2019. május 4., szombat

Nowhere



Végtelen sötétség és egy jó nagy adag katyvasz a fejemben. Hangok, akik a körülöttem álló emberekhez tartoztak. Clint fejében káromkodások sorozata és számok cikáztak az előtte lévő megfejtésre váró jármű irányításáról. A másik hang Liához tartozott, aki agyban teljesen el volt veszve. Pánikolt, amit sürgősen meg kellett szüntessek, különben ragadós lesz. Sírósba váltott, mire rá kellett jöjjek, hogy ezt már nem a fejemben hallom. 

-MEG FOGUNK HALNI! – ült le az egyik furcsa alakú ülésbe, aztán kesztyűbe bújtatott kezeit tördelve motyogott tovább. 
-Lia, nyugodj meg, mert különben kiborulsz. Ha pedig, te kiborulsz, én is kiborulok és ha én kiborulok, fel fog robbanni az egész kóceráj, de szerintem haza szeretnénk jutni. – fogtam meg a vállát, mire összerezzent és pár be és kilégzés után bólintott egyet. Clint is hallotta a szavaim súlyát és megnyugodva kezdte fixírozni az irányító pultot. 
-Köszönöm. – böktem oda nekik. – Hol vagyunk? – ültem le a sofőrünk mellé. 
-Őszintén? Gőzöm sincs. Valahol a nagy büdös semmi és a még nagyobb mindenség kellős közepén. 
-Pontosabban? – vontam fel a szemöldököm. 
-Az űrben. – sóhajtott, mire Lia agyából egy újabb pánik roham bontakozott ki. 
-Te nyugodj meg! – szóltam hátra neki idegesen. – Te is. Találjunk ki valamit. –fújtam ki a levegőt és Clintre pillantva vártam valami ötletet. Szemeiből tanácstalanság sütött. Előkaptam a telefonom és igyekeztem térerőt keresni. 
-Ugye csak viccelsz? – nevetett Lia hisztérikusan. 
-Egyéb ötlet? – vetettem neki oda. 
-A kesztyűmben van nyomkövető. Tony esetleg megtalálhat minket. 
-Amint észreveszik, hogy eltűntünk és HA ismétlem, HA működik ez a kütyü a világűrben. – masszírozta Clint az orrnyergét. 
-Engem Steve bepoloskázna, abban a pillanatban megölném pusztakézzel. – Fűztem hozzá, de jelenleg én sem bántam volna egy hasonló opciót. Csak találjanak ránk. 


Eközben: 

Steve Rogers idegesen haladt végig a torony folyosóin. Fejében cikáztak a gondolatok, mégis hogy mondja el barátjának a hírt. Natasha rohant utána, de alig bírta a tempót. 
-Steve várj már meg! – a Kapitány megtorpant és meredten nézett maga elé. 
-Ezt elcsesztük Nat. Az egész épület romokban, a gép… - A mögötte dörrenő hang nem hagyta, hogy befejezze a mondatot. 
-Miért vágtok ilyen halálra vált arcot? – Fonta össze Tony a karjait. 
-Tony… - kezdett bele Steve, de az említett rögtön közbevágott. 
-Hol vannak a többiek? – Amerika kapitány lehajtotta a fejét és nem válaszolt. –Nat, hol van Lia? 
-Steve elmondja részletesen mi történt, de arra kérlek ne reagáld túl Tony. – Búgta nyugtató hangszínén a Fekete özvegy. 


-Rogers, ne szórakozz velem! Hol vannak?! – dörrent Stark idegesen. Az előbbi higgadt hangneme kámforrá vált. 
-Egy kis probléma adódott. Mire visszaértünk felrobbant az épület. Nem találtuk meg őket. – hunyta le szemeit fájdalmában a szőkeség. Szemhéjai mögött Raven mosolya villódzott és nem szabadult tőle. 
Stark megfogódzkodott a legközelebbi tartópillérben, majd sűrű levegővételek között a földre rogyva kapkodta a levegőt. 
-Tony, nyugodj meg. – Rohant hozzá Natasha. Nem az első és nem is utolsó pánikrohama volt a zseninek, de kivételes nem tudta, hogy ennek mikor lesz vége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése