A szemeim előtt színes buborékok táncoltak. Boldog voltam, ahogy megpróbáltam elkapni őket. Futottam utánuk és nevettem. Nevettem, mintha nem volna holnap. A gömbök táncoltak, a fény megcsillant rajtuk és szivárványosan úszkáltak a levegőben.
Aztán egyszer csak orr buktam valamiben, mire a gömbök eltűntek. Egyesével pukkantak ki, amitől elszomorodtam. Úgy éreztem magam, mint Gamora és Star Lord, mikor Quillnek meg kellett volna ölnie a szerelmét, de Thanos a fegyvert átváltoztatta. Eltűntek! Egyet kikéve.
Az az egy hatalmas volt, már-már akkora, mint én. Arc rajzolódott ki a szappanos anyagból, ami gonosz vicsorral felém lebegett. Megijedtem és sírni kezdtem.
Összekuporodva túrtam a hajamba és már keservesen zokogtam a szavakat:
-Hagyj békén! - könyörögtem.
-Ne hagyj el. A te hibád. - zúgott fülemben az ismerős hang. a gömb pár centire előttem lebegett.
-Igen, az én hibám! - üvöltöttem. - Tudom, hogy elcsesztem, de hagyj végre békén! Nem tehettem mást! Kipukkadtak... - suttogtam már keservesen. - Kipukkadtak....
Egy erős kar ölelte át a vállam. Puha csókokat adott a fejemre, amitől a gömb eloszlott és megláttam a kanapé előtt, halkan szóló tv-t.
-Lexy, nincs semmi baj. - szorított Sam magához.
-Kipukkadtak. - néztem a szemébe, könnyekkel áztatott arccal.
-Nem pukkadt ki semmi. Itt vagyok. - suttogta a hajamba.
-Az én hibám. Elvesztettem őket. - húztam magamhoz a térdeimet.
-Lex, csak képzelődtél. Nem tudom milyen anyagot találtál a raktárban, de az egyetemeseknek erős hallucinogén dolgai voltak.
-Tudom. Direkt vettem be azt a port. - hunytam le a szemem.
-Miért? - hökkent meg.
-Azt hittem segít majd, segít elűzni a fájdalmam. Csak azt akartam, hogy ne fájjon ennyire.
-Ki fogunk találni valamit. - ígérte és felkanalazott a földről.
-Az én hibám, hogy meghalt. -motyogtam.
-Nem a te hibád! - húzott a mellkasára.
-Sammy, én öltem meg a nővérem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése