2019. április 5., péntek

Tragikus fordulat


A könyvtár egyik polcának dőlve olvasom, az igaz szerelem történetét. 
Minden egyes szó amit Julia és Romeó mond egymásnak olyan igaznak tűnik. Pedig azt mondogatják, hogy lehetetlen, hogy két ember ennyire szeresse egymást. Én mégis hiszek benne, megmagyarázhatatlan módon. Sokan mondták már, hogy nem kéne ilyen álmokat dédelgetnem, őket igazolja az is, hogy Valentin napon egyedül nyálazok egy régi drámát egy könyvtárban. Sehol senki, egy árva lélek sincs a könyvtároson és rajtam kívül.
Behunyom a szemem, Beethoven gyönyörű zenéjére gondolok. Ahogy játszik a zongorán, csodálatos. Mintha a szerelmet dalolnák el a billentyűk, egy teljesen más világba repít. Vajon ő hitt benne? Jó lenne tudni. 
A gondolataim azonban szertefoszlanak akár egy szivárvány ami egyik pillanatról a másikról kezd halványulni, egészen addig míg nem marad utána semmi.
- Elnézést- szólal meg valaki.Azon gondolkodom mit akarhat mondani.
- Nem tudok átmenni, a polc másik oldalára. Útban van.
- Oh, sajnálom- mondom kissé csalódottan. Majd felmerül bennem egy kérdés: Hogy került ide ez az férfi? Végigmérem a borostájától, a fekete bőrkabátján át a furcsa dobozig, melyet a kezében tart és a polcsorok közötti asztal felé sétál.
Rápillantok az órámra, fél négy elmúlt. Úgy látszik jó sok ideig elmerültem a saját kis világomban.
- Mit olvas? – kérdezi a kezemben lévő könyvre mutatva, ahogy visszafordul felém.
- Én?
Válaszul bólint.


- Romeó és Júlia – mondom jóval halkabban mint ahogy terveztem. Szája szegletében apró mosoly húzódik meg.
-Tragikus történet.
-Én inkább a szerelem varázsát látom benne.-arca furcsa kifejezést ölt.
-Hisz benne?-vonja fel a szemöldökét.-A szerelemben első látásra.
-Megpróbálok!
-Csak próbál?-keserűen elneveti magát.-Egy drámában, amiben más a szerelem pusztulását látja, vagy legjobb esetben is tragédiát, maga varázslatról beszél. Maga hisz!-jelenti ki, aztán kinyitja a dobozt, melybe próbálok feltűnés nélkül belekukucskálni. Egy írógép lapul benne.
-Az életben sem kap mindenki boldog befejezést.-vonok vállat- Ezért kell értékelni az apró csodákat!
A következő pillanatban valami "Ha maga azt tudná" mondatot motyogott maga elé, nekem pedig megszólalt a mobilom emlékeztetője, melyre a könyvtáros rosszalló pisszegéssel válaszolt.
A kijelzőre pillantok, konstatálva a késésemet,majd a férfire nézve bólintok egyet búcsúzásképp.
- Örültem a találkozásnak- mosolyogva kisétálok  az előcsarnok felé.
- Várjon! – kiált utánam.Kérdőn nézek rá.
- Otthagyta az esernyőjét.
- Köszönöm, hogy szólt- ismét elindulok, de megint megszólít.
-Vigyázzon magára!- mosolyog rám - És éjjel ne felejtsen kimenni az erkélyre, hátha várja a Rómeója.-kacsintott rám és egy másodpercre elvesztem a kék szemekben.
Azt hiszem eléggé ijesztőnek kellett volna hangzania az utolsó mondatnak. Amolyan pszichopata zaklató típusúnak, de inkább romantikusnak tűnt.
Viszont ha nem szedem a lábam, nemigen lesz Júlia aki a balkonon várakozzon.
A főnök legutóbb azt mondta, ha még egyszer kések a fejemet veszi.
valljuk be, a történetben az tényleg tragikus fordulat lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése