-Szakítanunk kéne!-mondom, a fejemet a hűvös téglafalnak döntve. Tekintetét magamon érzem, de nem vagyok képes ráemelni a sajátomat, s végül csak elmeredek a távoli parkra, ahol most a többiek gondtalanul múlatják az idejüket. Aztán becsukom a szemem és reménykedem, hogy a fájdalom, mely felemészti egész belsőmet, majd semmivé foszlik ezzel a két kimondott szóval, de próbálkozásom pont annyira hasztalan, mint amennyivel intenzívebb ürességet kelt bennem az amit tenni akarok.Rekedtes sóhaj szakad fel ajkairól, s én már tudom, nem hagyja ennyiben.
-Látom még mindig nincs humorod.-mondja ki s halkan kacag egy aprót. Aztán némán felrobban a levegő. Nincs válasz, nincs semmi, amit adhatok és szinte hallom, ahogy formát ölt elméjében a felismerés.-Most csak viccelsz velem ugye?-hangjában ott cseng a meglepettség és csalódottság kusza elegye. Csupán egy újabb pont, amiért meg kell tennem. Amiért el kell engednem. Aztán, mintha csak a gondolataimban olvasna:-NEM!-kiáltja az egyetlen szót, ami eddig egyébként is fejemben csengett, hisz az én belső hangjaim is csak szüntelen ezt mantrázzák, mindannak ellenére, hogy neki mi volna jobb.
-Nem tudnál valaki mást szeretni?-ajkaim akaratom ellenére formálják szavaimat, s ezzel egy időben szinte úgy érzem, megszakad a szívem. Hozzá akarom tenni, hogy "Szükségem van rád.", hogy "Szükségem van a szeretetedre.", de végül, csak annyit nyögök ki:-Nem vagy boldog mellettem.
És ez az én hibám.-aztán rájövök, hogy eszem mondatja ki velem a szavakat, és szívem pedig minden idegszálával ellenkezik. Még magam sem tudom, ki lesz a győztes fél, de egy teljesen biztos. Mindenki sérül.-Én vagyok az oka. És a saját érdekedben kell elengedned Buck.-feltápászkodom, jelét adva, hogy számomra lezárt az ügy, s csak hagyjon beletemetkezni az önsajnálatba, de kezét vállamon pihentetve helyben tart, miután ő is követi a példám. És ez egyszer nem kényszerít arra, hogy ránézzek s ezért kimondottan hálás vagyok.
-Figyelek rád Lily.-mondja halkan, s nevem, most még fájdalmasabbnak hallatszik.-Hallgatlak, de mégsem értelek. Miközben arra kérsz, ne magamban keressem a hibát, a döntésed végül csak arról árulkodik, hogy te vagy az, aki elégedetlen velem.-keze egy pillanatra megmozdul a vállamon én pedig elképzelem, hogy a borzongáshullám végigfut az egész testén. Úgy tűnik elmém fölénybe kerül, hisz a nyilalló fájdalom a belsőmben egyre csak fokozódik, s a tátongó űr, melyet magával húz, egyre nagyobb teret nyer magának. És még jobban kínoz a tudat is, hogy amellett, hogy ismét csalódást okozok, ő azt hiszi majd, vele van baj.-Ha szeretetre vágy miért teszel meg mindent annak érdekében, hogy ne kaphasd meg? Miért akarod, hogy meggyűlöljelek? Hogy elengedjelek?-a kusza kérdések lassan színültig töltik a gödröt, melynek mélyére már jó ideje magával rántott a saját belső sötétségem, de mielőtt ellepne minden, mielőtt megfulladnék önmagamban, ismét Bucky hangja tölti meg a gondolataimat.-Megbolondultál. Nem mintha ez újdonság lenne, de most csak saját magadtól vagy idióta. Csak a boldogságtól félsz. Vagy attól, hogy egyszer bennem csalódsz, mint a többi idiótában előttem? Számtalanszor mondtam már, én nem Wade vagy Logan vagyok.
-De bármi történjen is Lily én nem fogom hagyni, hogy boldogtalan legyél. Már eddig is épp eleget szenvedtél. Ott állok majd melletted és örök támaszod leszek, ígérem.-megforgatom a szemeimet, s egy pillanatig úgy érzem, olvas a gondolataimban, hisz szavaival megcáfolja a tényt, amit az elmémben épp lefektettem."Hazugság."-És ez nem csak egy idióta duma. Ez nem kamu. Ismerhetsz. Ismersz. Neked nyíltam meg eddigi életem során talán a legjobban, igazán tudhatnád, hogy én nem dobálózom a szavakkal.-kezét gyengéden végigsimítja az arcomon.- És azt sem hagyom, hogy őrületbe hajszolva tedd tönkre magad.-a levegő égeti a tüdőmet és érzem belülről felemésztenek a lángok. Ez rosszabb, mintha fuldokolnék. Kegyetlenebb. Őszintébb, és ismét szememet összeszorítva állok, de most nem azért, hogy a fájdalmat elengedhessem, hanem hogy könnyeim ne találhassanak utat maguknak. -Hogy okos lánykánt helyénvalónak feltételezz alapvető hülyeségeket. Egyáltalán honnan vetted hogy nem vagyok boldog?-neveti el magát kényszeredetten.-Nem érzed eléggé?
Kérdésére a pillanatnyi csend válaszolt csupán, s annak ellenére, hogy a csend is egyfajta válasz, nem hagyta magát eltántorítani. Pedig ez volt az utolsó fegyverem.
-Nekem akkor is vigyáznom kell rád, mikor te nem érzed szükségét. Mert ugyan lehet, hogy a sorssal szemben farkasszemnézésben nem teljesítünk a legjobban, de még mindig túlerőben vagyunk. Mi ketten, együtt. Úgy alakíthatjuk a dolgokat, ahogy mi akarjuk érted?-ajkamon érzem ujjának finom selymességét,s ez minden gátamat egy pillanat alatt lerombolja s a könnyek mégis utat törnek maguknak.
-Megígéred?
-Csak ha te is megígéred, hogy soha többé nem beszélsz ilyen marhaságokat.-mosolya betöltötte a teret, s a pillanat, mikor ajkát sajátomon éreztem ráébresztett arra, hogy ez lett volna az első alkalom, hogy nem lettem volna képes elengedni valakit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése