Szembesülés

- Rájöttem a szavai között bújó válaszra.
- Azt hittem már régen túltetted magad rajta! Elment. Vége. Ne ragozzuk túl.
- Nem tudtam útjára bocsátani, míg rá nem jöttem, hogy egyvalamiben mindvégig igaza volt. Sokat tanultam tőle, bármennyire is fáj, hogy elment. Igazából boldognak kellene lennem.
- Nos, szerfelett szeretem a kicsavart gondolkodásmódodat, de ez már nekem is kezd értelmetlenné válni.
- Nem meglepő, mert átsiklottál a mondandója fölött, ahogy én is tettem.
- Mondanám, hogy rakjuk el magunkat másnapra, de valószínűleg csak tovább idegesítenél az éjszaka folyamán a tévképzeteiddel, tehát bökd ki gyorsan.
- Te is törődtél vele, ne játszd itt az érzéketlent.
- Mondjuk úgy, nem volt más választásom. Kiböknéd végre, vagy harapófogóval húzzam ki belőled a szavakat?
- Azért ment el, mert nem akart többet a gyomok között kutakodni. Adott rá gyógyírt, de én kenceficekánt kezeltem és kidobtam, mint minden felesleges holmit.
- Ugye abban te is egyetértesz, hogy ennek az égvilágon semmi értelme sincs.
- Ne már, gyerünk, gondolkozz!
- Azt teszem azóta, mióta megszülettél. Mégsem értelek.
- A hazugságok sorozatától elgazosodtam. Érett voltam, mégsem éltem vele. Féltem, hogy a fennmaradt gyümölcseimet is leszakítják. Abba pedig belepusztultam volna.
- Ezek szerint a taktikázásod többet ártott, mint használt.
- Rengeteget – hagytam annyiban a mondandómat és elléptem a tükörképem fájdalmas grimaszától. Nem értettem, mire fel ez az arc, mikor legbelül elégedett voltam a tanultaktól. NEKI sikerült felnyitnia leragadt szememet.