsót pillantottam a holdfényben úszó csillagokra. Hajam laza copfba fogtam és a szék támlára helyeztem a köntösöm. Már idejét sem tudtam mikor feküdhettem egyedül az ágyamban. Elhelyezkedtem a puha párnák sokaságában, mikor nyikorgásra lettem figyelmes. Az ajtómon gyertyák fénye szűrődött be. A nyakamig húztam a takarót, hiszen tudtam mi fog következni. Éppen ugyanaz, mint minden alkalommal.
Egy apró nyekkenéssel adta tudtára az ágyam, hogy megérkezett. Erősen behunytam a szemem, reménykedve benne, hogy békén hagy, de nem tette. Hideg ujjak kúsztak a paplan alá, a vádlimtól, egészen a fenekemig simítva, libabőrt hagyva a nyomukban.
-Kelj fel. - Suttogta a fülembe. Más helyzetben érzékinek hatott volna, de jelen esetben egyszerű parancs volt. Kinyitottam a szemem és felé fordulva jeleztem ébrenlétem.
A Tündekirály a matracon térdelve, megfontolt mozdulatokkal vetette le ruháit. Minden alkalommal elvarázsolt, ahogy az ezüstös fény még fehérebbé varázsolta bőrét és még csillogóbbá a hajkoronáját. Szemei vadságot sugalltak, de az érintése nyugodt volt. Mint mindig.
Sosem értettem miért pont engem választott ki magának. A királyné halála után magához hívatott és parancsba adta, hogy mellette maradjak. Elvette tőlem a házasodás, a szabad szerelem jogát és kisajátított. Neki is voltak szükségletei, én pedig egy senki voltam. Egy tárgy. Sosem bántott, de érzelmileg tönkretett.
Éppen ezért volt furcsa a mai nap. Mindem alkalommal, minden találkozásnál a fülembe suttogott és be is tartotta éjszakánként az ígéreteit. Most más volt. Alig szólt hozzám és az érintése is idegennek hatott. Ahogy felém került, épp átkulcsoltam volna a lábaimmal, de megállított. Mindig ő volt felül, hogy itt is uralkodhasson, most pedig furcsa dolog történt. Megfogva a lábamat, az ölébe húzott és térdeire támaszkodva merült el bennem. A pillanat olyan ismeretlen volt, olyan intim, hogy zavaromban elkaptam a tekintetem. Ujjaival az államnál fogva erőltette a szemkontaktust. Jégkék íriszek figyelték minden rezdülésem és sóhajom, míg ő megfontoltam és kifinomultam tette a dolgát.
Mi változhatott? Esetleg a szóbeszéd a fülébe jutott? Megtudta, hogy szerelmes vagyok belé mióta csak először magáéva tett? Hogy mindegy mikor oldoz fel, soha többé nem leszek képes más férfit szeretni, vagy érinteni?
Fejem hátravetve haraptam az alsóajkamba, míg ő torkom csókolva remegve szívta be a levegőt. Halkak voltunk, mégis kimozdult alólunk a világ.
Mikor már izmaink elernyedtek, vártam valamire. Valamire, amit sosem kaptam tőle. Talán egy köszönöm jól esett volna. Egy szeretlek, vagy egy jó éjszakát. Helyette végigsimított az arcomon és némaságba burkolódzva felöltözött. Csak bámultam, milyen kecses mozdulatokkal képes még egy ilyen alapvető tevékenységet is végezni, de elkészült és hátra sem fordulva távozott.
Hanyatt dőlve bámultam az orbitálisan magas plafont. Mit vártam? Miért epekedtem egyetlen kedves szóért? Mi változott volna, hiszen Thranduil senkit nem szeretett magán kívül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése