Fájó végtagokkal ébredtem. Az agyam helyén, mintha egy hatalmasra fújt lufi próbált volna menekülni a plafon felé. A szemeim égtek, a mellkasom fájt. Nehéz, lassú mozdulatokkal feljebb ültem a máskor kimondottan kényelmes ágyamon. Rápillantottam az órára, majd nyakamig húztam a takarót. Jó pár percbe tellett, mire rájöttem, hogy teljesen ágynak döntött a nátha.
Torkom köszörülve kezdtem kiabálni, ahogy csak az erőmből futotta.
- BUCK! HALDOKLOM!
Pár percbe sem telt, mire bátyám kómás feje felbukkant az ajtómban. Arca gyűrött volt, pizsamája össze-visszaállt. Két pislogás között leült mellém és tenyerét apáskodva a homlokomra simította. Száját rágcsálva közölte a diagnózist.
- Nincs semmi baj. Egy kis láz. Megfáztál.
- AZT MONDTAM HALDOKLOM! – kiabáltam vele hisztériázva. Rettenetesen éreztem magam.
- Ne üvöltözz, mert kinyírod a hangszálaidat. – sóhajtotta. – Megyek, hozok lázcsillapítót meg egy vödörnyi teát. Aztán délutánra áthívom Biancát, hogy figyeljen rád, mert nem leszek itthon.
- Hova mész? – kaptam fel a fejem.
- Semmi közöd hozzá. – vigyorgott, mint valami bolond, aztán ott hagyott tovább szenvedni a párnáim közt.
Valószínűleg elaludtam a gyógyszerek hatására, ugyanis a csengő és a telefonom felváltva jelezte, hogy valaki be szeretne jönni és meglátogatni szerény személyem.
- BUCKY! – nyöszörögtem, de csak később esett le, hogy ő már messze jár.
Remegő lábakkal bújtam fekete cicás mamuszomba, bebugyoláltam magam a puha plédbe és csoszogva igyekeztem megszüntetni a csengő irritáló hangját.
- Szia! – jött be barátnőm két szatyorral. – Na, megjött a te tündérkeresztanyád. Leülni! – noszogatott a kanapéig, aztán megigazította a párnákat. – Hoztam húslevest, nyálas filmet, kétszázas zsepit és a legjobb: csípős kínai tésztát.
- Neked is szia – nevettem el magam a nap folyamán először. – Nem mentél be órákra?
- Milyen barátnő lennék, ha az ápolásod helyett paragrafusokat jegyzetelnék? – háborodott fel.
- Okos? – kérdeztem vissza vigyorogva.
- Fogd be. – nyújtotta rám a nyelvét.
Pár óra múlva már a második filmet néztük, amibe bele-bele aludtam.
- Nem, nem tudom adni. Alszik. – hallottam meg Bianca sustorgását a fotelből.
- Ki az? – biccentettem felé.
- Most felébresztetted. – váltott normális hangszínre. – Loki.
- Basszameg! Elfelejtettem a mai találkát! Add ide! – ültem feljebb és megigazítottam a hajam, mintha látna is, nem csak hallana. – Szia, ne haragudj…
- Nem haragszom Raven! Csak ígérd meg, hogy hamar meggyógyulsz. – búgta a kagylóba.
- Bár itt lennél… - nyöszörögtem.
- Pihend ki magad. Holnap beugrom hozzád. – Még fél perc elköszönés és megszűnt a hangja.
- Ez irtó nyálas volt. – nevetett Bianca.
- Te csak meg se szólalj! Lokit akarok – szenvedtem drámaian.
- Ezt én nem bírom … - jött Bucky hangja az ajtóból majd szem forgatva kifordult a nappaliból.
- Idióta – kiabáltam utána.
- Na nézzük meg ennek a végét. – indította Bia a filmet.
- Ha elalszom, nem direkt lesz – tettem le a fejem a párnára. – Kössz, hogy vagy nekem. – szúrtam még oda a vörös lánynak, aki csak betakarta a lábam és hagyott tovább szuszogni a takonykór álmatlan világában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése