2018. február 20., kedd

I just want her back

"Furcsa, hogy az embernek akkor hiányzik csak igazán valami, ha már nincs többé." 

A sziklaszirten állva pásztáztam Asgardot. Innen mindent be lehetett látni, mintha az egész világ a lábaim előtt hevert volna. Hisz ez volt minden vágyam. Vagy mégsem? Hajam erős szél tépázta, mintha csak büntetni szeretne, így szolgáltatva igazságot. Nem volt rá szükség. Megtettem én magam is. Szemeztem a mélységgel, ami vonzott magához, akár egy mágnes. A sós víz illata orromba kúszott, majd torkom kaparta. Úgy is jó! Hamarabb megfulladok, mint testem a vízbe érkezik. Nem teljesen mindegy? Belül már halott voltam. Egy sivár és kihalt pusztaság, ahol egyetlen ördögszekér sem szalad át az úton. Szívem jeges felszínéből hatalmas cseppekben szivárgott a víz, fájdalmas könnyeket ídézve. Minden csöpp a gyomromban kötött ki, amitől hányingerem támadt. Hová tűnt az igazi ÉN? Gyenge lettem, magányos és a legborzasztóbb: emberi. 

- Öcsém, gyere le onnan! - dörrent mögöttem Thor hangja, melyben düh és kétségbeesettség keveredett. Lassan, komótosan fordultam felé. Nem siettem én már sehova.
- Mit szeretnél? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. Arcom fájt a hidegtől, de most ez érdekelt legkevésbé. 
- Mit művelsz ott? - lépett mellém és leült a kőre. 
Nem válaszoltam. Némán helyet foglaltam mellette és vártam, hogy ő kezdeményezzen. 
- Remélem nem fordult meg semmilyen őrültség a fejedben - nézett rám és áthatóan vizsgálni kezdett. Megnyaltam kiszáradt ajkaim, majd szóra nyitottam. Hangom megtörtebben csengett, mint szerettem volna. 
- Tudod milyen nap van ma? - Kérdésemre meredten a távolba bámult és ennyit mondott:
- Tudom. 

Sötét korszakot éltünk. Hela uralkodott Asgard felett, Odin pedig eltávozott a Valhallába. Teljes káosz és rettegés járta át a világunkat. Thor harcolt, de kevésnek bizonyult egy ősistennő ellen, még velem az oldalán is. Hela napról-napra jobban ragaszkodott hozzám, hiszen szerinte jobban hasonlítottam apánkra, mint vérszerinti fia. Szövetségesévé akart tenni, hogy mellette álljak a világok rombolásában és leigázásában. Nemet mondtam neki minden egyes alkalommal. A régi Loki megtette és talán élvezte is volna, de az új nem. Az új kötötte magát ígéretéhez miszerint négyember büszke lesz rá, ha törik, ha szakad. Az ember, aki gyerekként megmentette és apja helyett apjaként felnevelte. A nő, aki esténként megölelte és meséket olvasott neki, mikor félt a sötétben és rémálmok gyötörték. A bátyja, ki megtanította harcolni és gyerekként megvédte, ha szükség volt rá. És ott volt Ő. A nagy ő, a nő kit minden jeges szíve minden érzelmének morzsájával szeretett és aki viszont szerette. Az a különleges teremtés, aki megszöktette a börtönből, mellette állt minden őrültségben és szembe ment a királlyal, ha az életéről volt szó. Ő volt Raven. Egy harcos, egy gyengéd nő. Egy vérszomjas oroszlán, egy kecses madár. 

Hela rájött a gyengepontra és mivel a királyi család fele halott volt, Thort pedig nem bánthatta, ha meg akarta tartani a népet, egyetlen lehetősége maradt. Ki kellett ölje belőlem minden érzelmem. Sikerült neki. Egy nap furcsán könnyű fejjel ébredtem, a palotában halott katonák testei szegélyezték utam, ugyanis elrettentésként egyik sem kapatott tisztes temetést. Minden vágyam az volt, hogy mihamarabb a kertbe érjek és átöleljem Ravent. Ő viszont sehol nem volt. Keresni kezdtem. Mikor ráleltem a trón előtt ült egy lépcsőfokon, arca a szokásosnál sápadtabb, szemeiből könnyek peregtek. Dühöt éreztem és mérhetetlen ölés vágyat. 
- HELA!! - engedtem ki torkom minden erejét, mire megjelent nővérem a pódiumon. 
- Öcsém, milyen szép napra virradtunk! 
- Mit tettél vele? - dörrentem rá, de ő csak kacagott. 
- Vele semmit. Felvázoltam neki a közelgő jövőt, melyben te leszel a főszereplő.
- Miről beszélsz? - Nyugodt hangjától kirázott a hideg. Tudtam, hogy készül valamire és abban egyikünknek sem lesz boldog befejezés. 
- Drága öcsém, szeretetem jeléül ma összeadlak titeket! - Pattogott örömében akár egy kislány, aki élete első babáját kapja karácsonyra. 
- Te beteg vagy. 
- Gyere ide! - nyújtotta felém a kezét, én pedig akár egy marionett bábú felé indultam. Máskor ellenszegülve küldtem volna a Pokolba, de valamiért önálló életet élt a testem. Tudaom akár egy rácsok közé zárt vadállat tombolt ellene. - Az én szabályaim szerint csináljuk. Ősrégi hagyomány az alvilágban, hogy a szeretett nő gyengeséget okoz, így - ezzel egy tőrt nyomott a kezembe. - szíven kell szúrni az öröklét tőrével. 
Szemeim elkerekedtek, Raven pedig fájdalmasan felzokogott. Kezeim remegve fonódtak a fegyver markolatára. Minden porcikám sikított, de ez kívülről csak lázas remegésben és esetlen léptekben nyílvánult meg. 
- Míg éjjel aludtál, egy madárka megkezdte a szertartást. Így nem mondhatsz ellent nekem, hisz ez minden vágyad. Örökké együtt lenni a hőn szeretett szerelmeddel. Esküszöm neked testvérem, így is lesz. De egyenlőre itt van rád szükségem, erősen és egészségesen. Mindenféle méregtől mentesen a szívedben és elmédben egyaránt. Szóval akkor kezdjük el!

Hela mormolni kezdett, Raven egyre hangosabban sírt. Én pedig... két kezem közé véve arcát húztam álló helyzetbe, lábai összes-össze csuklottak. Hideg fém az arcának nyomódott, amitől még ijedtebben próbált szabadulni. 
- Nem akarom ezt tenni - szólt a szám, de kezem egyre szorosabban fogta aaz imádott lány karját. Undorodtam magamtól. Raven szemében rettegés csillogott. - Hela, ne tedd. Átállok, segítelek, csak hagy életben. kérlek.
- Látod Loki, már könyörögsz is! Ezért kell véget vetni a gyengeségnek. Ha ő nem lesz, te ismét a régi leszel. A Pokol és minden démonja által rám ruházott uralommal, ezennel megesketlek titeket, hogy a túlvilágon sosem hagyjátok el egymást. A kard, pajzs és vér kössön össze titeket. Öld meg. 
A világ körülöttem lelassult. A periférikus látásom vibráló fáklyákkal telítődött, a kezem mellmagasságba emelkedett. A számat artikulátlan üvöltés hagyta el. Kevés voltam. 
A tőr mélyen Raven szívébe  fúródott, a tettes pedig én voltam. Megöltem a nőt, aki mindennél fontosabb volt számomra. Arca nyugodt lett, szemei lágyak, az elmém ismét visszavette az irányítást és zokogva csúsztam a márvány padlóra. Kezeim közt szorogatva az alig-alig lélegző testet. 
- Odaát találkozunk. - suttogta.
- Annyira sajnálom. Raven... - apró keze végig simított az arcomon, aztán a tincseimen és a szívem felett állt meg, majd ernyedten hullott a hasára. Az üvöltésem végig söpört a palotán. 


Kiszakadva a fájdalmas múlt képeiből Thorra néztem és vártam, hogy szóljon valamit. Mióta ő volt a király Asgard virágzott, egyedül én sorvadtam tovább percről-percre.
- Nem teheted ezt velem testvérem. Szükség van rád itt. 
- Meg kell értened. Ha Hela igazat mondott, ott vár rám. 
- Ha pedig nem, akkor én is egyedül maradok. 
Szavai értelmesen csengtek, de a súly, mely a szívemet nyomta fojtogatott. Összetört gyerekként borultam a vállára. A távolban madarak károgtak, ami még inkább szívembe markolt. 
- Én csak vissza akarom kapni őt. Szükségem van rá, Thor. Nélküle nem bírom tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése