November sky

Italommal a kezemben ücsörögtem a bárban,mégsem éreztem magamat boldognak. Feszült voltam.A nő, akit szerettem,velem szemben tekergette a csípőjét a többi férfi előtt,és bár ő egyáltalán nem figyelt rám,az én pillantásom egész este rajta csüngött.Elragadó volt,mint mindig – nem is értettem,miért kellene ezen meglepődnöm? A tűzvörös ruha,ami sokat mutatóan feszült bőrére,a hátára tapadó göndör vörös tincsek,a szenvedélyes arckifejezés…gyönyörű volt.Néztem őt,és nem értettem,hogyan lehet velem a világ legszebb nője..
-Édes! – Hangja végighasított a termen,a legtöbb férfitársam pedig utána fordult,bár ő észre sem vette őket (vagy csak nem mutatta ki).Egy whiskys pohárral a kezében robogott felém,én azonban annyira elgondolkoztam,hogy észre sem vettem, elhagyta a táncparkettet.
-Gina – leheltem boldog mosollyal az arcomon.A furcsa hiányérzés, ami eddig körbelengett,egy szempillantás alatt eltűnt.Olyan messzire űzte tőlem,hogy még a keserű emléke sem maradt meg,bár a frusztráció azért ott lebegett valahol a tudatom peremén.
-Hoztam neked whiskyt, két jéggel, ahogy szereted – magyarázta lelkesen,ám eközben lepillantott a kezemre,és meglátta a teli poharat.–Az előzőt sem ittad meg?
Csinos vonásai fintorba torzultak,láttam rajta,hogy az agyában lévő fogaskerekek hangosan kattognak – mióta ismer,nem látta még,hogy elutasítottam volna ezt a tömény élvezetet.
-Valahogy nem volt hozzá kedvem – vontam vállat.Az ölembe mászott,karcsú karjait a nyakam köré fonta,és lágy csókot lehelt a szám sarkába.
-Mi a baj? – kérdezte édes, álmos hangon.Mintha nem is ugyanaz a lány lett volna,aki egész este idegen pasikat taperolt,míg én itt ültem,a sarokban…sötét árnyként.
-Hagyjuk– legyintettem egy fáradt sóhaj kíséretében.Nem volt kedvem egy újabb veszekedéshez a kilengései miatt.
-Mit vársz, mit mondjak?–felemelte a fejét,és smaragdzöld szemeit várakozón az enyémekbe fúrta. Azt várta, hogy megenyhüljek,mint mindig.De az én türelmem is végesnek bizonyult.
-Mondom,hogy semmit nem kell mondanod..Fejezzük ezt be!Tudom,mit érzel,mit gondolsz. Ismerlek.Ennek így nincs tovább értelme.
- Szeretlek! – suttogta.Szempillái megrebbentek, apró ujjai az öklöm köré fonódtak.Láttam a szemeiben a könyörgést.A legtökéletesebb lány az én türelmemért fohászkodott.Én pedig mégsem tudtam tovább azt színlelni,hogy nekem ez így jó.
- Miért?Hogyan?Mennyire Hol a szerelmed?Nem látom,nem tudom megfogni,nem érzem... semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
-Itt,legbelül.Itt van, és sosem fog elmúlni,tudom jól.Tökéletes vagy számomra,te vagy az egyetlen,aki el tud viselni engem úgy,ahogy vagyok! – Hangja megremegett,láttam a pillái mögé rejtett könnyeket.Önzőség volt eltolni magamtól,miközben bennem valami felüvöltött a fájdalomtól,ő pedig a sírás szélén állt,mégis most az egyszer meg akartam tenni,a saját érdekemben.
-Ahogy te is az voltál nekem.
-Tudod, hogy szeretlek!–Az első könnycsepp.Le kellett hunynom a szemeimet,hogy képes legyek válaszolni neki.

-Tudom,Gina.De az nem mindig elég–feleltem fáradtan.Nekem sokkal nehezebb volt,mint neki,tudtam nagyon jól.Percek alatt találni fog egy másik pasit,aki majd halálosan szerelmes lesz belé,és boldoggá fogja tenni.Én fogom az egész nyomorúságos életemet az ő emlékeivel leélni,magányosan.Mégis meg kellett hoznom ezt az áldozatot.Magamért,érte…magunkért.
-Mit akarsz,hogy könyörgjek?Megteszem,Dean!Könyörgöm,ne csináld ezt!Megváltozom!Ígérem,hogy jobb leszek!
-Nem kell sem könyörögnöd,sem megváltoznod.Te így vagy tökéletes,ahogy vagy.Csak nem számomra. – Óvatosan megemeltem,és leültettem a székre,én pedig felálltam.Megfogtam a poharamat,és bámulni kezdtem a benne lötyögő óarany színű folyadékot.
-De én nem akarok mást–motyogta maga elé.
-Bárkit megkaphatsz-feleltem gyámoltalanul.
-De én nem akarok mást–ismételte határozottabb hangon.
-Sajnálom.Tényleg.De ennek itt és most vége.Vigyázz magadra!–Olyan flegmán vetettem oda,amennyire csak tőlem tellett,majd lehúztam az italom maradékát,és kisétáltam a szürke novemberi éjszakába…