2. fejezet
Napok óta rejtegettem foglyomat a palotában, de rá kellett jönnöm én sem vagyok különb, mint azok a szívtelen banyák, akik puszta hagyományból zárkába vonultatják gyermekeiket. A különbség talán annyi volt, hogy engem önös szándék vezérelt, nem valami nagyobb cél. Rám tört a lelkiismeret, vagy mi a szösz, ezért az ablakon kifele bámuló lányhoz léptem.
- Vedd a sarud, kicsit kimozdulunk - dobtam elé a szandálszerű lábbelit. Szemei felcsillantak és szó nélkül tette, amit mondtam. Már eléggé napközben jártunk, így szinte lábujjhegyen osonva igyekeztem kijuttatni az épületből. Nem sok sikerrel. Az első fordulónál őrök állták utunkat.
- Baszki - morogtam, de ellenkezés nélkül követtem őket. A Kiválasztott érdeklődve figyelte az ismeretlen arcokat, szerintem tetszett neki a látvány. Kezdtem egyre biztosabb lenni benne, hogy életében nem látott még férfit. Az első reggelt leszámítva, mikor konkrétan elbújt mögöttem Loki látványára.
A trónterem előtt lecövekeltek a katonák, én pedig nagy sóhaj közepette húztam Biancát magam után, egyenesen a főisten színe elé. A terem kongott az ürességtől. Egyedül a trón volt elfoglalva és a balján lévő ülőalkalmatosság.
- Már csak te hiányoztál - motyogtam az orrom elé mérgemben, ahogy Loki önelégült mosolyával találtam szemben magam. Sajnálatos módon újdonsült barátnőm nem tudta miért mondom, így a lehető legrosszabbat tette, amit ebben a helyzetben lehetett. Ismételt. Hangosan.
- Már csak önt hiányolta uram! - állt meg a trón előtt és földig hajolva a király előtt köszöntötte.
- Azt gondolom - mosolyodott el Odin savanyúan. - Állj fel gyermekem. Raven, milyen magyarázatod van erre?
- Fenség, szükségem van a Kiválasztottra. Személyes ügy.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ezzel törvényt szegtél. A papnőknek a fánál a helyük. Egyetlen szerencséd van, hogy Skuld istennő még nem keresett meg. Addig, míg ő nem tesz így, maradjon veled a lány. De abban a percben, hogy fenyegetés érkezik az önfejűséged végett, a néped és Asgard közti szövetség megszűnik. Nem tisztelted a hagyományainkat, mi nem fogjuk az életeteket.
- Igen királyom - nyeltem nagyot. Nem hittem volna, hogy ekkora balhé kerekedik az egészből, de nem csak én voltam így ezzel.
- Apám! - pattant fel Loki hirtelen. - Ennyivel megússza? Hiszen elrabolt egyet a szentjeink közül! Egyet a fő Nornák leszármazottaiból! Ez a nőszemély nem érdemel mást, csak annyit, hogy fejét karóba tűzve a Bifröszt közepén kiállítva lássuk újra!
- Elég! - kiálltok rá Odin. - Nem fogjuk lefejezni. Raven megígéri nekem, felesküdik a koronára és a trónra, hogy úrnőjeként bánik új barátjával.
- Így lesz uram - hajoltam meg mélyen, tisztelet tudóan, de fejben azon töprengtem, hogy fogom Lokit megkínozni az elkövetkezendő időszakban.
- Innentől minden étkezésen megjelentek. Nem bujkáltok és nem hagyjátok el Asgardot.
- Igenis.
- Még valami. Mint egyik legjobb harcosom, mind a ketten hivatalosak vagytok a holnap esti bálra. A megjelenés kötelező.
- Apám... - szónokolt volna Loki, de Odin leintette és felállva jelezte, hogy befejezte mondandóját, távozhatunk.
A kapun kiérve lelassítottam lépteim.
- Most merre megyünk? Tényleg elmegyünk majd a mulatságba? Nem kell egésznap a szobában lennünk?
- Fogd már be... - kértem szenvedős hangnemben.
- Elnézést - némult el.
- Először is, elmegyünk, de erről ne most beszélgessünk. Mostmár oda mész napközben ahová szeretnél és az erdőbe igyekszünk.
- Miért? - csodálkozott. Furcsa volt a lány egész lénye. Kényelmetlenül éreztem magam mellette. Míg én magam voltam a háború és tűz, ő a tavaszi szellő, amit valami kicseszett béke szerető mágus küldött a világra. A különös auráját öltözéke és beszéde sem tompította. Karjain rengeteg karkötő, hajában különleges fonatok és lassú, megfontolt léptek. Kissé megijesztett a tisztaság, ami belőle áradt. Nekem több ezer kiontott élet tapadt a kezemhez, ő viszont maximum akkor látott vért, ha megszúrta saját ujját egy rózsával.
- Figyelj, megígértem neked, hogy megnézheted a világot. Legegyszerűbb, ha a természetben kezdjük - mondtam és oda is értünk a zöldellő fák rengetegébe. Mosollyal az arcán élvezte a madarak csicsergését. Néhol egy-egy nyúl vagy szarvas szerű lény szaladt el a bozót rengetegben. A patakhoz érve, már mezítláb jött, kezében a lábbelijével.
- Ez csodálatos! - tapintotta meg a sziklát és ujjai hegyével a fodrozódó vizet simogatta. Egyik pillanatról a másikra, ruha nélkül állt előttem és a forrás felé igyekezett, egyenesen belegázolva a vízbe.
- Bianca... - köszörültem meg a torkom, de nem szidtam meg. Hagytam, hogy élvezze az új környezetet és inkább helyet foglaltam a parton. Míg a lány fürdött és újdonsült szabadságának szárnyait próbálgatta, én gyakoroltam néhány bűbájt.
- Ezt nézd! - kiáltott felém, miközben a tavirózsát egyengette.
- Remek - nyújtottam felé hüvelykujjam és vissztértem a varázsláshoz. Minden levél körülöttem megemelkedett. Pár kört leírva helyeztem őket vissza a földre. Régebben sokkal jobban mentek ezek a dolgok. Most ugyanis valami állandóan zavarta az elmém.
Éppen kezdtem volna én is élvezni a nyugalmat és a csendet, mikor védencemtől fél méterre egy ismerős nyílvessző húzott el és rezzenéstelenül beleállt a mögötte pár méterre lévő fa törzsébe.
- Gyere ki onnan! - kiáltottam rá. - Azonnal!
Szegény annyira megijedt, hogy reagálni sem volt ideje. Ló dobogás hallatszott, a hátán pedig feltűnt egy régi ismerősöm. Sisakja távolról hirdette, ki is ő. Bianca ezt a pillanatot választotta, hogy kiemelkedjen a vízből.
- Raven! - szállt le paripájáról. - Hölgyem - vigyorgott, rendületlenül méregetve a lányt. Seperc alatt elé tartottam a ruháit, de ő nem moccant. Elbűvölte az idegen látványa és nem értette a célzást.
- Öltözz fel - súgtam oda neki, mire úgy tett, ahogy mondtam. - Te meg mit lövöldözöl itt felelőtlenül?
- Ő egy Kiválasztott - ámuldozott a férfi.
- Az. Kérdeztem valamit szőkeség!
- Ne haragudj, elszabadult egy Hela farkasai közül, azt próbáltam megcélozni. Nem érezted a kölyök jelenlétét?
- Nem... - csodálkoztam el magam is. Mindig ki voltam élezve a veszélyre, de mostanában sok minden elkerülte a figyelmem. Ezért is kellett Lokit kivonni a sorsomból. Állandóan felé kanyarodtak a gondolataim.
- Ne haragudj Kiválasztott. Nem akartalak megsérteni - hajolt meg Thor mélyen a lány előtt.
- Uram - biccentett vissza Bianca, majd mielőtt észbe kaptam volna, elszaladt. Alig tudtam utolérni.
Eközben egy sötét árny látogatta meg Lokit a palota keleti szárnyában. Saját szobájában fogadta, nehogy valakinek feltűnjön a jelenléte.
- Vén szipirtyó! - sziszegte a Csínytevés Istene. Szemei rángatóztak a méregtől. - Azt ígérted bombabiztos lesz a jövőm, nem pedig azt, hogy a fonalaimat egy Vanaheim-i hadvezérével keveritek!
- Nem kevertünk semmit őnagysága. Egyszerűen Skuld látta a jövőt. Ez nem az én hatásköröm - hajtott fejet Urd.
- Szerencsétlen Nornák! Menj és beszélj a nővéreiddel, csináljátok vissza, de sürgősen!
- Nem tehetjük. Ami meg van írva, annak úgy kell lennie. Mindenképp bevégeztetik.
- Neked fognak bevégeztetni, ha nem teszel valamit ellene! - dühöngött az isten.
- "S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár. Nem szabadul - Soha már!" - csicseregve énekelte a norna, majd semmivé foszlott, Loki pedig a hült helyét nézve üvöltött dühében, mint sebzett vad, ki éppen rádöbbent halálára.
Napok óta rejtegettem foglyomat a palotában, de rá kellett jönnöm én sem vagyok különb, mint azok a szívtelen banyák, akik puszta hagyományból zárkába vonultatják gyermekeiket. A különbség talán annyi volt, hogy engem önös szándék vezérelt, nem valami nagyobb cél. Rám tört a lelkiismeret, vagy mi a szösz, ezért az ablakon kifele bámuló lányhoz léptem.
- Vedd a sarud, kicsit kimozdulunk - dobtam elé a szandálszerű lábbelit. Szemei felcsillantak és szó nélkül tette, amit mondtam. Már eléggé napközben jártunk, így szinte lábujjhegyen osonva igyekeztem kijuttatni az épületből. Nem sok sikerrel. Az első fordulónál őrök állták utunkat.
- Baszki - morogtam, de ellenkezés nélkül követtem őket. A Kiválasztott érdeklődve figyelte az ismeretlen arcokat, szerintem tetszett neki a látvány. Kezdtem egyre biztosabb lenni benne, hogy életében nem látott még férfit. Az első reggelt leszámítva, mikor konkrétan elbújt mögöttem Loki látványára.
A trónterem előtt lecövekeltek a katonák, én pedig nagy sóhaj közepette húztam Biancát magam után, egyenesen a főisten színe elé. A terem kongott az ürességtől. Egyedül a trón volt elfoglalva és a balján lévő ülőalkalmatosság.
- Már csak te hiányoztál - motyogtam az orrom elé mérgemben, ahogy Loki önelégült mosolyával találtam szemben magam. Sajnálatos módon újdonsült barátnőm nem tudta miért mondom, így a lehető legrosszabbat tette, amit ebben a helyzetben lehetett. Ismételt. Hangosan.
- Már csak önt hiányolta uram! - állt meg a trón előtt és földig hajolva a király előtt köszöntötte.
- Azt gondolom - mosolyodott el Odin savanyúan. - Állj fel gyermekem. Raven, milyen magyarázatod van erre?
- Fenség, szükségem van a Kiválasztottra. Személyes ügy.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy ezzel törvényt szegtél. A papnőknek a fánál a helyük. Egyetlen szerencséd van, hogy Skuld istennő még nem keresett meg. Addig, míg ő nem tesz így, maradjon veled a lány. De abban a percben, hogy fenyegetés érkezik az önfejűséged végett, a néped és Asgard közti szövetség megszűnik. Nem tisztelted a hagyományainkat, mi nem fogjuk az életeteket.
- Igen királyom - nyeltem nagyot. Nem hittem volna, hogy ekkora balhé kerekedik az egészből, de nem csak én voltam így ezzel.
- Apám! - pattant fel Loki hirtelen. - Ennyivel megússza? Hiszen elrabolt egyet a szentjeink közül! Egyet a fő Nornák leszármazottaiból! Ez a nőszemély nem érdemel mást, csak annyit, hogy fejét karóba tűzve a Bifröszt közepén kiállítva lássuk újra!
- Elég! - kiálltok rá Odin. - Nem fogjuk lefejezni. Raven megígéri nekem, felesküdik a koronára és a trónra, hogy úrnőjeként bánik új barátjával.
- Így lesz uram - hajoltam meg mélyen, tisztelet tudóan, de fejben azon töprengtem, hogy fogom Lokit megkínozni az elkövetkezendő időszakban.
- Innentől minden étkezésen megjelentek. Nem bujkáltok és nem hagyjátok el Asgardot.
- Igenis.
- Még valami. Mint egyik legjobb harcosom, mind a ketten hivatalosak vagytok a holnap esti bálra. A megjelenés kötelező.
- Apám... - szónokolt volna Loki, de Odin leintette és felállva jelezte, hogy befejezte mondandóját, távozhatunk.
A kapun kiérve lelassítottam lépteim.
- Most merre megyünk? Tényleg elmegyünk majd a mulatságba? Nem kell egésznap a szobában lennünk?
- Fogd már be... - kértem szenvedős hangnemben.
- Elnézést - némult el.
- Először is, elmegyünk, de erről ne most beszélgessünk. Mostmár oda mész napközben ahová szeretnél és az erdőbe igyekszünk.
- Miért? - csodálkozott. Furcsa volt a lány egész lénye. Kényelmetlenül éreztem magam mellette. Míg én magam voltam a háború és tűz, ő a tavaszi szellő, amit valami kicseszett béke szerető mágus küldött a világra. A különös auráját öltözéke és beszéde sem tompította. Karjain rengeteg karkötő, hajában különleges fonatok és lassú, megfontolt léptek. Kissé megijesztett a tisztaság, ami belőle áradt. Nekem több ezer kiontott élet tapadt a kezemhez, ő viszont maximum akkor látott vért, ha megszúrta saját ujját egy rózsával.
- Figyelj, megígértem neked, hogy megnézheted a világot. Legegyszerűbb, ha a természetben kezdjük - mondtam és oda is értünk a zöldellő fák rengetegébe. Mosollyal az arcán élvezte a madarak csicsergését. Néhol egy-egy nyúl vagy szarvas szerű lény szaladt el a bozót rengetegben. A patakhoz érve, már mezítláb jött, kezében a lábbelijével.
- Ez csodálatos! - tapintotta meg a sziklát és ujjai hegyével a fodrozódó vizet simogatta. Egyik pillanatról a másikra, ruha nélkül állt előttem és a forrás felé igyekezett, egyenesen belegázolva a vízbe.
- Bianca... - köszörültem meg a torkom, de nem szidtam meg. Hagytam, hogy élvezze az új környezetet és inkább helyet foglaltam a parton. Míg a lány fürdött és újdonsült szabadságának szárnyait próbálgatta, én gyakoroltam néhány bűbájt.
- Ezt nézd! - kiáltott felém, miközben a tavirózsát egyengette.
- Remek - nyújtottam felé hüvelykujjam és vissztértem a varázsláshoz. Minden levél körülöttem megemelkedett. Pár kört leírva helyeztem őket vissza a földre. Régebben sokkal jobban mentek ezek a dolgok. Most ugyanis valami állandóan zavarta az elmém.
Éppen kezdtem volna én is élvezni a nyugalmat és a csendet, mikor védencemtől fél méterre egy ismerős nyílvessző húzott el és rezzenéstelenül beleállt a mögötte pár méterre lévő fa törzsébe.
- Gyere ki onnan! - kiáltottam rá. - Azonnal!
Szegény annyira megijedt, hogy reagálni sem volt ideje. Ló dobogás hallatszott, a hátán pedig feltűnt egy régi ismerősöm. Sisakja távolról hirdette, ki is ő. Bianca ezt a pillanatot választotta, hogy kiemelkedjen a vízből.
- Raven! - szállt le paripájáról. - Hölgyem - vigyorgott, rendületlenül méregetve a lányt. Seperc alatt elé tartottam a ruháit, de ő nem moccant. Elbűvölte az idegen látványa és nem értette a célzást.
- Öltözz fel - súgtam oda neki, mire úgy tett, ahogy mondtam. - Te meg mit lövöldözöl itt felelőtlenül?
- Ő egy Kiválasztott - ámuldozott a férfi.
- Az. Kérdeztem valamit szőkeség!
- Ne haragudj, elszabadult egy Hela farkasai közül, azt próbáltam megcélozni. Nem érezted a kölyök jelenlétét?
- Nem... - csodálkoztam el magam is. Mindig ki voltam élezve a veszélyre, de mostanában sok minden elkerülte a figyelmem. Ezért is kellett Lokit kivonni a sorsomból. Állandóan felé kanyarodtak a gondolataim.
- Ne haragudj Kiválasztott. Nem akartalak megsérteni - hajolt meg Thor mélyen a lány előtt.
- Uram - biccentett vissza Bianca, majd mielőtt észbe kaptam volna, elszaladt. Alig tudtam utolérni.
Eközben egy sötét árny látogatta meg Lokit a palota keleti szárnyában. Saját szobájában fogadta, nehogy valakinek feltűnjön a jelenléte.
- Vén szipirtyó! - sziszegte a Csínytevés Istene. Szemei rángatóztak a méregtől. - Azt ígérted bombabiztos lesz a jövőm, nem pedig azt, hogy a fonalaimat egy Vanaheim-i hadvezérével keveritek!
- Nem kevertünk semmit őnagysága. Egyszerűen Skuld látta a jövőt. Ez nem az én hatásköröm - hajtott fejet Urd.
- Szerencsétlen Nornák! Menj és beszélj a nővéreiddel, csináljátok vissza, de sürgősen!
- Nem tehetjük. Ami meg van írva, annak úgy kell lennie. Mindenképp bevégeztetik.
- Neked fognak bevégeztetni, ha nem teszel valamit ellene! - dühöngött az isten.
- "S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár. Nem szabadul - Soha már!" - csicseregve énekelte a norna, majd semmivé foszlott, Loki pedig a hült helyét nézve üvöltött dühében, mint sebzett vad, ki éppen rádöbbent halálára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése