Végtelen sötétség és egy jó nagy adag katyvasz a fejemben. Hangok, akik a körülöttem álló emberekhez tartoztak. Clint fejében káromkodások sorozata és számok cikáztak az előtte lévő megfejtésre váró jármű irányításáról. A másik hang Liához tartozott, aki agyban teljesen el volt veszve. Pánikolt, amit sürgősen meg kellett szüntessek, különben ragadós lesz. Sírósba váltott, mire rá kellett jöjjek, hogy ezt már nem a fejemben hallom.
-MEG FOGUNK HALNI! – ült le az egyik furcsa alakú ülésbe, aztán kesztyűbe bújtatott kezeit tördelve motyogott tovább.
-Lia, nyugodj meg, mert különben kiborulsz. Ha pedig, te kiborulsz, én is kiborulok és ha én kiborulok, fel fog robbanni az egész kóceráj, de szerintem haza szeretnénk jutni. – fogtam meg a vállát, mire összerezzent és pár be és kilégzés után bólintott egyet. Clint is hallotta a szavaim súlyát és megnyugodva kezdte fixírozni az irányító pultot.
-Köszönöm. – böktem oda nekik. – Hol vagyunk? – ültem le a sofőrünk mellé.
-Őszintén? Gőzöm sincs. Valahol a nagy büdös semmi és a még nagyobb mindenség kellős közepén.
-Pontosabban? – vontam fel a szemöldököm.
-Az űrben. – sóhajtott, mire Lia agyából egy újabb pánik roham bontakozott ki.
-Te nyugodj meg! – szóltam hátra neki idegesen. – Te is. Találjunk ki valamit. –fújtam ki a levegőt és Clintre pillantva vártam valami ötletet. Szemeiből tanácstalanság sütött. Előkaptam a telefonom és igyekeztem térerőt keresni.
-Ugye csak viccelsz? – nevetett Lia hisztérikusan.
-Egyéb ötlet? – vetettem neki oda.
-A kesztyűmben van nyomkövető. Tony esetleg megtalálhat minket.
-Amint észreveszik, hogy eltűntünk és HA ismétlem, HA működik ez a kütyü a világűrben. – masszírozta Clint az orrnyergét.
-Engem Steve bepoloskázna, abban a pillanatban megölném pusztakézzel. – Fűztem hozzá, de jelenleg én sem bántam volna egy hasonló opciót. Csak találjanak ránk.
Eközben:
Steve Rogers idegesen haladt végig a torony folyosóin. Fejében cikáztak a gondolatok, mégis hogy mondja el barátjának a hírt. Natasha rohant utána, de alig bírta a tempót.
-Steve várj már meg! – a Kapitány megtorpant és meredten nézett maga elé.
-Ezt elcsesztük Nat. Az egész épület romokban, a gép… - A mögötte dörrenő hang nem hagyta, hogy befejezze a mondatot.
-Miért vágtok ilyen halálra vált arcot? – Fonta össze Tony a karjait.
-Tony… - kezdett bele Steve, de az említett rögtön közbevágott.
-Hol vannak a többiek? – Amerika kapitány lehajtotta a fejét és nem válaszolt. –Nat, hol van Lia?
-Steve elmondja részletesen mi történt, de arra kérlek ne reagáld túl Tony. – Búgta nyugtató hangszínén a Fekete özvegy.
-Rogers, ne szórakozz velem! Hol vannak?! – dörrent Stark idegesen. Az előbbi higgadt hangneme kámforrá vált.
-Egy kis probléma adódott. Mire visszaértünk felrobbant az épület. Nem találtuk meg őket. – hunyta le szemeit fájdalmában a szőkeség. Szemhéjai mögött Raven mosolya villódzott és nem szabadult tőle.
Stark megfogódzkodott a legközelebbi tartópillérben, majd sűrű levegővételek között a földre rogyva kapkodta a levegőt.
-Tony, nyugodj meg. – Rohant hozzá Natasha. Nem az első és nem is utolsó pánikrohama volt a zseninek, de kivételes nem tudta, hogy ennek mikor lesz vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése