Beszélünk róla?

 
Még nem kelt fel a nap, de a lámpák már nem égtek odakinn.
Csak a halovány, árnyas derengés lesett be az ablakomon én pedig csak figyeltem, ahogy alszol.
Sötét tincseid kócosan terültek szét a párnán.
Megremegtél kicsit s én a vékony takarót meztelen hátadra borítottam vigyázva.
De legszívesebben felébresztettelek volna, azt kérdezve, beszélünk róla?
 Csak néztem az arcodat, s egy pillanatra becsuktam a szemem, s visszarepültem pár órát az időben.
Láttam, ahogy meztelenre vetkőzve nekem adod magad, könnyes szemekkel könyörögve a szeretetért. Láttam, ahogy ahelyett, hogy megkérdeztem volna; Beszélünk róla?, hagytam bűvkörödbe vonni magam, s hagytam, hogy enyém legyél és én a tiéd.
Hagytam, mert úgy voltam vele, majd beszélünk róla, ha eljön az ideje és megmondom őszintén, nekem is szükségem volt Rád.
Azt hiszem jobban, mint az elmúlt évek alatt bármikor. De most, így utólag belegondolva, most hogy kiűztem a fejemből hangodon sóhajként elillanó nevem emlékét, tudni akarom, mi voltam?
Barát? Szerető? Vigasz? Búfelejtő? Vagy a fülig szerelmes szamár, aki már akkor imádott téged, mikor először meglátott?
Csak a tárgy, ami jó volt valaki más helyett, akit felejteni vágytál?
Felültem s sóhajom átszelte a szobát. Halk voltam, pedig üvölteni akartam.
Ordítva kérdezni azt, beszélünk-e róla? Azt, hogy fontos volt-e? Azt, hogy mit akartál tőlem?
Tudni akartam, ugyanaz maradtam-e a szemedben. Tudni akartam, te más lettél-e?
Elnyílt ajkaid suttogtak valamit álmodban. Talán nem nekem.
Talán Lokinak szólt minden. Talán képzeletben ő volt tegnap a helyemben.
Talán csak bormámor volt neked az egész. Csak kellett valaki én meg kéznél voltam.
Beszélünk majd róla? Mert arról biztosan, hogy te mit érzel, hogy te hogy vagy, hogy te mit akarsz..
És arról beszélünk, hogy én is vagyok? Hogy én mit akarok?
Vagy az nem lesz fontos csak a te fájdalmad? A te szenvedésed?
Nem. Te nem ez vagy. És bocsánatot akarok kérni mindenért.
Azért, mert hagytam, hogy összetörjenek. S hagytam magamnak is, hogy kihasználjanak.
Beszélni akarok róla. Elmondani, hogy sajnálom azt is, hogy nekem számít, mert te voltál.
Beszélnünk kell róla, mert ez nekem is fáj.
El akarom mondani, hogy a legelső este óta, mióta szakítottatok, minden alkalommal elcsenem a mobilod és kitörlöm Loki idióta üzeneteit.
El akarom mondani, hogy nem akarlak újra a kezébe adni, s végignézni, ahogy egy botlás után magadba roskadva padlóra hullasz.
El akarom mondani, hogy barát akarok lenni, nem támasz. Barát, vagy annál több, de szavaim megrekednek ajkamon.
Te alszol én pedig beszélni akarok valamiről, ami nem rólunk szól.
A kék égről, a felmelegedésről, a pingvinekről, a háborúkról, az éhezésről.
Bármiről, csak ne kelljen arra gondolnom, hogy ennyi voltam. Évek után az az egy alkalom.
Beszélni akarok egy másik világról, ahol nem én vagyok a felesleges harmadik és nem léteznek határok. Egy világról, ahol minden hiba nélkül lehetnénk Raven és Steve együtt.
Egy világról, ahol végre hívhatnálak Ovediahnak is, mert nem gyűlölnéd a neved.
Egy világról, ahol szerethetnélek.
De csak egy jelenünk van. Itt és most, ahol az ágy szélén ülök, te pedig álomittas hangon kívánsz jó reggelt. S választ sem várva kérdezed, kérek-e kávét. Anélkül, hogy bármi mást  szólnál, csak a földre dobott felsőmet kapva magadra, kilibbensz a szobámból, magamra hagyva a levegőben cikázó halk kérdéssel s önmagad emlékével:

-Beszélünk róla?