3. fejezet
Az ágyamon ülve figyeltem, ahogy pehelykönnyű, smaradszín ruhájában pörgött a hatalmas tükör előtt. Haja laza kontyban a fején, arcát öltözékéhez illő csipkeszerű álarc takarta. Nyoma sem volt tegnapi zavartságának. Miután sikerült utolérnem, egyetlen szó nélkül elvonult és a sarokban ülve valami furcsa nyelven mormolni kezdett. Ijesztő volt, de nem szerettem volna zavarni, ezért elintéztem a másnapi bál előkészületeit. A tavasz köszöntő egy, ha nem a legfontosabb ünnepe volt Asgardnak. Ezen a napon a palota kapui nyitva álltak és bárki beléphetett egy kis mulatság reményében.
Szóval amíg ő gyönyörködött a ruhában, addig én is magamra öltöttem az ezüst-fekete színben pompázó ruhakölteményt. Maszkom tollakból állt, hajam pedig hullámokban omlott a vállamra.
- Lassan induljunk szerintem - szóltam oda neki és felállva kinyitottam az ajtót. A beérkező levegőtől felállt a szőr a hátamon. Furcsa érzések kerítettek hatalmukba, de megrázva a fejem elhessegettem őket. Csak a paranoia.
A nagyterem már telis tele volt színes maskarába öltözött alakokkal, a zene pedig halkan szólt. A lányon láttam, hogy élete folyamán még sosem látott ennyi embert egy helyen és ez megijesztette. Meg tudtam érteni, hisz én sem voltam oda a tömegért.
- Gyere. Meg kell mutassuk magunkat Odinnak - karoltam bele Biancába és a főistenséghez vezettem. Volt az egészben egy kis önzőség is, hiszen ha Odin látja, hogy milyen jól bánok vele, engem is békén hagy. Eléérve ránk emelte lélekig hatoló fél szemét és várt.
- Fenség - biccentettem.
- Raven, örülök, hogy látlak titeket. Reménykedtem benne, hogy itt talállak és nem szegülsz ellen parancsomnak.
- Sosem tenném uram. - Erre csak egy krákogással válaszolt a király, így elengedtem fülem mellett.
- Loki, kérlek... - intett kisebbik fiának, aki halálsápadtan figyelte a hármasunkat. Mint akit éppen belülről döfködnek tőrökkel, úgy vonszolta hozzánk magát.
- Apám.
- Kérlek, szórakoztasd el a kedvenc vezéremet. Rád bízom ma estére és kérlek, bánj vele úgy, mintha királynőd lenne.
- Igenis apám. - Szorította össze az állkapcsát idegességében. Ha a zaj elhalt volna abban a pillanatban, hallhattam volna fogai csikorgását.
- A kishölgy pedig jobb, ha velem jön. - Odin szemében nevetés játszott, mintha teljességgel biztos lenne benne, hogy mit tett mikor engem és Lokit egymásnak eresztett egy estére és még az egyetlen társaságomat is megvonta tőlem. Meredtem néztem távolodó alakjukat. Egyenesen Thor és társasága felé vették az irányt.
Figyeltem még egy darabig, hogy biztos legyek benne Bianca nem szalad világgá ismét az isten látványától, aztán mikor megnyugodhattam Lokira emeltem pillantásom.
- Hagyj békén.
Elindultam a kijárat felé, de képtelen volt elfogadni a visszautasítást. Hosszú léptekkel követett, míg végül a kihalt folyosóra érkeztünk.
- Nem mehetsz el. Ha meglátják, hogy nem vagyunk benn, apám írtó dühös lesz.
- Nem megyek sehova.
- Pedig még mindig tetszene a fejed egy karóba húzva - vigyorgott pimaszul.
- Hagyj békén! - kiáltottam rá és bevonultam az egyetlen helyiségbe ahová nem tudott követni. A női mosdóba. A fal méretnyi tükör előtt kapkodtam levegő után. Furcsa érzéseket keltett bennem a közelsége. Dühöt és megmagyarázhatatlan vonzalmat. Szívem szerint pofán vágtam volna, hogy utána megkérdezhessem jól van e. Hátam bizsergető érzés járta át, amit néhány mély levegővétellel leküzdöttem.
- Be fogok csavarodni... - mormogtam hangosan.
- Sosem voltál százas - szólalt meg mögöttem. Megfodulva egy fekete hajú nő állt előttem, de szemeiből felismertem.
- Szarul nézel ki.
- Nekem tetszik - fogta meg két mellét, amit az alakváltásnak köszönhetett. Fejcsóválva léptem ki az ajtón, ahogy utánam jött ismét önmaga volt.
- Állj már meg Raven! - fogta meg a vállam, de jeges érintése olyan fájdalmat okozott, mintha tűkkel szurkáltak volna, ezért elkapva a csuklóját a hátára tekertem és a falhoz nyomtam.
- Ne merj még egyszer hozzám érni - tagoltam a mondatot indulattól fűtve.
- Mutatni szeretnék valamit. Már ha elengedsz.
Pár másodpercnyi gondolkodás után eleresztettem és látva mosolyát fejcsóválva követtem. Ismertem az utat, mégis meglepődtem mikor a fegyverteremben találtam magam.
Kopogó léptei törték meg a csendet, míg végül megállt az egyik kalitkába zárt tárgy előtt. Darabig csak bámult, végül lassan szóra nyitotta száját.
- Emlékszel erre? - bökött fejével a tesseract felé, de nem nézett rá. - Mikor gyerekek voltunk, ez volt minden álmunk. Nekem a korona miatt, amivel Thor helyett uralkodhattam volna, neked pedig a fizikai adottságaid. Meg akartál szabadulni a szárnyaidtól. Gyűlölted őket. Emlékszel Raven?
- Mit akarsz ezzel?
- Te is tudod. Érezted a csata után, hogy összekötöttek minket, akárcsak én. Ezért hoztad ide azt a Kiválasztottat. El akarod vágni a sorsfonalat. Igazam van? - Először nem válaszoltam, végül aprót bólintottam. Feleslegesnek tartottam volna hazudni.
- És? - néztem rá flegmán.
- Segítek. Nekem sem jó, ha képtelen vagyok másra gondolni csak rád. Egy folytában te jársz a fejemben, ez pedig meggyengít. Találjunk ki egy tervet és szaggassuk szét a banyák mesterkedését.
- Mégis hogy gondoltad?
- Hallottam, hogy apám beszél a Nornákkal. Ő tisztában van a tervükkel. Úgy kell tennünk, mintha beválna, hogy elhiggyék. A többit időközben kitaláljuk. Bianca hasznunkra lesz, hisz Skurd leszármazottjaként megvan az ereje, hogy visszafordítsa ezt a marhaságot.
- Benne vagyok.
- Akkor elevenítsük fel a régi barátságot- vigyorgott, nekem pedig eszembe jutottak az emlékek.
Loki és én együtt nőttünk fel, akárcsak Vanaheim és Asgard jó pár gyermeke, kik harci oktatást kaptak, vagy jogot formálhattak a trónra. Kölyökként együtt keserítettük meg a királyi udvar életét. Mindig valami csínytevésen törtük a fejünket. Odin már akkor azt mondta, hogy még egy ilyen párost nem látott. Minden titkunkat megosztottuk egymással. Láttam az igazi arcát, ami kék volt és hideg, míg ő volt az első akihez sírva szaladtam, mikor tollas éjfekete szárnyak nőttek a hátamból. Aztán teltek az évek, nekem csatába kellett induljak a világomért, ő pedig ármányos terveit forralta bátyja ellene. Mind a ketten a koronáért küzdöttünk a magunk módján. Barátok voltunk, kikből ellenségek lettek.
A trónteremben Odin fiához vezette a Kiválasztottat, kinek szíve torkában dobogott. Tudta ki áll előtte, hisz gyermekkora óta figyelte. Elolvasott róla minden iratot, ha tehette a vizeken át nézte ahogy a harcos megmenti világukat. Csodálta és titkon reménykedett benne, hogy egyszer az élet összesodorja őket. Akkor és ott az erdőben annyira megijedt, hogy elszaladt. Sosem nevelték gyávának. Annál inkább harcos volt, ki csak végszükség esetén ontott ki életeket. Addig viszont nem sokat beszélt, hanem bölcsen hallgatott.
- Fiam, ő itt a Kiválasztottak egyike, Skurd leánya.
- Tudom apám. Bianca. - hajtott fejet az isten ismét, amitől a lány nagyon zavarba jött. Neki kellett volna trédre ereszkednie, nem pedig fordítva. Az is megütötte a fülét, hogy az isten tudta a nevét.
- Szeretném, ha figyelnél rá és gondod lenne rá, hogy jól érezze magát közöttünk.
- Úgy lesz - fogadta meg apjának, aki magukra hagyta őket.
- Uram, nem szeretnék gondot okozni - kezdett bele Bianca a tisztelet teljes távolság tartásba.
- Gyere, ülj ide mellém - húzódott odébb és a lány elé tolt egy poharat majd egy tányért, tele gyümölccsel. Bianca leült, de nagyon furcsán érezte magát a hatalmas testű férfi mellett.
- Ez micsoda? Még sosem láttam ilyet azelőtt - terelte figyelmét a tányéron lévő piros színű gyümölcsre.
- Ez itt midgardi étek, a neve eper. Kóstold meg. Nagyon finom. - Bianca úgy tett, ahogy mondták neki és igazat kellett adjon.
- Uram ez...
- Kérlek, hívj Thornak, mert ettől a magázódástól kiráz a hideg.
- Thor... ez elképesztő! - még vagy három hatalmas epret megevett, mikor Thor felállt mellőle. A lányon végig futott a pánik. Ha itt hagyja egyedül, mihez fog kezdeni?
- Táncoljunk. - nyújtotta felé hatalmas tenyerét. Remegő kezekkel, de Bianca elfogadta azt és hagyta, hogy a férfi maga után húzza a többi mulató ember közé. Egy este úgy érezte, ő is ér valamit ezen a világon és nem csak egy a többi papnő között, kinek sorsa kőbe vésetett. Akkor érezte először, hogy nem magányosan tekercsek írogatásával és mások életének bámulásával fogja tölteni élete hátralévő részét. Ha kell, harcolni fog azért, hogy az igazi világban maradhasson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése