2018. február 20., kedd

Destiny - 5. fejezet

5. fejezet

"Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot."

Mikor az ember éjszaka lehúnyja a szemét, más világokon át repülve utazik. Utazik az ismeretlenbe, de nem fél. Nincs mitől, hisz biztosan tudja, hogy a Nappal együtt ő is biztonságosan fel fog kelni. Velem más lett a helyzet mióta Ködhonban jártam. Mindenki alvilágként ismeri, hisz kopár és hátborzongató hely. Sötétség és félhomály jellemzi, én mégis élveztem az ott létet. A pár évvel ezelőtti csatából győztesen jöttünk ki, de azóta sok minden változott. Az ámaim önálló életet éltek. 
Régen képes voltam irányítani őket, hisz megtanultuk a főmágustól, hogy minden éjjel lezajlott képkockának külön jelentése van. Ha eltér a szokásostól, akkor valami baj közeleg. Nekem a betanult képek egy szokásos edzés volt. Álmomban is készen akartam állni a harcra. Sosem lankadt a figyelmem. Mióta visszatértem Asgarba sok minden történt, így nem figyeltem fel a változásokra. Az álmaim módosultak. Eleinte apró eltérések voltak, végül már manapság egyáltalán nem hasonlít az eredetire. 
Ebben nem a homokban hemperegve kardoztam, hanem az Yggdrasil* (az univerzum kőrisfája) előtt álltam és remegő kezekkel léptem hozzá közelebb.Végig simítottam csodálatos kérgét, mire az a semmiből lángba borult. Sikolyok és sírás vett körbe, én pedig futni szerettem volna, de a lábam nem moccant. Kezem rátapadva a kéregre izzott, képtelen voltam elhúzni. A fájdalmas halál tusák közül egy ismerős kacagás szűrődött ki, aki nem más volt, mint Loki. 
- NE! - ültem fel hirtelen. Az ágyamban voltam, Bianca pedig riadtan ücsörgött mellettem. 
- Jól vagy? Sikítoztál álmodban. 
- Jól. Csak, nem szabad többé alkoholt innom - fogtam rá az előző este elfogyasztott sör mennyiségre. 
- Értem - zárta le a témát és visszaült a sajátjára. 
- Apropó. Ha már tegnap este. Végre elmondod hova járkálsz éjszakánként, vagy derítsem ki én? - Dobtam fel neki a labdát, eszemben sem volt, hogy leleplezzem magam. 
- Én... sétálok. 
- Hazudsz - ásítottam és neki álltam felöltözni. 
- Raven... - túrt a hajába zavartan. - Én találkozgatok valakivel. Egy személlyel, aki nagyon kedves, figyelmes. 
- És véletlenül nem szőke, két méter magas és egy hatalmas pörölyt lóbál a kezében?
- Honnan tudtad?
- Mikor elszaladtál a pataknál, már akkor sejtettem. Hogy lehet, hogy soha nem engedtek ki és te mégis így reagáltál rá? Loki és Odin elől nem futottál el. 
- Tudod olyan tíz éves korunk környékén a legfőbb nornák átadják tudásukat, könyvek formájában. Az egészet el kell olvassuk és mindent tudnunk kell. Utána következik a víz, amiből bármikor, bárkit képesek vagyunk látni. 
- Azt akarod mondani, hogy ha most eléd rakok egy pohár vizet, akkor bárkit a világon magad elé varázsolsz?
- Olyasmi. A lényeg, hogy Odin fia felkeltette a tíz éves tanuló Bianca figyelmét, hiszen erős volt bátor és vakmerő. Minden ami én soha. Világokon át utazott, harcolt és védelmezte a népet, míg én csak betűket olvastam papírlapokon. 
- Te totál belezúgtál - nevettem fel, de savanyú képét látva abbahagytam. - Ne haragudj. 
- Igazad van, szóval nincs miért haragudjak. 
- Akkor viszont fogd meg magad és ne legyél nyámnyila, már nem a kolostorban vagy. Itt te irányítod az életed. 
- Rólad is tudok egy két dolgot. Azt hiszed most történt, de már régen elkezdődött. 
- Miről zagyválasz? - vontam össze a szemöldököm. 
- Nem mondhatom el. Ha akarnám, akkor sem tehetém. Abban a pillanatban, hogy elárulom a vezetőinket, hatalmas árat fizetek érte. Ezt nem kockáztathatom meg, még érted sem. 
- Oké, inkább együnk valamit - csaptam össze két tenyerem. Hirtelen éles fájdalom hasított az egyikbe, magam elé kapva bámultam rá. A bőrfelületre, amin egy vörös jel izzott. Egy ősrégi rúna, melyet nagyon jól ismertem. Perthro, a rejtett dolgokat vagy rejtélyeket jelképezi. 
- Menj, egyél. Nekem van még egy kis elintézni valóm. 

Szaladtam, ahogy a lábam bírta, egészen a toronyig. Nem pocsékoltam időt kopogásra, azonnal betörtem az ajtón. A helyiség ugyanúgy nézett ki, mint régen. A játékok kivételével minden bútor a helyén állt. 
- LOKI! - kiabáltam. Semmi válasz nem érkezett. Közelebb mentem a hatalmas ágyhoz, ahol kiterülve, kócosan aludta még az igazak álmát. Egy aprócska pillanatra ellágyult a szívem. Magam elé képzeltem a gyerekkori énjét, aki sebezhető volt, kedves és béna. Annyira béna volt! Felkuncogtam az emlékek hatására.
- Tűnj el innen - motyogta csukott szemmel. 
- Beszélnünk kell! - toltam beljebb és leültem mellé a pánának támaszkodva. 
- Húzzál ki a szobámból Raven. - fenyegetett kómásan.
- Ne hisztizz. Többször voltam ez a takaró alatt, mint bárki más. Mármint... régen, tudod. - Jöttem zavarba az össze-vissza fecsegéstől. 
- Mit akarsz? - morrant fel. 
- Este álmodtam valamit. Megfogtam a Yggdrasilt.
- Szuper, mostmár mehetsz is.
- Figyelj már! Mikor felébredtem, ez volt beleégetve a tenyerembe! - toltam az orra elé a kezem. - Most vagy történt valami, vagy tettél egy kis mérget a piámba és billogot égettél a bőrömbe éjszaka!
- Mutasd - fogta meg és nézegetni kezdte. Szemeiben láttam a felismerést és még... félelmet. Igen. A nagy Loki, megijedt. - Derítsük ki mi a szar ez. 
- Öltözz fel, mert meglátnak pizsamában és elveszted a tekintélyed - fogtam kezembe a két szarvas sisakját és a saját fejemre húztam. 
- Vedd le - szólt rám szigorúan. - Raven, nem szólok még egyszer!
- Én vagyok a nagy Loki, boruljatok térdre előttem! Amúgy szeretem a mályvacukrot és a csokiskekszet! - mélyítettem a hangom, mire megütközbe nézett rám és végül egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. 
- Beteg nőszemély - vigyorgott fülig érő szájjal. 

A kajáldába érve Bianca sokkal magabiztosabban lépkedett, mint eddig bármikor. Az itt töltött időszak megtanította rá, hogy nincs mitől félnie. Igyekezett Raventől elcsent önbizalmat magára erőltetni, amiben sokat segített a sötétebb ruha, amit magára öltött. Szürke volt, és rövidebb, mint amit valaha fel mert venni. Az anyag rettentő bársonyos. Haját magasan hosszú fonatba kötötte, hogy harcoshoz illő módon nézzen ki. Minden szempár megütközve pásztázta a teremben, de ő csak egy személyt figyelt rendületlen. Az asztalokat elhagyva, kihúzott háttal torpant meg Thor előtt. Az istenség szőke haja copfba fogva újdonságot nyújtott számára, de igyekezett nem ezzel törődni. 
- Thor - szólította meg, mire az rá nézett, félbe szakítva Sif mondandóját. 
- Lady, foglalj helyet.
- Beszélni szeretnék veled. Gondoltam elmehetnénk sétálni - fogott a lány kezébe egy kosár gyümölcsöt és a meghökkent félistent ott hagyva, elindult kifelé. Még a kertig sem ért, mikor egy hatalmas kéz maga felé fordította. 
- Baj van? 
- Baj éppenséggel nincs. Ha az nem számít annak, hogy szeretném élvezni a társaságodat nappal is. - Nem tudta honnan jött a fene nagy bátorság, de már nem volt visszút. Thor arcán döbbenet, majd mosoly suhant át. 
- Akkor üljünk le Lady - mutatott a fűre. - Gondolom még nem reggeliztél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése