2018. április 7., szombat

Destiny - 6. fejezet

6. fejezet

A belém égetett jel izzott, akár a rosseb. Mióta álmomban megfogtam az Yggdrasilt, jeges félelem követett bárhol jártam Asgardon belül. Mindenki ismerte a fa történetét, melynek ágai az egész világra szétterülnek és fölérnek az égen is túlra. Három forrás táplálja gyökerénél: Az egyik Hvergelmir („fortyogó üst”). Itt lakozik Nidhogg sárkány, aki az Yggdrasil gyökereit rágja. A másik Urdarbrunn (Urd kútja). Az istenek minden nap itt gyűltek össze tanácskozásra és törvényhozásra. Itt él a három sorsistennő Urd, Verdandi és Skuld, akik a sors fonalait szövik valamint az Yggdrasilt öntözik, hogy az ki ne száradjon. A harmadik Mimirbrunn (Mimir kútja), a bölcsesség forrása. A kutat Mimir, a legbölcsebb Ász isten őrzi. Mindenek Atyja, Odin egyszer odament hozzá és kért belőle egy kortyot, de addig nem kapott, míg a fél szemét ott nem hagyta zálogban nála. Az Yggdrasil ágai között ül egy névtelen sas, amely igen sokat tud. Két szeme közt egy héja van, a neve Vedurfölnir. Törzsén a Ratatoskr (Fentfogú) nevű mókus szaladgál fel s alá és viszi a híreket a sas és Nidhogg sárkány között. Az Yggdrasil folyamatos támadásoknak van kitéve: gyökereit a Nidhogg sárkány és más férgek rágják. Négy szarvas Durathror, Duneyr, Dvalin, és Dainn, valamint egy Heidrun nevű kecske a lombját és hajtásait legelik. 

Most pedig testemen viseltem történelmünk egy darabját, ami megrémisztett. Tisztában voltam vele, hogy ez egy jel, hogy kiválasztottak. Kiválasztottak, de mire és miért? Miért pont engem? Mit akarnak tőlem? Az agyam percről percre csak járt. Mérges lettem magamra, hisz ez nem én voltam. Egy harcos és világok megmentője, ki ellenségei vérében fürdött, maga alá csinált egy tetoválás végett. Nevetséges. 
- Életem értelme! – csendült fel mögöttem a gúnyos hang, amit ezer közül felismertem volna. 
- Mit akarsz Loki? – vontam fel a szemöldököm, de nem fordultam meg. Az ablakból néztem, ahogy Bianca, oldalán lovagjával andalog a rózsák között. Annyira ártatlan volt a lány, hogy lassan kezdtem utálni magam, amiért elrángattam a tiszta és bűntől mentes világából. Azzal nyugattam lelkiismeretem, hogy jót tettem vele. Megismerhetett új dolgokat, amik tetszenek neki, jól érzi magát és szerelmes. Még nem tudtam, hogy ez pozitív, vagy katasztrofális véget fog e érni, de abban biztos voltam, ha a herceg megbántja, én vágom el a torkát saját kezűleg. 
- Utánanéztem a Perthro rúna megjelenésének a könyvtárban. Mélyre ástam a történelemben és sajnos azt kell mondjam félre vagyunk informálva. Rejtély jelképként ismerjük, de közben a pontos jelentése nem más, mint Sors. 
- Ugye csak viccelsz? Valamelyik banya égette belém? – szaladt fel szemöldököm a homlokom közepére és felé fordultam, ahogy ő is kikönyökölt a korláton. 
- Nagy a valószínűsége. Játszák a játékot, mi pedig csinos bábokként úgy ugrálunk, ahogy ők fütyülnek. 
- Nem fogom hagyni a szottyadt némbereknek, hogy kezükkel a fenekemben irányítsanak – morogtam, mire Loki szája hatalmas vigyorra húzódott. – Perverz – löktem oldalba. 
- Mit leskelődsz? – akadt meg tekintete testvérén. – Undorítóan körbe veszi őket valami rózsaszín felhő szerűség. 
- Szerencsések – motyogtam, inkább csak magamnak, de természetesen hallotta. 
- Te is erre vágysz? Másik embertől függeni? Örülnél, ha nem lennél ura önmagadnak, minden percben egy másik életen járna az eszed? Lenne egy kézenfekvő gyengepontod? 
- Legalább lenne valaki, akivel mindent megbeszélhetnék. Megbíznánk egymásban és tartoznék valahová. 
- Tartozol is. Te vagy a hadsereg legfontosabb személye, a királyságunk kulcsembere és az egyetlen női lény, aki elég kemény ahhoz, hogy bármit véghez vigyen, amit eltervezett. 
Egy pillanatig csak bámultam rá, aztán lassan és apránként eljutottak tudatomig szavai. Évek óta először, Loki… kedves volt? 

Bianca csillogó szemekkel figyelte a mellette lépkedő alakot. Szokásukhoz híven a patak partjának mentén lépdeltek, de nappal egészen más volt. Ugyanúgy élvezte a herceg társaságát, csak sokkal több látnivalót vélt felfedezni a természetben. Állatok rohangásztak, élték aprócska mégis annál fontosabb életüket és mindennapjaikat. A növények kibontották szirmaikat, csodálatos illatot árasztva magukból. Thor éppen lehajolt volna az egyikért, hogy átnyújtsa a lánynak, mikor az megállította. 
- Ne! Túlságosan gyönyörű ahhoz, hogy megöljük egy apró öröm kedvéért – óvatosan húzta el onnan a férfi kezét. Tenyerében a sajátja szinte eltörpült, neki mégis tetszett az érintés. Biztonságot sugárzott. 
- Igazad van Lady. Mesélj nekem nálatok miben más a világ? – tekintete igazi érdeklődést mutatott. 
- Először is, minden annyira világos. Nem léteznek színek. Azok csak zavarnak a tisztaságban és koncentrációban – magyarázta Bianca és erősen gesztikulálva mutogatni kezdett. – Mindenkinek saját hálókörlete van, de nem szoktuk használni. Éjt, nappallá téve tanulunk és tesszük, amit a Nornák mondanak. 
- Unalmas lehet. 
- Ha nem ismersz mást, ez a normális. Tudod, mikor Raven eljött értem, először féltem. Utána rájöttem, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Megismertem az igazi életet és nem csak a víztükrén keresztül. Itt azt olvasok amit én szeretnék és nem pedig olyat, amit kötelezően muszáj. Ebben a világban többféle ember létezik, a másikban mindenki ugyanolyan. Nálunk nincsenek férfiak, csak a saját nemünket ismerjük és sosem láttunk testközelből állatot. Minden tele van virággal. Talán ebben az egyben hasonlítunk. 

A lány csak mondta és mondta, de Thor agya megakadt az egyik mondatnál. Megállás nélkül két szó ismétlődött az elméjében. „Nincsenek férfiak.” Kissé zavarba jött, de sosem volt híres a félelemről, szóval megkérdezte: 
- Még sosem láttál férfit azelőtt? Ezért szaladtál el, mikor először találkoztunk? 
- Őszintén? Én ismerlek téged – vallotta be a lány lesütött szemekkel. Meztelen lábát mustrálva rágta a száját, vajon elmondja el a többit. Végül erőt vett magán és kitárulkozott. – Az én dolgom volt életed minden percének megörökítése gyermekkorom óta. Minden apró rezdülésedet papírra vetettem és megőriztem az utókornak. 
Thort sokkolta a tény, miszerint valaki folyamatosan figyelte, az pedig, hogy ez Bianca volt, csak még inkább zavarba ejtette. 
- Asgardi létem minden perce…? 
- És a Midgardon töltött száműzetésedé is – fordult el a lány. Enyhe epét érzett felkúszni a torkán. Ilyen lenne a féltékenység? Gondolta magában, ahogy elképzelte azt a midgardi nőt, Jane és Thort együtt. Tudta, hogy már rég nem beszéltek, de ő volt talán az egyetlen ezen a világon, aki a herceg minden szenvedéséről tudomást szerzett. 
- Akkor tényleg mindent tudsz. Megkérdezhetem? – tette fel a költőinek szánt kérdést. – Te vágtad el a sorsfonalam Janetől? 
- Nem. Cornelia volt az. Egy másik kiválasztott. Őt érte a megtiszteltetés, hogy fonja a fonalad. Én csak rögzítettem az eseményeket. 
- Aztán mégis te kötötted össze Loki Ravennel. 
- Parancsra. Anyám azt mondta megíratott. Asgard jövője érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése