Twelve Letters-Third

Drága Steve,

Ismersz igaz? Mondhatom, hogy talán még a saját anyámnál is jobban.
Tudod, van az a szokásom a fogalmakkal.
Az, ami tudom, hogy sokszor zavart téged, de sosem szóltál érte.
Nem tudom, most idegesíteni fog-e.
Vagy csak örülsz majd az egésznek? Örülsz majd annak, hogy élsz és annak, hogy én végig ebben hittem?
És válaszolsz egy kérdésre Steve? Válaszolsz nekem ugye?
Tudod mi a hűség? Mi a fogalma pontosan?
(Esküszöm, csak ezért kértem kölcsön Robinson professzor egyik lexikonját, hogy leírhassam neked.)

Hűség:
"Felelősségteljes kitartás és ragaszkodás egy adott személy, közösség, cél, eszme mellett. Az adott szó, eskü, fogadalom állhatatos és becsületes betartása."

Tudod miért írtam ezt le neked ugye? Emlékszel még?
Emlékszel az ígéretedre Steve?

Én emlékszem. Minden éjjel a szavaiddal alszom el, s a reménytelenség suttogásába burkolózom. Remélve, hogy reggel, mikor a nap besüt az ablakon, s fénykörébe vonja a helyiséget, mely mióta elmentél pont olyan sötét és szürke, mint a gondolataim. Mint én magam.
Remélve, hogy a világosban te leszel az első akit meglátok.
Hogy itt leszel.

Remélve, hogy a "vissza jövök" nem csak egy üres kifejezés volt.

Újabb napok röppentek tova. Mint a levelek, ez előtt.
Nem mintha váratlanul ért volna a megválaszolatlanságuk, de hazudnék, ha..
Hiszen úgyis tudod nem?

Kérlek Steve, mondd, hogy nem hiába várok!
Mondd, hogy nem hiába remélek, mint a naiv gyerek.
Mondd, hogy látlak még, s  mindez csak eltörölhetetlen rossz rémálom visszatérő képe lesz, amit majd idővel kopni hagyunk a polcon, az emlékeink között.

Jelezned kell!  Mutatnod kell egy irányt, amerre menekülhetnék.
Amerre menekülhetnék a sajnálkozó tekintetek elől. Ahol elrejtőzhetek önmagam elől.
Hát nem érted? Vissza kell jönnöd és meg kell védened engem!

Szükségem van rád, hogy kitartsak!
Nem lehetnél csak az én hősöm?
Nem lehetnél csak az enyém?
Bizonyítsd a hűségedet Steve!
Kellesz nekem.

Odakint semmi sincs. Csak a halál jár az utcán.
Karöltve a fegyveresekkel. Én még csak a szelét érzem.
De itt van pár utcányira.
Ő itt van. Te nem vagy.
És én itt leszek, ha rajtam üt Steve.
Te itt leszel? Nekik?
Vagy nekem?


Gina.Ginád.



-Steve?-Bianca hangja élesen hatolt az elmémbe, s a szemem előtt táncoló betűk a megsárgult pergamenen pont olyan távolinak tűnnek, mint az a lány, kinek keze által papírra vetettek.
-Igen?-ráztam meg a fejem, igyekezve elzavarni a dühítő gondolatokat a múltból. Nem akarok azon merengeni min ment keresztül Gina, mikor..Nem. Még nem.
-Minden rendben?-kérdezte a lány halkan, aggodalmas tekintettel bámult rám az ajtókeretnek dűlve, s egy másodpercre megelevenedett benne az, akit oly rég elvesztettem. A vörös loknik pont ugyanúgy keresztezték arcát, mit múltbéli elődjének, de külsőben ez az egy vonás volt csupán, ami megegyezett bennük. Személyiségük egy része hasonlított még, de különbözőbbek nem is lehettek volna, mégis volt bennük valami tagadhatatlan összhang.-Már egy ideje szólongatlak, de mintha transzba estél volna attól, amit olvasol.
-Igen, azt hiszem minden rendben.-mondtam bizonytalanul, miközben figyeltem, hogy közelebb lépett, s tekintete rólam a két papírkupacra vándorolt mellettem.Én pedig válaszoltam a kimondatlan kérdésekre.-Fury nyilván kutakodott egy kicsit a múltamban.-húztam el a számat, mikor leült mellém.-Tudod, mikor bevonultam a seregbe, hátrahagytam valakit. Volt egy menyasszonyom.-hangos sóhaj szakadt fel mélyen a belsőmből.-Akinek megígértem, hogy viszontlát még.
-Ez nem csak rajtad múlt Steve!-Bianca hangja lágyan és együttérzően csengett, pedig azt hittem, dühös lesz rám azért mert nem mondtam el neki egy ilyen fontos mozzanatot a múltamból, hogy eljegyeztem valakit.-Nem a te hibád volt.
-De megszegtem az ígéretem.-úgy folytattam a gondolatmenetem, mintha közbe sem szólt volna.Vagy csak nem akartam belátni az igazságot. Én is olyan vak akartam lenni, mint Amerika a háború idején. De nálam nem csak a félelem szabott határt mindennek. Hanem az érzelmeim is. És a tudat, hogy ez igenis az én hibám volt.-Gina hitt benne, hogy nem vagyok halott. Vissza várt. Reménykedett bennem. De én cserben hagytam.-inkább jégbe zárva álmodtam neki egy szebb jövőt, míg ő szenvedett a jelenben.
Bianca alakja hátra dőlt kissé, s egy levélért nyúlt. Egy ideig forgatta a kezében a borítékot, aztán kivette belőle az üzenetet. Tekintete elidőzött a lapon. Aztán ajka szólásra nyílt.
Ő olvasta fel a negyediket.