Édes.
Az első szó, ami eszembe jutott róla, miközben figyeltem, ahogy a barátai körében kóstolgatja a finomabbnál finomabb édességeket. Ujjai ragacsosak voltak, amiket rózsaszínű nyelvével tisztogatott le, akár egy kecses macska. Szemei sárgás-zölden csillogtak, ami még inkább cica kinézetet kölcsönzött a lánynak. Annyira belemerültem a bámulásába, hogy csak Ron erős vállba boxolására tértem vissza a valóságba.
-Aucs! - simogattam az ütés helyét, de ő csak elképedve és mérges szemekkel jelezte felém a rosszallását.
-Nem vagy normális Harry. Az anyja meglátja, hogy meresztgeted a szemed és örök életedre büntetőmunkára küld. Tudod, hogy egy pszichopata!
-Nem meresztgetem a szemem. - zártam le a témát, de el kellett ismerjem, hogy Ronnak igaza volt. Umbridge nem venné jó néven, hogy Jean-t bámulom. Arról már ne is beszéljünk, hogy a lány Mardekáros volt. Teljesen kizárt, hogy egyáltalán szóba állt volna velem.
Savanyú.
Ilyen volt a képem a nap további részében. Már nem futottam össze a lánnyal, amitől kifejezetten elszontyolódtam és ezt a barátom is észrevette. Már az első nap, mikor megláttam a lányt felkeltette az érdeklődésem, ő pedig ugyanolyan kíváncsi tekintettel méregetett, mint bármelyik másik élőlény, aki először látja a "kis túlélőt". Nem tudhattam még, hogy az idei Sötét Varázslatok kivédése tanárunk - aki nem mellesleg abnormális és súlyosan ízlésficamos - lánya. Természetesen az édesanyja miatt volt az iskolában és egyértelmű okokból kifolyólag a ellenséges házba került.
Keserű.
Lenyeltem a pirulát, ahogy a muglik mondják. Mégis a kedvenc időtöltésem közé sorolhattam, hogy a nagyteremben vizslatom. Aranyos volt, mikor kipirult arccal magyarázott, vagy mérgesen felhúzta az orrát és összeráncolódott a szeme sarka. A mosolya gyönyörű volt. Leginkább akkor sugárzott, mikor észrevette, hogy figyelem és csillogó szemekkel felém küldött egyet.
A gyomrom telis-tele édességekkel bukfencet vetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése