30. Horcruxes

30. Horcruxes


Idegesen szaladtam utána a félhomályba burkolódzott folyosón, ahol a csend és a feszültség tapintható volt, egyedül lépteink koppanását verték vissza az iskola falai. Már ami megmaradt belőlük. Rengeteg test hevert holtan, mások sérülten. Alig láttunk ki a káoszból, én mégis egyetlen személyre összpontosítottam.
-Várj már meg! – kiáltottam felé, mire megtorpant. Portól, vértől piszkos arca dühösen fordult a hangom irányába.
-Mit akarsz Potter? – köpte a szavakat, akár egy szitkot. Rosszul esett ahogy a nevemet mondta, de tisztában voltam vele, hogy direkt bántani szeretne.
-Csupán annyit, hogy ne fordíts nekem hátat Malfoy! – nyomtam meg én is a származására utaló vezetéknevet. Szúrós szemekkel várta, hogy folytassam, de nem igazán tudtam mit mondani. A Nagyúr meghalt, Harry a testvérem volt az utolsó horcruxes, aki ismét túlélte. Mikor kiderült, hogy Voldemort egy része az öcsémbe költözött, Draco megváltozott. Abban a hitben élt, hogy csak azért vagyok vele, mert kémkedek a főnökének, aki ilyen módon próbálja manipulálni és sakkban tartani.
-A Nagyúr lehet, hogy elpusztult, de a követői… utánunk fognak jönni. – rándult meg a szája. – Tudod mit jelent Freya. Meg fognak ölni. Nem jöhetsz velem. Itt biztonságban vagy és az a legjobb, ha többé nem találkozunk. –hajtotta le a fejét.
-Draco, nem azért küzdöttem értünk, hogy a cél előtt feladjam! – léptem közelebb hozzá. – Szeretlek és ezen semmi nem változtathat.
A vallomásomra felkapta a fejét. Egy darabig vizsgálta az arcom, majd behunyta a szemét és megtört hangon közölte:
-Vége van hercegnő. Vigyázz magadra.
Remegő kézzel húzott magához, majd egyetlen utolsó csókot nyomott izzadt homlokomra és elfordulva, távozott.