A kanapén ülve olvasgattam az egyik kedvenc könyvemet. A borítóját egy bőrkötés takarta. A Mardekárban nem szívelték, ha az ember mugli olvasmányokkal tágítja az elméjét. Pedig lehettek volna sokkal nyitottabbak.
Amint megéreztem a semmihez sem fogható, jeges, mégis frissítő menta illatot a hátam mögül, azonnal becsuktam a könyvet.
-Mit olvasol? -ugrotta át a kanapét és egyik karját átvetette a vállamon, így húzva közelebb magához.
-Semmi érdekeset. - vontam vállat, remélve, hogy elterelődik a téma.
Zavaromban körülnéztem a helyiségben, akkor vettem észre, hogy a sarokból küldött gyilkos pillantások áldozatává váltam. Pansy Parkinson gyűlölte, hogy létezem. Nem tudta megemészteni, hogy Draco Malfoy az én hajamat szaglássza éppen és az én combomat simogatja. Nem érdekelte a hisztis bestia. Valamiért kikötött egy Potter mellett...
-Freya... mit olvasol? - bújt a nyakamba, amitől tejföl szőke tincsei az arcomat csikladozták.
-Csak egy buta mesét. - tettem le a könyvet a másik oldalamra. A következő pillanatban Draco vigyorogva csókolt meg, így elveszítettem az időérzékemet és nem voltam elég figyelmes. A könyvet elvette és büszke, beképzelt mosollyal lapozgatni kezdte.
-Mi a franc ez? - lóbálta meg a levegőben.
-Egy mese. A címe Ariel, egy sellőről szól, aki... -kezdtem bele a magyarázkodásba, de közbevágott.
-Láttál te már sellőt? Egyik se ilyen... emberi. - húzta el a száját. - Még, hogy uszonyos embernő... - csóválta a fejét továbbra is. - Freya, ez valami mugli szarság már megint, igaz? - keményítette meg a vonásait. Egyik pillanatról a másikra eltűnt a huncut csillogás a szeméből. Tudta, hogy anyám mugli felmenői miatt, nagyon kötődtem a varázstalan világhoz. Ennyi maradt belőle számomra.
-Draco, ez csak egy könyv! - pattantam fel és el akartam venni tőle, mikor a kandalló furcsán kezdett pattogni. Hallottam már Harry-től, hogy Sirius egyszer azon keresztül üzent, de ez most más volt. Zölden izzott a parázs és egy koponya jelent meg benne, melyet egy kígyó ölelt át.
Elkerekedett szemekkel, lefagyva figyeltem az igen jól ismert jelet.
-Mennem kell. - ölelt át Draco, a jel pedig egy szempillantás alatt eltűnt. Belecsókolt a hajamba, én viszont képtelen voltam észhez térni.
-Hová mész? -suttogtam.
-Dolgom van. - döntötte homlokát az enyémnek. - Ezt a szemetet felejtsd el, mert a Sötét Nagyúr rájön miket rejtegetsz, lenyúzza a bőrödet és nem ez a legrosszabb. - Azzal a mozdulattal behajította a tűzbe. Figyeltem egy darabig ahogy lángra kapnak a papírlapok, visszaroskadtam a kanapéra, majd érzelemmentes hangon megkérdeztem:
-Mi lehet ennél rosszabb?
Ő csak lehajolt és a számba suttogta:
-Az, hogy végig is nézeti velem az egészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése