10. fejezet
Raven:
Bianca szavaitól elkapott a rettegés. Féltem, hogy a látomása valóra válik és tényleg ezrek halála szárad majd a lelkemen. És miért? Csak azért, mert a makacsságom erősebb, mint a Loki iránt táplált érzelmeim. Vagy mégsem? Összehúzott szemekkel pásztáztam a sötét hajú istenséget, aki háta mögött összefogott kezekkel sétálgatott fel és alá. Már csak ketten maradtunk, hiszen nekünk kellett eldönteni hogyan tovább. Nagyon drámaian fogalmazva, rajtunk állt vagy bukott Asgard jövője.
-Mit jelenthet ez az egész? – szegeztem neki a kérdést, mire végre megállt és rám nézett.
-Bárcsak tudnám… - sóhajtott. – Lehet hozzám kell jönnöd feleségül. – vigyorgott, miközben elém lépett. Megütközve néztem rá. Tudtam, hogy sosem volt normális, de a kijelentése felül múlta minden világuralomra törő tervét és cselszövését.
-Álmodozz csak! – szúrtam oda, de a szemeim előtt leperegtek a képek, miszerint a palota nagyterme csodálatos díszítésbe burkolódzik, Odin színe előtt esküt mondunk és örök hűséget fogadunk egymásnak. Az elképzelt jelenet annyira közelinek és valóságosnak tűnt, hogy kirázott a hideg. Már csak azt nem tudtam, hogy az izgalomtól vagy azért, mert menekülni támadt kedvem.
Loki:
Az esküvőnk említésére gyönyörű arcán furcsa zavar tükröződött. Szemei a semmibe bámultak, én pedig biztos voltam benne, hogy ugyanolyan látomás játszódik az elméjében, mint az enyémben. Képek villantak, amiben gyönyörű fekete csipkés ruhában áll mellettem, arcán a legcsodálatosabb tündöklő mosoly, amit valaha a világok láthattak. Szerelemmel teli szemei csillogva súgják felém, hogy Ő az enyém.
-Van ötleted? – törte meg az álmodozást morcos hangon.
-Lenne egy pár… - vigyorogtam felé, mire egy jól irányzott ütést mért a vállamra. –Aucs! – simogattam a támadás helyét.
-Ne legyél a szokásosnál is őrültebb! Tennünk kell valamit, ha Bianca látomása valóra válik, nem lesz hová hazamenni.
-Tudom. – sóhajtottam idegesen. – Mégis amellett érvelnék, hogy menjünk Asgardba, gyere hozzám feleségül és minden probléma megoldódik. – vonogattam a szemöldököm csintalanul, minek köszönhetően ismét piros foltok jelentek meg hófehér arcán. Sikeresen zavarba hoztam. Megint.
Bianca:
A vízparton ücsörögve igyekeztem minél több oxigént a tüdőmbe szippantani és ismét visszatérni a való világba. A fejem zúgott, a mellkasom több mázsás súly nyomta. A tüdőm égett, miközben remegő kezekkel öleltem magamhoz térdeimet.
-Mit láttál még? – ült le mellém Thor a fűbe és kíváncsi tekintettel méregetett.
-Amennyit elmondtam. Egy sötét árny, a világunk lángokban, Loki boldogan figyeli, miközben sikolyok visszhangoznak. – döntöttem homlokom a karjaimra.
-Nem fogjuk hagyni, hogy ez bekövetkezzen. – simított végig hátamon az istenség. Máskor kifejezetten örültem volna a közelségének és izgalomba hozott volna, abban a pillanatban egyedül vigaszt nyújtott. Tehetetlennek éreztem magam.
-A legborzasztóbb, hogy Odin nem volt ott. – suttogtam magam elé. Én már tudtam, hogy mit jelentett, de Thor arca zavartságot tükrözött.
-Atyám nem gyáva. Sosem menekülne el és hagyná cserben a népét! – emelte fel a hangját dühösen.
-Nem is mondtam. – hunytam le a szemem, majd erőt gyűjtve felé fordultam és tenyerem az arcára simítva közöltem vele baljós félelmem. – Szerintem addigra meg fog halni.
Thor:
A kiválasztott szavai egészen a szívemig hatoltak, tőrt döfve az érzékeny szervbe. Képtelenségnek tartottam, hogy elveszítsem édesapámat, mikor még anyánk elvesztését sem dolgoztam fel száz százalékosan.
-Ez valami tévedés lehet. – motyogtam sokkal inkább magamnak.
-Meg kell keressétek Lokival. Tudnunk kell mivel állunk szemben. – simogatta még mindig az arcom.
-Asgardban van, de oda nem mehetünk! – szögeztem le.
-Szerintem kérdezd meg Heimdallt. Van egy olyan érzésem, hogy atyád valahol máshol tartózkodik.
Csak néztem ahogy ismét behunyja a szemeit és fáradtan a vállamra hajtja a fejét. Nem akartam elmozdulni ebből a pózból, így azt tettem amit mondott. Koncentráltam és a legjobb barátomat szólongattam. Tudtam, hogy hall és lát engem. Mindig így volt.
Nem sok idő telt bele, már a Bifröstnél ácsorogtam mellette.
-Thor, veszély közeleg. Haza kell jönnötök amilyen gyorsan csak lehet. – kezdte minden köszönés nélkül. Egyre idegesebb lettem.
-Hol van az apám? – hagytam figyelmen kívül kérését. Lehajtotta a fejét és fájdalmas hangon közölte amitől féltem.
-Midgardon.
Kedves Payne!
VálaszTörlésNe haragudj, hogy ezt mondom, de csalódtam benned. A történet sok kívánni valót hagy maga után. Éretlen, nincs kidolgozva, olyan tessék-lássék próbálkozásnak tűnik. A design borzasztó lett, a színek nem illenek össze, a szöveg olvashatatlan. Nem biztos, hogy erőltetni kéne a blogolást.
Üdv, Elise Glenn
Payne, az itt fentebb megjelenő profilnak (ki tudja, nő vagy férfi vagy egyéb gender ül-e mögötte) nincs jobb dolga, mint ezt a "véleményt" minden blogra elküldje pont ugyanilyen megfogalmazásban, megformázásban, hogy elvegye más kedvét az írástól/blogolástól. Kérlek, ehhez mérten foglalkozz vele, és ne vedd a szívedre egy szavát sem! <3
VálaszTörlésIgaz nem Payne, hanem Sophean vagyok, de ehhez én is hozzászólnék annyiban, hogy ilyen emberek még annyit sem érnek, hogy elolvassuk a hozzászólást. Ha csak alapul veszem azt, az egész blogunkra a "történet" alapján hivatkozik, ami csak azt árulja el róla, csupán benézett a kommentet megírni, és azzal sincs tisztában, hogy átlagban nem összefüggő sztorit produkálunk ide.
TörlésGyerekes, éretlen és gerinctelen is, anonim módon a végére csak azért is alapon odapötyögni egy nevet, mintha lenne valaki, egyébként pedig a név még annyi találatot sem kap a google keresőben, mint a legnépszerűtlenebb kőkorszaki film.
Ha valami nem megy valakinek,akkor törvényszerű magyar mentalitás, hogy bele kell pofázni a másik dolgába, vagy elkedvteleníteni attól, amihez tehetsége van. Ha megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is. De mindenekelőtt kedves 'Elise', próbálj a saját házad táján söprögetni és hagyd ezt a fotelharcos a 'neten azt gondolom magamról, hogy szakértő lettem' jellegű viselkedést azokra, akikben a trollkodás és a rosszindulat mellett van annyi gerinc is, hogy létező profillal, vagy saját névvel vállalják a kijelentéseiket. Ez az óvodás jellegű megnyilvánulás csupán az intelligencia hiányát árulta el, egyetemben azzal, mekkora patkány az illető. :)