Gyengeség

A reggeli idegességem akkorra már elérte a tetőpontját. Nem volt ez fogható egyetlen csata előtti csendhez, vagy őrjítő várakozáshoz sem. Ez merőben más volt. Ha lábam nem vert volna gyökeret, már rég lyukat jártam volna a padlóba. Ezért csak ácsorogtam az ablak előtt és próbáltam leskelődni kifelé. Az udvaron nagy volt a tömeg. Végül elhatároztam, hogy megpróbálok kimenni a lakosztály előterébe. A lépcsőknél óvatosnak kellett lennem, mert ahogy mert ahogy magamat ismerem, képes vagyok legurulni a lépcsőn magas sarkúban. Vicces igaz? Harcokhoz szokott tagjaimon  néha kifog az elegancia. Mikor szerencsésen leértem az előtér ablakai mögül kényelmesen leselkedni kezdtem. Most már felismertem az emberek egy részét, a szolgálókat, pár társamat, Volkstaggot és Sifet is, igaz én csak Lokit kerestem a tekintetemmel . De ő sehol sem volt. Bosszúsan konstatáltam magamban, hogy már csak 5 percünk van az indulásig, de a mai nap másik sztárja még nem érkezett meg. Úgy látszott, hiába mondtam szándékosan neki egy fél órával korábbi időpontot. Nemsokára Tony jött be gondterhelt arccal. Hiába ismertem régről az acélruhás embert, vagy a többi Midgardi hőst, még mindig furcsa volt jelenlétük az Örök birodalom palotájában.
-Loki hol van? – érdeklődtem aggodalmasan, miközben igyekeztem nem harapdálni az ajkaimat, ami szokásom, ha ideges vagyok. 
- Nem tudom Azt hiszem az őrök már keresik. Thort elküldtem a Mindent látóhoz.- drámai hatásszünetet tartott, mintha arra várna, hogy valaki nevessen a poénján. Ha Bianca itt lenne és nem a csokromat készítené éppen, biztosan azt tenné– Szóval Heimdallhoz, hátha ott van, vagy a pacák meg tudja mondani. Elvégre Neki látnia kellene, de eddig Tarzan nem ért vissza – számolt be a sötét hajú férfi fejét rázva. Nekem pedig nagyot dobbant a szívem. Hisz tudtam, hogy Loki kiválóan el tud rejtőzni a kapuőr gyakorlott szemei elől is. HA akar..
Az említett szőkeség néhány másodpercen belül berepült a hatalmas ablakon, a mjölnir rövid ideig még pörgött a kezében. Motyogott valamit arról, amit megéreztem.  A testvére eltűnt.
Steve azon nyomban felpattant  és aggodalmasan kezdett vizslatni, ahogy fekete–arany ruhám egyik tollával babráltam idegességemben. Mikor a tekintetünk találkozott látszott rajta, hogy ha a vőlegény a kezei közé kerül, jó alaposan megrázza, talán fejjel még le is lógatja a szivárványhídról, hátha az esze visszakerül a fejébe.
Nagyon megijedtem, de reménykedtem, hogy a Ő nem felejtette el az esküvője napját. Végső soron az elég nevetséges indok volna nem?
Egy idő után a vendégek is észrevették, hogy itt valami nem stimmel.

 Egyszer csak Skurge tántorgott be a helyiségbe, szemmel láthatóan zavarban volt. A viharistenhez lépett lépet, mondott neki valamit. Thor hangosan sóhajtott, s vonásai rosszat sejtető grimaszba torzultak, majd  mint aki nem hajlandó a rossz hírt hozó szerepében tetszelegni, csak meglökte a férfit felém, majd kinyögve szavait sietősen távozott.
- Raven a menyasszony neki add át üzenetet!
- Loki küldött és azt üzeni, hogy nem lesz esküvő, mert meggondolta magát. Szabad akar lenni és nem szeret – hebegte rémülten, mintha megtorlástól tartana. Nem tudtam, hogy újra félre hallok, mint általában, vagy tényleg azt mondta, hogy nem lesz esküvő. A torkomat a sírás szorította össze, szívemet pedig láthatatlan öklök csépelték minden dobbanásra, ezért amikor mondani akartam valamint inkább kacsaként hápogtam. Steve hozzám lépett és megölelt, a rossz hírt hozó pedig ezt kihasználva eliszkolt. Amikor Nat belépett, a barátom  elengedett és kiment, hogy bejelentse a népnek, a herceg visszalépett. Mindenki megértő volt, Odint kivéve.
- Ezt a napomat is elfecséreltétek, feleslegesen kellett parádéznom itt nektek, de megkaptátok! – szúrt belém diadalittasan. Tőle nem lehetett mást várni, hisz valami megmagyarázhatatlan okból gyűlölt engem  egy ideje.
Sosem tudtam megmondani pontosan miért. Talán az volt az oka, hogy nem voltam többé a tökéletes hadvezére, mert időmet szerelemre pazaroltam? Egyszer azt mondta jobb volna kiölni magamból a szeretetet, hisz az fog gyenge harcossá tenni.
És mikor elcsendesedtek lépteinek visszhangjai, s felerősödött körülöttem a tolongó emberek zsivaja, mikor mindent könnyes ködfelhőn keresztül láttam, akkor döbbentem rá, hogy igaza volt.