Ülök a laptomom előtt és könnyfátyolon keresztül bámulom a kijelzőt. A kurzor csak lüktet, akár fülemben a vér, amit az idegesség okoz. A stressz, ami annak köszönhető, hogy félek egyetlen e-mailbe összefoglalni az érzéseimet, mégis belekezdek...
Szia Steve!
Nem felejtettél el valamit? Valakit? Igen, a nagy győzelem hevében megfeledkeztél rólam. Rólunk. Értem én, hogy megláttad a lehetőséget. Azt is értem, hogy tisztelegni akartál Tonynak és egyszer az életben hallgatni rá, miszerint élned kell az életed. Én csak azt nem értem, miért nem velem?
Eszedbe jutottam egyáltalán? Egyetlen percre is gondoltál arra, hogy mi van velem? Hogy fogom kezelni a helyzetet, mikor Bucky elém áll szomorú szemekkel és színtelen hangon, feszülten közli, hogy a szerelmem visszament az időben és soha többé nem jött vissza?
Bocsánat, ideért, de későn. Öregen, fáradtan, egy életet leélve. Nélkülem.
Járt más is a fejedben, mint Peggy Carter? Az "igaz szerelmed"? Miért nem volt benned annyi gerinc Kapitány, hogy elém állj és közöld a terved?! Miért nem tudtál a szemembe nézve őszinte lenni?
Biztos fájt volna, de talán megértem. Most is megértem. Látod? Pedig fáj.
Azért remélem megérte. Boldog voltál és elégedett. Egy másik időben, egy másik nővel. Mosolyogva gondolsz vissza az elmúlt évekre. Néha eléd ugrott a nevem? Egy álmatlan éjszakán, mikor kémlelve bámultad a csillagokat? Gondoltál rá, hogy még meg sem születettem, de te már akkor megpecsételted a sorsomat?
Egyre dühösebb a levelem. Nem rád haragszom, esküszöm. Magamra. Amiért nem vagyok képes tovább lépni. Amért még mindig várok, hátha belépsz az ajtón. Kedves mosollyal, kócos szőke tincseiddel, izgatotan, mert láttál valami számodra új dolgot az utcán.
Még mindig nem haragszom. Megértelek. Csak tudatni akartam, hogy már értem mitől fél minden hős. Nincs borzasztóbb annál, ha feledésbe merülsz...
Egy zsepiért nyúlva lépek ki a levélből. Muszáj volt kiírjam magamból, pedig tudtam. Üres a címzett rublika. Nincs cím, ahová küldhetném. Nincs már Steve Rogers. Nincs már Amerika Kapitány.
Csak szemezek a listában azzal a pirossal jelzett, sosem eltűnő 'piszkozattal', ami éppen olyan, mint az életem. Semmi értelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése