Belegondolva elég nonszensz volt az is, hogy rettegett egy gyerektől. Vagyis attól, hogy akkor történik baj, mikor nincsenek kéznél a szülei. De mikor fejében motoszkált egy kérdés, a babaágy felé hajoló nő kimondta helyette.
-Ugyan mi baj történhetne?-nevetett, miközben karjába vette a kicsit és ringatni kezdte.
Thor leült az ágyra és figyelte a nőt. A nőt, aki egy kisember kedvéért hajlandó volt átmenni lovacskába, oroszlánba, kisautóba vagy csak egy önműködő zenedobozba, aki addig énekel a csöppségnek, míg az meg nem nyugszik.
Ő maga semmit sem csinált, csak figyelt és magába itta azt a látványt, ami elé tárult.
Aztán szép lassan, ahogy teltek az órák és anélkül, hogy csatlakozott volna a játékhoz, két pillanat között, mikor a playmobil figurák életre keltek a lány kezében, s egyszer Sheriffet, majd állatkerti gondozót alakítottak, Thor azon kapja magát, hogy vigyorogva ábrándozik.
Egy rövid ideig nem a Stark toronyban volt testvére szobájában, hanem az Örök birodalom fényűző kastélyában, aranyba burkolt teremben, ahol minden csak egy valaki körül forgott. Pontosabban inkább két valaki körül. Látta maga előtt a hosszú, díszes ruhában halkan éneklő vörös hajú nőt és az apró termetű boldogságot, melyet ringatott a karján. A kislányt, akinek mélykék szemeinek látványába még az univerzum is beleremegett. A legfiatalabb Asgardi istennőébe.
-Min gondolkodsz?-huppant le mellé az ágyra Bianca, s kezét Thor térdére téve kizökkentette őt abból a gyönyörű álomvilágból, melybe egy időre elmenekült. Nem is olyan rövid időre.-Legalább fél órába telt, hogy elaltassam, de te csak csendben gubbasztasz itt, bámulsz magad elé és motyogsz néha valami kislányról.-nevette el magát a nő, s mosollyal az arcán vizslatta a Mennydörgés istenét.
-Igen én csak..-habozott egy darabig. Nem tudta, mit mondjon pontosan, hisz hiába ékesíti már lassan fél éve gyermeki kacaj a Stark torony mindennapjait, ez a téma kettejük között még sosem került elő. Legalábbis nem olyan helyzetben, mikor beszélni tudtak volna róla. Szinte minden alkalommal, mikor szóba került volna, neki vissza kellett mennie Asgardba, vagy a S.H.I.E.L.D. sózott rájuk egy esetet. Sosem volt alkalmuk beszélni arról, hogy gyarapítsák a családot és Thor nem tudta pontosan, hogy is kezdjen bele. De most úgy érezte, ha őszinte lesz, talán majd minden a maga útján beleterelődik egy olyan mederbe, mely a boldogság felé vezeti majd őket.-Arra gondoltam, hogy jól bánsz vele.-bökött állával a rácsos ágyban szunnyadó kisfiú felé.
-Azt hiszem nem rontom meg, amíg Raven és Loki egymással tölt egy kis időt.-vont vállat a lány, majd ujjait a mellette ülő karjára fonva annak vállára dőlt.-Tudod, nem tanítom meg neki, hogy romboljon le egy várost, arra ott lesz neki az apja.-mindketten elnevették magukat, bár a keserű érzés ott keringett mélyen bennük még annak ellenére is, hogy tudták, Loki bánja amit tett és minden erejével igyekezett jóvátenni azt ami a New York-i csata alatt történt.
-Azt hiszem Raven génjei már azt is megakadályoznák, hogy akár ilyesmire gondoljon.-nevetésük egy pillanatra újra összeolvadt s megtöltötte a szobát. Ekkor a kiságy felől halk, nyögdécselés hangzott fel, mire a lány a másodperc töredéke alatt termett a bútor mellett és a karjába vette a nyűgösködő csöppséget.
Thor felállt és a párocska felé lépett majd hátulról átkarolva a nőt, annak vörös fürtjein át nézett le a sötét szemű apróságra.
-Csodás anya lenne belőled.-mondta és megcsókolta a nő arcát, majd vállára hajtva állát tovább szemlélte a gyermeket és azért fohászkodott, hogy Bianca értse meg az apró célzást.
A szeme sarkából látta az arcán elterülő mosolyt, aztán már nem félt többé.
Csak azt kívánta, bárcsak ez a gyerek máris a sajátjuk lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése