Entangled 2.

-Hihetetlen vagy!-rivallt rám Raven, mikor kiléptünk a kávézóból. Ahogy a kora délutáni óráinkkal egyszerre végeztünk, a szép időre való tekintettel úgy döntöttünk gyalog megyünk haza. Viszont előtte mindkettőnknek szüksége volt egy koffeinbombára.-Miért mondtál neki nemet?-nézett rám szemrehányó tekintettel.
-Jézusom Rav ma találkoztunk először!-ráztam meg a fejem hitetlenkedve. Nem értettem, hogy ez egy értelmes embernek miért nem jut eszébe elsőre.-Még jó, hogy nem járok vele!
-Ez esetben remélem többször is megkérdez.-vette elő sunyi tekintetét és ez tudtam jól, csupán annyit jelent, hogy keresi a nem létező logikát a nem létező kapcsolatban. A kiskapukat. Néha belegondolok, hogy vagy tényleg jó színész, vagy pályát tévesztett.-Ha már ismered, nyugodtan mondhatsz igent.-belekortyoltam az agyoncukrozott löttybe, s majdnem félrenyeltem az italt, hisz nem is olyan messziről újonnan ismerős hangok ütötték meg a fülemet.
-Loki most már befejezheted!-Thor alakja testvére fölé magasodott, s erőltetetten elnevette magát. A közöttünk lévő tíz lépés távolságból nem igazán tudtam pontosan kivenni az arckifejezését, de a hangszínből úgy ítéltem, elég kényes lehet neki a téma. Loki egy csapat fiúval beszélt, akik körbeállták őket, a fekete hajú férfi pedig csak gesztikulálva magyarázott.
-Oh az emlegetett szamár!-nevette el magát a mellettem sétáló, aki nyilván csak  most fedezte fel őket a látóhatáron. Ahogy közelebb baktattunk, annak ellenére, hogy én legszívesebben átsiettem volna az utcafront másik oldalára, elcsíptünk egynéhány foszlányt Loki magasröptű magyarázatából.
-Na persze, ilyenkor megkukulsz, de máskor be nem áll a szád.-csapkodta meg a szőkeség vállát, mire  kis csapat nevetésben tört ki.-Nos ő kezdettől ellenezte a költözést!
-LOKI!-Thor dühe már azon felül, hogy hallható, látható is volt és az arcát elnézve nem igazán kellett neki még több motiváció arra, hogy nemes egyszerűséggel behúzzon egyet a tesójának. Elég közel volt hozzá. A fekete hajú pasit viszont ez körülbelül pont annyira zavarta, mint amennyire kimutatta. Csak mulatott az egészen és úgy folytatta a mondatot, mintha a szőkeség közbe sem szólt volna.
-Nem csoda, hiszen ott kellett hagynia a barátnőjét!-Raven és én egyszerre torpantunk meg a kis társaságtól néhány méterre. Raven  dühösen elfojtott motyogását Thor hangja könnyedén elnyomta.
-Muszáj mindent elpletykálnod?-kiabált rá testvérére, majd valószínűleg véletlenül, de felénk fordította a tekintetét és meglepetése pont annyira letaglózta őt, mint engem az előbbi kijelentés. Fogalmam sincs miért.
-Neked van egy csajod Norvégiában?-kezdte tajtékzó méreggel a barátnőm és hiába kaptam karja után a nevét szajkózva, csak egyre tört előre. Thor és a banda is hirtelen megszeppenve állt a kitörés előtt, Raven pedig a hátrálást menekülésnek fogta fel.-Várj csak!
-Hé!-fogtam meg a lány vállát, mire egy pillanatig megtorpant.-Nem számít, menjünk.-mondtam, s neked egyszerűséggel elindultam a haza vezető úton, és igazából az sem érdekelt követ-e. De nem jött utánam, s még méterekkel később is hallottam, ahogy kiabál Thorral.
Amikor egy órával utánam hazaért, nem hozta fel mi történt én pedig nem kérdeztem és ezért a kimondatlan fogadalomért kegyetlenül hálás voltam. Nem akartam beszélni róla, ő pedig nem erőltetett és ez magához képest szokatlan volt ugyan, de dicséretes.
Épp a konyhában üldögéltem a jegyzőkönyvet tanulmányozva, melyet egy hét múlva le kell adnom, mire Raven szitkozósása rántott vissza a nem létező ügy adatainak memorizálásából.
-Tudtam, hogy elfelejtem! TUDTAM!-egy fecnivel a kezében jelent meg, nadrágját nehézkesen magára rángatva. Én felálltam a helyemről és az előszobába mentem.
-Mi az?-kérdeztem, mire ő hangosat sóhajtva próbált elfogadható frizurát varázsolni magának rögtönzött ötágú fésűvel.
-Holnap van két prezentációm és annyira belefeledkeztem az egészbe a héten, hogy elfelejtettem, hogy a mosodába kell mennem a kabátomért, de még sehol sem vagyok és már ennek a szarnak is lejárt a  határideje!-dühösen puffogott és mielőtt elkezdte volna magára kapkodni a cipőjét megszólaltam.
-Hagyd, elmegyek érte, úgysincs jobb dolgom.-mosolyodtam el és belebújtam a bakancsomba.
-Uh komolyan?-kérdezte megfagyva a mozdulat közben, s megkönnyebbült sóhaj szakadt fel ajkairól, ahogy bólogattam.-Imádlak, csak ne mondd el senkinek, mert lerontja a felépített imázsomat.-kacsintott rám és eltűnt a szobájában, hogy ismét beletemetkezzen a drámáiba.

Végül is nem volt olyan vészes. Po nem volt annyira dühös. Hozzászokott hogy Raven mindig késve hozza el a cuccait és a tárolási díjat lassan már nem is számolja fel nekünk.
Kezemben a csomagolt kabáttal sétáltam keresztül a parkon, s annyira bele voltam feledkezve búskomor gondolataimba, hogy észre sem vettem., ahogy Thor sétál el mellettem. Csak akkor vettem róla tudomást, mikor megszólított.
-De jó végre megvagy!-vigyorgott, mint a vadalma én pedig nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen gesztust.-Voltam nálatok és a barátnőd mondta, hogy nem vagy otthon.-masszírozta a tarkóját zavarában.-Azt hiszem Raven nem igazán csíp engem.
-Nem lepett volna meg, ha monoklival látlak legközelebb. De ezek szerint visszafogta magát.-vontam vállat és újra útnak eredtem, jelezve, hogy számomra a beszélgetés befejezettnek tekintett.
-Sajnálom.-tette a vállamra a kezét, ezzel újra megtorpanásra késztetve.-Ha még mindig dühös vagy rám, te behúzhatsz egyet.-mosolygott, s arcát játékosan  felém tolta, amolyan „ide üthetsz” stílusban. De nem tudtam igazából kivenni, hogy csak poénkodik.-e vagy komolyan hagyná, hogy beverjem a képét.
-Igazából. Sajnálom szegény lányt, aki csak vár és megbízik benned.-szavaim hallatán megrándult az arca.-Annak ellenére, hogy nem is sejti mit művelsz tőle távol.
-Tudod az a helyzet, hogy mi szakítottunk.-mondta ki, s ezúttal szeméből eltűnt az a gyermeki vidámság, bár ajka mosolyra húzódott.-Még mielőtt elköltöztünk volna Norvégiából. Én biztos voltam benne, hogy folytathatjuk, még így is, de közölte, hogy nem akar távkapcsolatot.Aztán szakított.-szomorú tekintete a távolba révedt, s ahogy ott állt lesújtva, nem tudtam mit mondhatnék. –Nagyot csalódtam, gondoltam megpróbálom gyorsan elfelejteni.- sóhajtva nézett rám.-Veled beszéltem először, ezért úgy gondoltam téged kérlek meg és..
-Mi?-csúszott ki a számon, s ez az egyetlen szó keserűbben csengett,. mint szerettem volna.-Ne szórakozz velem..
-Szánalmas vagyok tudom és kérlek ne haragudj!-apró, mosoly tört magának utat szája szélén, majd aprót biccentve megfordult és elindult abba az irányba amelyből jött.
Én pedig legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy hogy lehet ilyen idióta. Ha csak úgy el lehetne felejteni a szerelmed mással, már én is rég járnék valakivel. De végső soron csak annyit kérdeztem:
-Milyen volt a barátnőd?

 
-Gyönyörű!-bukott ki belőlem, mikor a padon ülve nézegettük a közös képeket a telefonján.
-Igen az.-sóhajtott hatalmasat.-De tudod, Jane rosszabb volt mint egy fiú. Nem volt túl nőies, hogy úgy mondjam és épp ez tetszett benne. Közvetlen volt, mindenkivel kedves, de mikor oda került a sor..-megrándult az ajkam. Egy dolog, hogy kérdeztem a lányról és egy másik, hogy merő udvariasságból megjegyeztem, hogy szép is. De több részletre nem voltam kíváncsi. Így a szőkeséget, neve kimondásával késztettem arra, hogy felém forduljon, s a pofont lereagálni sem volt igazán ideje:
-Azt mondtad behúzhatok!-vontam vállat, majd felállva kisimítottam a zacskó alatt Raven kabátjának ráncait, miközben ő az arcát fogdosta.-Most már kvittek vagyunk.-bólintottam, majd elindultam haza.-Majd holnap találkozunk.
-Szia Bianca!-nevette el magát s nevem ajkairól olyan furcsán édesen hangzott. Talán ezért bocsátottam meg neki?