Legyen már vége… Sosem mondtam ki hangosan. Ilyen férgek nem törhettek meg. Thor leláncolt alakja erősen mozgolódott, de még ő sem volt képes lerázni az őt körül ölelő varázst. A másik, sápadt arcával mereven bámult és várta a végkifejletet.
Az egész azzal kezdődött, hogy a Ragnarok után a Földre vettük az irányt. Loki által jól ismert Thanos serege és ő maga megtámadta a hajónkat, lemészárolta az embereinket, majd ott telt be a pohár, ahogy Hulkot legyőzte és ledöfte az egyik legkedvesebb barátomat, Heimdallt. Azt képtelen voltam szó nélkül tűrni, így neki rontottam Thanosnak a két puszta kezemmel, kitárt szárnyakkal. A következő pillanatban megdermedt a testem és a varázsló önelégültem vigyorgó fejével találtam szemben magam. A másodperc tört része alatt elképzelhetetlen fájdalom hasított a testembe, aminek forrása csak akkor tudatosult az elmémben, mikor szárnyaim véres, megcsonkított darabjai a lábam elé hulltak. Levágták őket. Üvölteni szerettem volna, de tudtam, hogy nem adom meg nekik ezt az örömöt, így csak néhány fájdalmas könnycsepp gördült le az államon.
- Hol van a Tér Köve? – dörrent Thanos hangja.
- Csak az idődet fecsérled. Elpusztult – nevetett fel Thor.
- Nem téged kérdeztek. A lánynál kell lennie. Érzem a jelenlétét!
Mikor senki nem válaszolt, következett a második kör. Az érzés inkább zsibbasztónak hatott egy darabig, majd mikor elmúlt, olyan szúrás keletkezett minden porcikámban, hogy nem bírtam tovább. Sikításom az egész űrt betöltötte. Legalábbis akkor így éreztem. Majd seperc alatt vége lett. Akkor tudatosult bennem, hogy Loki kinyitotta a száját és elém állva nyújtja Thanosnak a követ.
- Loki… ne tedd! – suttogtam erőtlenül.
- Ne félj szerelmem, minden rendben lesz – küldött felém egy bíztató mosolyt. - Fogadd el Thanos. Nem kérek érte semmit csérbe, csak a lányt.
- Nem vagy alkupozícióban pondró – villant a lila alak szeme.
Magához vonta a tesseractot és porrá zúzva egy darabka követ szedett ki belőle. Itt még nem ért véget a rémálom. Mire észbe kaptam Loki hűséget esküdött a világ végét jelentő lénynek. Lemondón hajtottam le a fejem, mikor megcsillant a kezében lévő tőr. Kiálltani próbáltam, hogy ne tegye, de túlságosan gyenge voltam. Láttam Thor szemében, hogy ő is rájött a cselre. Lassított felvételként zajlott előttem a jelenet, ahogy felemeli a karját, a fegyvert Thanos torkának szegezi, de az sokkal gyorsabb volt. Elkapta a torkát és addig szorította, míg el nem szállt belőle minden élet. A testét, akár egy zavargó bogarat a válláról, odébb dobta, egyenesen a lábunk elé.
- Ezúttal nem tér vissza.
Thanos és a halálosztó brigádja eltűntek, mi pedig ott maradtunk a lángoló hajón. Thor láncai engedtek, nekem pedig földet ért végre a lábam. Négykézláb kúsztunk Loki testéhez. Nem érdekelt semmi, csak ott lehessek vele. Hogy ismét felpattanjon, hogy „Mit sírtok? Élek! Jó vicc volt, nem?” De nem kelt fel. Thor megállás nélkül sírt, úgy szorította magához öccse testét, én pedig bámultam a jelenetet és elvesztem a múltban. Képek peregtem előttem, ahogy mosolyogva rám törte a szobám ajtaját reggelente, aztán mikor betegen ápoltam, vagy azok a nyugodt pillanatok, amikor a toronyból bámultuk a csillagokat és világmegváltó terveket szőttünk.
Minden porrá lett. Akkor és ott még nem tudtam túl éljük e, de megesküdtem, ha kell, visszajövök a halálból és úgy állok bosszút Thanoson, amiért elvette az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése