Egy átlagos este

Tony Stark éppen végzett a laborban. Már hajnal kettőt mutatott az óra, de az agyában még mindig peregtek az egyenletek. Semmi mást nem szeretett volna, csak egy whiskeyt és Liát az ágyába. Hiányzott neki a lány, hiszen már napok óta nem beszéltek egymással egy-két mondatnál többet. Természetesen ezt megint a saját listájára írhatta, hiszen ő volt az, aki hanyagolta szerelmét. 

Egy ásítást elnyomva lépkedett felfelé a lépcsőn és elköszönt Jarvistól arra az éjszakára. A pulthoz lépve töltött megának egy italt és órájára pillantva bemérte hol is tartózkodik Lia. Furcsa mód a nappaliból érkezett a jel, ahol még két másik egyént is jelzett a szerkezet. Arra vette az irányt, ahol Lia, Claudia és Bucky Barnes fogadták a kanapén kucorogva, előttük a hatalmas TV képernyőjén egy film ment. Mindenki – igen, még Bucky is – könnyektől ázva és zsebkendő tengerben figyelte az eseményeket. 

-Mi a szart néztek? – lopódzott Tony a kanapé mögé és puszit nyomott barátnője hajába. 

-Az Infinity Wart. – nyúlt hátra Lia és megsimította a szakállát. Tony komoly arccal figyelte, ahogy emberek porladnak el egymás után, mire Bucky idegesen kiborította a pattogatott kukoricát. 

-Kicseszett rendezők! Direkt tönkre akarják tenni a lelkünket! – hőbörgött a fém karú katona. 

-Ki volt ez? – vonta fel Stark a szemöldökét. 

-Sebastian Stan. – motyogta Lia két síró roham között. 

-NEM HISZEM EL! Az utolsó szava az volt, hogy Chris!!! – visított a párnába Dee. 

-Értem. – állt meg Tony és keresztbe fogta a két karját. – De miért is? – Erre Claudia csúnyán nézett rá. 

-VALAKI MAGYARÁZZA MÁR MEG MIÉRT KELLETT TOM HOLLANDNEK ROBERT DOWNEY JUNIOR KARJAIBAN MEGHALNI!!!! – Itt Liát teljesen elveszítette a külvilág. A lelke mélyéről zokogott, amit Tony megilletődve és fájdalmasan figyelt. Nehezére esett ott állni és nem átölelni, mikor szenvedett. Próbálta elviccelni a történteket. 

-Mi ebben akkora kunszt? –Később már sajnálta, hogy megszólalt egyáltalán, mert Dee felpattant és hangját megemelve küldte el a francba. 

-Nem értesz te semmit Stark! Mi érzünk dolgokat, nem úgy mint te! – A lány arcán megbánás tükröződött abban a pillanatban, hogy kinyitotta a száját, de már késő volt visszaszívni. A Vasember sértetten visszaindult a konyhába, hogy töltsön magának még egy italt. Nem úgy alakult az este, mint tervezte. De mikor, mi történt valaha úgy, ahogy szerette volna egyáltalán? Még hallotta Lia mérges hangját, ahogy testvére torkának ugrik. 

-Nem hiszem el, hogy ekkora bunkó vagy! Értem, hogy kemény a film, de azért ez durva volt. – azzal trappoló léptek közeledtek felé. Hátulról ölelte át a lány szorosan, mellkasa közepén pedig összefonta ujjait, éppen a világító pont előtt. 

-Nem gondolta komolyan. – suttogta a fülébe. 

-Nem bántott meg, ne félj. Ehhez azért kicsit több kell. – fordult meg egy ezer wattos vigyor keretében. 

-Ne hazudj nekem. – vonta össze szépen ívelt szemöldökét. 

-Te pedig ne aggódj. Van szívem. Tudod honnan tudom? – fonta össze az ujjaikat. – Onnan, hogy a világon mindennél jobban szeretlek téged. – csókolta szájon. – Még akkor is, ha sírsz az ilyen fantasy filmeken. – nevetett a zseni, aztán hagyta, hogy Lia kivegye kezéből a poharat és bedugja a zuhany alá, majd az ágyba.