Flourish and Blotts

 

A láthatatlan tinták üvegcséit  forgattam a kezemben, mikor megjelent mögöttem. Pályán elért teljesítménye nyomán azt gondolnánk, nem csak seprűn, de a földön is képes úgy közlekedni, hogy az ember csupán ámuljon az ügyességén, de ügyetlen kísérlete arra, hogy a frászt hozza rám, annyira kiszámítható volt, amennyire gyerekes.

–        Mit akarsz Potter? – a mögöttem álló megmerevedett a nevetséges mozdulatban. Karjai figyelmeztetően magasodtak fölém. Fél lábon ágaskodott, hogy magasabbnak tűnjön. Még a száját is elfelejtette becsukni, mikor felé fordultam.   Felvont szemöldökkel meredtem rá, de ő így maradt még néhány másodpercig. Pontosan addig, míg hűséges ölebe, levakarhatatlan társa, hűséges barátja véletlenül le nem vert egy  egész polcnyi tintát a nagy leskelődés közepette.

–        Istenem Sirius  – csapott a homlokára  James, mikor az eladó szitkozódva elindult a griffendéles fiú felé, hogy kipenderítse az üzletből. Egy pillanatra megfeledkezhetett rólam,  hisz csak akkor fordult újra felém, mikor megindultam, hogy kifizessem a cuccaimat.  Néhány lépés után beért – Mit keresel itt Nat? – kérdezte könnyeden, de fél szemmel a Siriusra pillantott, akit a bolt tulajdonosa igyekezett elűzni most épp a kirakat elől. A nyakigláb Black  mindkét hüvelykujját felemelve mutogatott haverjának, aztán pedig menekült  a fehér szikrák elől, amik a boltos pálcájából rá záporoztak.

Megtorpantam az ostoba kérdés hallatán, s James is hasonlóképp tett.

–        Minek tűnik Potter? – vetettem oda a kérdést felvont szemöldökkel. Felmutattam a sastoll pennákat, de ő csak önelégülten vigyorgott rám. – Épp fehérneműt vásárolok.. –hozzá akartam tenni, hogy te gyökér, de akkor a Czikornyai és Paca tulajdonosa bosszús tekintettel felém fordult.  Tekintete villámokat szórt, majd hanyagul a kijárat felé bökött.

–        Ti is azzal a félnótással vagytok? – kérdezte, s szavai ígéretet hordoztak. Legalábbis igenlő válasz esetére. Mikor egyszerre feleltünk túlzottan gyors nemet,  tetőtől talpig végigmért minket és minden mozdulatunkat figyelemmel kísérte. Csak akkor nyugodott meg, mikor már a knútokat és sarlókat számolta, amiket elé helyeztem a pultra.

–         Úgy értem – folytatta James a félbemaradt beszélgetést –Miért nem küldtél baglyot, hogy ide jössz? – válaszra nyitottam volna a számat, de egészen más felelt helyettem, mikor az üzlet ajtaja kinyílt, s bátyám nyers, ingerült hangja töltötte be  a helyisét.

–         Igyekezz Natalia! – sürgetett – Nem óhajtok egész nap rád várni. 

 

Jelentőségteljes  pillantást vetettem Jamesre, melyben benne volt a kimondatlan válasz. Hogy pontosan tudod miért. Köszönés nélkül távoztam.  És ő meg is értette legalábbis azt hiszem ezért nem kaptam sértődött hangvételű üzeneteket a nyár folyamán egy bizonyos Johnatan Prongs nevezetű úriembertől, akiről a családom úgy tudta, csupán egy távoli kedves barát, kinek nézetei pontosan megegyeztek a Nagyúréval, s ezt számos pergamenen bizonyította a családomnak, melyeket külön Mr. vagy Mrs, Malfoy névre címzett, s biztosította őket arról, mennyire megveti a muglikat, a felkapaszkodott sárvérűeket vagy a vérárulókat.

Ők pedig mindezt elhitték. Pedig hazugság volt. Mint az egész életem.
Ott volt megírva a hamis sorok között. De azt a láthatatlan tintát senki sem tudta elolvasni.
Szép lassan bennem is elültették a hitet, én magam sem.