Unimportant

Biccentve köszöntem meg a pincérlánynak a kávét, majd miután elment tekintetemet a box melletti ablakon kívül eső világra függesztettem. Nem mintha  bármi érdekeset találtam volna a lámpákkal megvilágított utcarészletben, vagy az ittasan támolygó diákokban.  Igazából azt sem egészen értettem mit keresek itt, csak igyekeztem megkímélni magam az emberi kapcsolatoktól. Bár azt hiszem ez a terv már abban megbukott, hogy a félévközi szünet egyik péntek estéjét  egy bárban töltöm.  Egyedül. Szemöldökömet összehúzva fordultam a pult felé, mikor hatalmába kerített az a furcsa érzés, hogy  valaki figyel. Nem kellett sokáig keresnem az illetőt, mert a bejárat melletti kis asztal mögött megtaláltam az ismerős arcot. Bucky ajka megrándult, ahogy tekintetünk egy másodpercre összekapcsolódott, aztán pillantását az előtte fekvő újságra helyezte. Kissé megráztam a fejem, ahogy egy borzongáshullám futott végig a testemen. Kezembe vettem a csészém és  nagyot kortyoltam a fekete löttyből.  Fintorogva tettem le ahogy rájöttem, hogy erős fekete kávét kértem.. Tisztán.. Pedig azt utáltam a leginkább. Szórakozottságomat betudhatom a fáradtságnak. Vagy azt hiszem..

-Szia Blue.-egy ismerős alak állt meg felettem, kezével hangosan az asztal lapjára csapott, ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből.
-Jeremy.-apró fél mosolyt próbáltam magamra erőltetni, bár egész biztos voltam abban, hogy hamarabb beillett volna egy vicsorgásnak. Nyilván nem a srác hibája, hogy jelenleg legszívesebben egy lakatlan szigetre költöznék, távol minden emberi lénytől, de mégis  egy nyüzsgő pubba tértem be műszakom végeztével. –Mit keresel itt?
-Hallottam szakítottatok a pasiddal.Tudod Wade mindig is idióta volt.-gyomrom bukfencet vetett a név hallatán,s olyan erővel szorítottam  a porceláncsészét, hogy ujjaim elfehéredtek.
-Köszi  tapintatot.-jegyzem meg, elég nagy mértékű éllel a hangomban ahhoz, hogy még  az előttem álló alkoholmámorban idetántorgott langaléta is kihallja.  Felsandítottam rá és láttam elterülni arcán azt az alantas vigyort amit mindig is utáltam benne.  Ilyenkor mindig megkérdezem magamtól, hogy ugyan mi tetszhetett nekem ebben a fiúban  még annó gólyakorunkban.  Kirázott a hideg, ahogy felidéződtek bennem az emlékek arról, miképp áradoztam Jeremy Bones-ról akkori legjobb barátnőmnek.-Fuj..
-Hogy? –meredt rám  kérdő tekintettel a fiú, majd ahogy láttam azt méregeti, hogy velem szembe üljön-e le, vagy nemes egyszerűséggel befurakodjon mellém.  Ahogy megszólalt a fejemben a vészharang  gyorsan előkaptam a tárcámat  és szemmel láthatóan fészkelődni kezdtem.
-Semmi semmi, csak tudod menni készültem.- heves bólogatás közepette integetni kezdtem Natalie-nak, hogy jelezzem, fizetni szeretnék.
-Ugyan már Blue. Fiatal még az este.-Jeremy behízelgő hangja elárulta, amire ráhibáztam. Maradni akart.  Fél kezével megborzolta egyébként is kócos szőke tincseit és megvillantotta fehér fogsorát.-Miért nem maradsz egy kicsit?-ahogy leülni készült én olyan gyorsan álltam fel, hogy jóformán helyet cseréltünk, hisz pár pillanat múlva ő a helyemen ült én pedig az asztal mellett álltam.  Megjelent mellettünk pincér barátnőm, majd illedelmesen megállva mellettem várta a fogyasztásnak megfelelő összeget.
-Ideadnád a táskám?-vetettem egy jelentőségteljes pillantást a szőkeségre, aki mosolyogva még beljebb helyezte a tárgyat és zsebébe nyúlva egy bankjegyez adott át Natnak.
-Én állom. – biccentett, s mielőtt szabadkozhattam volna Nat közelebb  lépve hozzám a fülembe súgta:.
-Minden rendben?-aggasztó pillantást vetett a még mindig mosolygó srácra, majd engem figyelt.
-Persze, majd megoldom, menj csak. –kezem finoman  vállára téve toltam arrébb a lányt, majd  nem várt partneremhez fordultam.
-Ha ideadnád a táskám visszafizetném. – az asztalra támaszkodva próbáltam behajolni a box szinte közepére ( közben áldottam az eget, hogy egy blézert is vettem a toppomra, hisz most gyönyörű kilátásban részesíteném Jeremyt), de  ő nevetve  ráhajolt a  fent említett  kiegészítőre  és kuncogva elkapta a kezem.
-Ne csináld már. Ne kéresd magad.- kezemet megrántva maga mellé húzott az ülésre én pedig kényszerhelyzetem kelletlenül elfogatam egy rövid időre, hisz be kell látnom, hogy  nem szabadulok egykönnyen..
-Mit akarsz?-vetettem oda barátságtalanul., mire egy pillanatra megváltozott az arckifejezése.
-Szóval most szabad vagy?-válaszolt kérdéssel a kérdésemre, s mielőtt kiegészíthette volna magát, hogy ismét kimondja azt a nevet, amitől legszívesebben hányni támadna kedvem azok miatt a képek miatt, mely minden említésekor a szemem elé tárulnak, egy  kéztartással intem csendre.
-Jer figyelj. Fáradt vagyok. Nincs ehhez kedvem.. esetleg  máskor talán..- itt eleresztett egy hangos puffogást én pedig átnyúlva kezei alatt végre megkaparintottam a  táskám és ahogy hirtelen kifordultam volna a boxból a szőkeség erős karja vállam körül helyben tartott, így elejtettem az éppen fogott tárgyat, amelyből kiesiett néhány kisebb dolog.
- A most a legjobb máskor.- felhorkantam  remélve, hogy rájön mekkora baromságot mondott. De ahogy nem  kaptam választ reakciómra arra kellett következtessek, hogy most sincs  épp tetőponton  Mr. Bones IQ-ja.  Két kezemmel próbáltam lefejteni  hatalmas ujjait a vállamról, elég minimális sikerrel.
-Engedj el oké?- szóltam kicsit hangosabban, mire elértem azt, hogy a pár méterre lévő két asztaltól  néhány srác, akit látásból ismerek  gyanúsan méregetni kezdi a mellettem ülőt.  Tekintve, hogy nem szerettem volna jelenetet addig a pár pillanatig meghúztam magam , míg az illetők vissza nem fordultak az italaikhoz, majd erőteljesem Jeremy lábára léptem, mire az kizökkent a ’trófea tartásból és volt pár másodpercem felállni  mellőle.  Ahogy nagyjából összeszedtem  kipergett cuccaim  és felegyenesedni készülök a srác keze bilincsként zárult össze a csuklómon, miután követte a példám. Kissé rosszalló tekintetét arcomon pihentette, de hamar ismét mosolyra húzódott ajka, ami arra engedett következtetni, hogy vagy fel sem fogta mit csináltam vagy  ilyen hamar elfelejtette. – Jól van Jer szia..-elindulnék a másik irányba, de  nem eresztette el  karom így pedig szinte visszapattantam mellkasára. –Azt mondtam engedj el..-ismét megpróbálkoztam vele, hogy  leszerkesszem ujjait karomról, de harsány nevetése megzavart a műveletben.
-Ilyen rossz társaság lennék?-ismét hangos horkanás a reakcióm.
-Igen.-bármennyire szerettem volna kimondani ezt a szót,  mégsem az én ajkaim közül tört fel, s annyira meglepett Buck  hirtelen közelsége, hogy még azt is elfelejtettem, hogy  szabadulnék.-Nem látod, hogy Blue menni szeretne?-jeges tekintetétől engem rázott ki a hideg, pedig  tudtam nem nekem szánja.
-Tűnj el innen Barnes.- vetette oda neki  futva a rögtönzött karperecem.-Menj és játssz a labdákkal a  szertárban. Azok biztos jobban értékelnék a társaságodat.-elégedett vigyor ült ki Jeremy arcára.
-Elmés megjegyzés. Meddig gondolkodtál rajta Bones? Mindazonáltal.- folytatta anélkül, hogy választ várna, bár nem mintha az bárkit érdekelt volna.- Kétlem, hogy  nálad kevésbé kívánatos beszélgetőpartner  volnék.- hosszú pillantást veett rám, ami kissé emlékeztetett az épp támadni készülő macskáéra.-Engedd el végre a csajt és keress egy nála agyatlanabb libát.-körbenézett én pedig meghökkenve meredtem magam elé.-Ahogy nézem  elég nagy választékod  lesz.  Azokat viszont győzködés nélkül is ágyba viheted. Ő pedig  ennél okosabb.-Bucky eleresztett egy pozitív megjegyzést?  Rólam? A bátyám legjobb barátja, akit titkon mindig is akartam, de ő még csak felém sem nézett és tudomást sem vett rólam?
-Csak nem féltékeny vagy tesó?-a kérdés költői volt, s ahogy a fekete hajú szaktársam  végigmérte a mellettem állót,  fintora hamar elárulta a választ, de az észre sem véve folytatta.-Tudod ha odafigyelnél egy csöppet magadra.-itt jelentőségteljesen bicepszeire pillantott.- Talán nem kéne esténként a játékmackóddal aludnod.-harsány kacaj csendült  fel a mellettünk lévő asztalnál, ahol két   lány úgy méregette Buckyt, mintha az valmi-féle bazári majom volna.
-Te pedig ha  csak negyede annyi energiát fordítanál a tanulásra, mint amennyit a tested építésére pazarolsz, már tudnád legalább a szorzótábla felét.- egy pillanatra mintha  gyengült volna  „bilincsem” szorítása, ahogy Jeremy a még hevesebben hahotázó lányokra fordította a tekintetét.- De nyilván a focicsapatban az izmaid kompenzálják azt a felesleget ami a fejedből hiányzik.
-Mit mondtál?- nyilván hirtelen és túl nagy öröm volt az, hogy  engedett a szorításon, hisz most  olyan erővel  rántotta meg a karomat, hogy  hallottam, ahogy megroppannak a csontjaim. A hirtelen erő hatására  kissé előrebuktam, de az asztalban meg tudtam kapaszkodni.  Az izompacsirta nyilván  elfelejtette, hogy  még mindig helyben tart.
-Leginkább már  harmadszorra azt, hogy engedd el.-közelebb lépett s határozottsága minden kétséget kizáróan ellensúlyozta méreteit. A szőkeség egy pillanatra  hátrahőkölt a hirtelen fellépéstől, de nem reagált. Szemmel láthatóan vívódott magával. –Azt mondtam engedd el.-Barnes olyan határozott mozdulattal és hirtelen  csavarta ki Jeremy  csuklómra  kulcsolt karját, hogy  csak azt fogtam fel az egészből, hogy zöld utat kaptam a szabadulásra.  Olyan gyorsan  törtem utat magamnak az emberek között, hogy  csak arra eszméltem fel, hogy  az utcán vagyok. Néhány lépést távolodtam az ajtótól s egy kis ideig feszülten figyeltem, hogy az egyetem focicsapatának hátvédje utánam csörtet-e, de nem tette.  Egy pillanatra fellélegeztem, s hátam a  szomszédos épület téglafalának vetettem, mikor a gyomrom újra  bukfencezett egyet.. 

 Mi van, ha Buckyt elveri Jeremy?  Talán vissza kéne mennem..
Nem..  dehogy. Ő volt az aki közbeavatkozott.. Ez az ő baja nem az enyém.. 
Dehogyisnem az én bajom, hisz miattam került   ebbe a helyzetbe. Ahogy magamban viaskodtam  és a vállamon ülő kisangyal és kisördög  próbálkoztak meggyőzni arról, mi lenne a helyes lépés egy  hang zökkentett ki vívódásomból.

-Ezt bent felejtetted.-Bucky semleges arccal meredt rám s maga elé emelve nyújtotta felém a tárcám..
-Nyilván kieshetett mikor..-elvettem a tárgyat, ő pedig biztos jelét adva annak, hogy ezennel végzett egyszerűen elsétált mellettem.. Fejemet megrázva  próbáltam kizökkenni  kábulatomból, és sietős léptekkel  próbáltam meg utolérni.-Bucky?- távolodtam pár lépést mire ő kelletlenül megállt és visszafordult.
-Igen?-akarva-akaratlanul, de most én éreztem magam a nem kívánt beszélgetőpartnernek mégis kötelességemnek éreztem, hogy ezt nem hagyhattam szó nélkül.
-Csak azt akartam mondani, hogy köszönöm. –apró  mosoly jelent meg ajkán, de pillantása elárulta, hogy  legszívesebben menne. Félig már el is fordult tőlem, mire gyorsan behoztam a közöttünk lévő távot  és  csatlakoztam hozzá.-De  miért..  mármint tényleg köszi de miért segítettél?  Azt hittem utálsz.
-Nem utállak.-vetette oda, miközben én az utat figyeltem. Hallottam a hangján hogy mosolyog. Vagy vicsorog?- Csak nem vagyunk barátok. Ennyi..-valami furcsa érzést hallottam ki az egészből.. Mintha csalódottság leheletnyi árnyalata játszott volna benne.
-Akkor mégis miért segítettél?- már teljes mértékben értetlenül meredtem magam elé.-Mert nekem ez nagyon is baráti gesztusnak tűnt.-hangos horkanása  nem tudom azt árulta-e el, hogy mennyire nevetségesnek találja a feltételezést vagy azt, hogy némi igazságot is fedezett fel a megállapításban.
-Mitől lett volna jobb, ha hagyom, hogy az az izomagy ott helyben megerőszakoljon? Szerintem hamarabb nézték volna végig mint, hogy bárki megállította volna. De mit akart tőled pontosan?-szemem sarkából láttam ahogy  rám néz.
-Azzal kezdte, hogy hallotta a hírt, miszerint én és..-arcom megvonaglott.  Nem tudtam magam rávenni, hogy kimondjam pedig már két hete megtörtént, nemsokára pedig remélhetően mindegy lesz,de még mindig nem ment, ezért  rögtönözve megpróbáltam témát váltani , de mielőtt megtehettem volna a  kérdés magától hagyta el a számat.- Hogy ráztad le?
-Egyszerű volt-vont vállat.-Tudtam, hogyha még egy  verekedésbe keveredik kirúghatják, és kétlem hogy egy magamfajta miatt   kockára tette volna a leendő karrierjét.
-Szóval ezért is voltál ilyen bátor.-kissé lelombozott a tény, hogyha nem lenne ez a  "Jeremyt kirughatját" című ütőkártya talán oda sem jött volna.
-Mondhatni, de egyébként  is segítettem volna. –hitetlenkedve ráztam meg a fejem s megmosolyogtatott a tény, hogy a  válasza   mintha gondolataimban olvasott volna.
-Nyilván.-nyögtem ki s hangomba több keserűség vegyült ahhoz, hogy gond nélkül elrejtsem. Ahogy felé fordultam tekintetét az enyémbe fúrta.-Neked nem az edzésen kellene lenned? –kérdeztem miután  az órámra pillantottam, hogy megszakíthassam a szemkontaktust.
-Lefújták,. Túl nagy volt a gyászhangulat.- nevetett halkan s hitetlenkedésemet látva folytatta.- Mintha nem ismernéd Mr. McAllen-t. Kissé kiakasztotta, hogy a sztárjátékos Wade lepasszolta a csapatot, mert lelép.-hangján mintha azt hallottam volna, megbánta az utolsó mondatot, majd egy halk Bocsi-t kinyögve folytattuk utunkat.
-Nem gond.-  vetettem oda mély sóhaj közepette. És mindannak ellenére, hogy ismét terítékre került az, akit elvesztettem, valahogy eltörpült a kék szempár mellett, melybe igyekeztem nem beleveszni. Mert abban a pillanatban nem Wade Wilson volt többé a fontos, csak egy jelentéktelen senkivé vált.. Aki számított..  Az már Bucky..